Magyar Katolikus Lexikon > E > első mozgató


első mozgató (lat. primus motor): Aquinói Szt Tamás istenérvei közül az „első út” (a kozmológiai istenérv) végkövetkeztetése: a világ mozgás-sora nem-mozgó első okot tételez föl. - Az érv Arisztotelésznél is megtalálható. Amikor kimondja, hogy „ami mozgásban van, más által mozog”, nem a fiz., hanem a metafiz. értelemben vett mozgásra gondol. Így Szt Tamás érvét sem szabad a helyváltoztató mozgás körére leszűkíteni. A mozgás ontológiai tartalma: állapotváltozás, létrejövés, hatáslefolyás. Ott beszélhetünk mozgásról fil-ilag, ahol új minőség jelent meg, ahol valami nyugalmi állapotból tevékenységbe lépett át. Ilyen esetekben mindig jelen van külső tényező (ok) is, amely nem azonos magával a mozgó (változó) létezővel. E mozgás-fogalmat nem érinti a termtud. világkép változása. - Az ~hoz vezető következtetésnek voltak ellenzői már a skolasztikusok között is, így Suárez, de épp a merőben fiz. mozgás-fogalomhoz való kötődés miatt, v. Duns Scotus, a potencia-fogalom nem megfelelő értelmezése miatt. Érdekes módon a modern gondolkodóknál nagy szerephez jutó önmozgás gondolata is megjelent már ekkor, Mitterernél, aki úgy vélte: valamely rendszer „magától” mozog, amennyiben egyik rész a másikat mozgatja. Akárcsak mai utódai, nem vette észre, hogy a kölcsönhatás nem segít azon, hogy az egész rendszerre is érvényes, ami részeire: esetleges marad. - Az ~ jelzője, hogy „nem-mozgó” v. „nem mozgatható”, félreérthető. A non-movens-szel Szt Tamás azt akarja kifejezni, hogy arra a végső valóságra, mely (aki) mindent átvisz lehetőségből ténylegességbe (potenciából aktusba), már nem lehet érvényes a potenciából aktusba való átmenet, azaz a mozgás ennyiben mozdulatlan, helyesebben, nem-mozgó; ugyanakkor Aquinói Szt Tamás Arisztotelész nyomán kitartott amellett, hogy az →első ok actus purus, tehát „tiszta (csupa) tevékenység”. Semmiképpen sem statikus „nyugalom”, hanem éppen ellenkezőleg, az aktivitás teljessége, amelyben azonban nincs „előbb” és „utóbb”, tehát időbeli megvalósulás, hanem ezt a tevékenységet egyszer s mindenkorra magáénak mondhatja. Ami csak úgy lehetséges, ha az ~ban a tevékenység azonos magával a léttel. A teol. ezt úgy fejezi ki: Istenben a lényeg (essentia) azonos a léttel (existentia). - A szellem fenomenológiája arra is megtanít, hogy míg a testi létezők képtelenek a teljes értékű öntevékenységre, változásaik mindig külső okot (is) föltételeznek, a szellemi, személyes létezők képesek saját erejükből is „átcsapni” tevékenységbe. Ennek alapján világos, hogy a világ mozgás-sorát megalapozó ~nak szükségszerűen szelleminek és személyesnek kell lennie. Cs.I.

LThK VI:574.