Magyar Katolikus Lexikon > E > eleusziszi misztériumok


eleusziszi misztériumok: ókori görög kultusz. - Nevét első szentélyéről kapta, melyet Eleusziszban (Athéntól 15 km ÉNy-ra) Kr. e. a 15. sz: vsz. a →trákok alapítottak. Az ~ célja az volt, hogy fölébressze a beavatottakban a halál utáni lét, a túlvilági jutalmazás és büntetés hitét. A beavatásból kizárták a barbárokat, a rabszolgákat, a gyilkosokat és a bűnösöket. Az ~nak papsága is volt. - Alapításáról a Démétérhez szóló homéroszi himnusz számol be, megörökítve a 2 istennő, Démétér és Perszephoné mítoszát: Démétér leányát, Perszephonét virágszedés közben elrabolja Pluton/Hádész. Démétér 9 napig keresi, s mikor megtudja, hogy a leányrablás mögött Zeusz rejtőzik, haragjában nem tér vissza az Olümposzra, hanem az eleusziszi Szűz-forrásnál telepszik le. Keleosz kir. kastélyába hívja, s az éppen akkor született Démophon dajkájának szánja. Démétér halhatatlanná akarja tenni a fiút, s amikor megakadályozzák ebben, elárulja, hogy istennő, s követeli, hogy sztélyt építsenek neki. Visszavonul és nagy szárazságot bocsát a földre. Erre Pluton engedékenyebb lesz, és Perszephonét évenként 8 hónapra hazaengedi az anyjához. Négy hónapra azonban minden évben le kell szállnia férjéhez az alvilágba. Az így kiengesztelt Démétér visszatért az Olümposzra, de előbb megtanította az embereket az ~ra és szertartásokra. - A beavatás 2 lépésben történt: az ún. "kis misztériumok" Athén egyik elővárosában, Agrában tavasszal kezdődtek. A jelöltek egy müsztagogosz, 'beavató' irányításával böjtöltek, tisztulási szert-okon vettek részt, áldozatokat mutattak be, s előadták a mítosz meghatározott epizódjait. Az így beavatottak (müsztai) ősszel már korlátozott joggal részt vehettek a nagy misztériumokban, de csak egy évvel később avatták be őket egészen, ekkor váltak epoptai-já, 'szemlélőkké'. Az első beavatást, melyet nem védett a szigorú titoktartás, a művészek sokszor ábrázolták. - Ősszel 9 napon át ünnepelték a "nagy misztériumokat": az 1. nap az athéni Eleuszinionban telt Eleusziszból hozott megsztelt tárgyakkal, a 2. napon nagy körmenet vonult a tengerhez (mosdás és malacáldozatok), a 3-4. nap a nagy áldozat napja, az 5. nap volt a csúcspont, nagy körmenetben vonultak Athénból Eleusziszba, s éjszaka az istennők tiszt-ére énekeltek és táncoltak. A 6. nap böjt és áldozatbemutatás napja volt, a 7. napról nem maradt fenn adat, a 8. nap a halottakkal kapcsolatos szert-okkal telt, s a 9. napon visszatértek Athénba. A beavatottak azonban nem alkottak sem egyh-at, sem titkos szövetséget; a beavatásnak tisztán másvilági jelentősége volt és nem állt szemben a hivatalos kultuszokkal. -

A nagyon szigorú titokfegyelemmel védett ~ról igen kevés adatunk van. Római →Hüppolütosz bizonyossággal állítja, hogy a 'kimondhatatlan', „a nagy és csodálatos és tökéletes látvány-misztérium” egy „egy némán learatott kalász” volt. Egy levágott →kalász volt a szent cselekmény csúcspontján az egyszer s mindenkorra üdvözítő látvány, e jelben a misztérium papja a beavatás éjsötét csöndjében, melybe váratlanul fény világított be, 'megjelenítette a Szentet'. E kalász ereje a kultuszból fakadt. Itt sűrűsödött össze az ~nak az a "kimondhatatlan" titka, mely Perszephonéhoz kötődött, sőt ő maga volt az. Őt, az alvilág istennőjét pillantotta meg a beavatott a fénnyel körülvett szent kalászban; e látványban, melyben csúcspontjára ért a szertartás, történt a szabadítás, melyet Hippolütosz misztériumnak nevez. Egy 'látvány-misztérium' történt itt, ami az alvilágból való fölemelkedést, 'föltámadást', s ezáltal a szemlélő üdvösségét tette láthatóvá ebben és az eljövendő világban. Aki az 'érkező' istennő e jelképét látta, átadhatta magát annak a boldog bizonyosságnak, hogy jobb reménnyel halhat meg. (Cicero: De leg. II. 14,36.) A Démétérhez szóló homéroszi himnusz szerint „boldog az emberek között a földön, aki látta ezt. Akit nem avattak be, aki nem részesült belőle”, az „komor sötétségben hal meg”. - Az Eleusziszban zajló ünnepek nem csupán a gabonamag jelképét felhasználó sok →temetési szertartás értelmét világítják meg. Érdemes végiggondolni, mit jelentett ez a magával ragadó vallási jelenség egyáltalán a gör. ember létértelmezésében. Az eleusziszi beavatás több volt, mint egy szokásos ünnep: átfogta a világot.  Vettius Agorius Praetextatusa szerint az élet (bíos) a hellének számára élhetetlen lett volna, ha az ~ nincsenek. Az eleusziszi beavatás éjszakájának kalásza a görög hit számára a legszentebb szimbólum volt, amelytől a beavatottak evilági és örök üdvössége függött. -

Ám ami e kultikus jelkép köré fonódott, csak az igazi üdvösség álomszerű árnyéka volt. Eleusziszban olyan erős ádventi várakozás élt, hogy megsejthetjük, miért válaszolt a megtestesült Isten nem sokkal saját kultikus misztériumának megalapítása előtt éppen a hellén embernek a búzaszem jelképével: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” (Jn 12,23) Dicsőséges bevonulásakor, miközben szenvedése már előrevetíti árnyékát, az Úr e szavakkal bejelenti termékeny halálát. Ezért nem véletlen, hogy az elhalva termékeny búzaszemről szóló mély értelmű szavait Jézus görögöknek mondta, akik a húsvétra Jeruzsálembe jöttek. Számukra különösen sokatmondó volt a búzaszem hasonlata, hisz ismerték a kalász felmutatásában beteljesedő ~at. Azért jöttek, hogy lássák Jézust, aki megfelel várakozásuknak, és önmagát nyilatkoztatja ki mint a régen várt szent búzaszemet, az „elsőt”, az „ősmagot” (Szt Ágoston: Sermo 305,2). →búza, →gabona **

Pecz 1902:628. - Rech II:467. - König 1985:118.