Magyar Katolikus Lexikon > E > előimádkozó


előimádkozó, imavezető: a népi előadók egyik típusa, a közös, hangosan mondott imádság elkezdője. A csíki székelyeknél: oráló. - Írni-olvasni tudása, jó hangja és tekintélye révén a közös ájtatosságok vez-je. A legtöbb ~ egyúttal →előénekes is. Alkalmi előadó, idősebb ffi v. nő, ált. valamilyen szövegkönyvet használnak. Többségük szegény, de gazda v. iparos is akad közöttük. Ahol többen is vannak, rangsor alakulhat ki közöttük, sőt, szakosodásuk is tapasztalható. A búcsús ~k többsége ffi, az olvasó v. rózsafüzér-társulatoké inkább nő. Ez utóbbiak díszítik és takarítják az ájtatosságok színhelyeit. A kisebb társulati és más zártkörű ájtatosságok rendszerint az ~k házánál zajlanak. Olykor mindkét nembéli vállalkozik világi föladatokra is. A ffiak esetleg vőfélykednek, köszöntenek, a nők ráolvasnak stb. Írástudásuk révén esetenként írók, költők - "öreg" Mezey János, Orosz István - válnak ki közülük, szerzeményeik között kevesebb az imádság, mint az ének. - Kisebb helységekben, ahol nincs egyh. személy, az ~ jelentősége fokozottabb. - A sokféle közös ájtatosság kisebb része templomi (litániák, szentségimádások), de a legtöbb ilyen alkalom paraliturgikus. Ilyenek a különféle társulati összejövetelek (→olvasómondás, →keresztjárás és →szentcsalád-járás stb.), nyilvános zarándoklatok, családi-rokoni virrasztók, →halotti torok és több más. A lit. ájtatosságokon az ~k zöme egyh. személy, a paraliturgikus alkalmakon viszont világi. E közös ájtatosságokon ált. imádságok, énekek és átmeneti típusú műfajok (litániák) hangzanak el. Sorrendjük hagyományos, kötött. Szabályozott az ~ és a hívek váltakozó szerepe is. A tp. litániákon ált. a pap mondja a →dicséretet és a →könyörgést, a hívek szabályos időközökben ismétlődő refrénnel válaszolnak. A lelkészt a →kántor v. az ~ is helyettesítheti. Népesebb helyeken a nagyheti templomi →szentségimádáson a hívek kisebb csop-jai óránként válthatják egymást, a beosztásról és a vez-ről az ~k gondoskodnak. Hasonló rend van a tp-on kívüli →körmeneteken, az egyh. személyek részvétele nélkül megtartott kereszt- és szentcsalád-járásokon, házi és társulati →ájtatosságokon és a búcsúkon. Az ~ köszönt, szabályosan ismétlődő időközönként megkezdi az imádságot és az éneket, s végül elköszön. A prózai imádságok és a verses-dallamos énekek váltakozását ő szabja meg, a megkezdett számot a hívek folytatják. Nagyobb helyen, ill. létszám esetén az ~ a híveket ülésrend v. nemek szerint 2 csop-ra oszthatja, melyek nemcsak a vez-t, hanem egymást is váltogatják. A hosszabb imádságok és énekek, ill. ezek füzérei (olvasós tizedek) különösen alkalmasak ilyen tagolásra, és mindez színezi a különben gyakran ismétlődő imádságokat és énekeket. Az otthoni, családi, rokoni halottvirrasztón is az ~-előénekesé a fő szerep. Az asztalfőn ül, előtte nyitott kv., ő kezdi az imádságokat, énekeket, megszabja sorrendjüket is. Egyéni előadásra nem szívesen vállalkozik, valamelyik társával lehetőleg megosztja szerepét. A ritkuló halotti torokon a hangadó helyenként egyre inkább az →énekes koldus. - A közös ájtatosságok utóbb meggyérültek, a búcsúkon és a litániákon még megmaradt az ~k-előénekesek szerepe. - Az ~ helyi elnevezései: karvezető, imaasszony, könyvesasszony stb. B.G.