egyházi hatalom (lat. potestas ecclesiastica): az a Krisztustól kapott hatékony erő, amely biztosítja az egyházi közösség fönnmaradását és küldetésének teljesítését. - Isten úgy intézkedett, hogy a kegyelmi rendet emberek közvetítsék egymáshoz. Ez a közvetítés igazában szolgálat, de tekintélyhez van kötve. Az üdvrendi szolgálat megtestesítője az Iz 53: jelzett alak, Jahve szolgája. Jézus ennek színeiben látja saját küldetését (Mt 10,42-45). Az ÚSz a diakónia szót használja a szolgálatra. Szt Pál szerint Isten az ap-okra bízta a kiengesztelődés szolgálatát (2Kor 5,18). A II. Vat. Zsin. azt mondja, hogy Krisztus különleges szolgálati tisztségeket alapított Egyh-ában Isten népének lpászt. gondozására és szüntelen gyarapítására. Ezek célja az egész test java. Az Egyh. szt hatalommal fölruházott szolgái szt hatalommal dolgoznak. A szolgák ura Krisztus, Ő maga ad megbízatást: "Némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket és fölépítsék Krisztus testét" (Ef 4,11-12). Az ~ birtokosai Krisztust képviselik: "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16). Az Ő jelenléte biztosítja a tekintélyt, de azt az Ő lelkületével kell gyakorolni: "Aki első akar lenni köztetek, legyen mindenkinek a szolgája" (Mk 9,35). Krisztus nem akarja, hogy követői a világi hatalom eszközeivel éljenek. Az ~ célja a gyarló ember üdve, a bűnös megtérése, a gyenge megerősítése. Ezért a szabad döntés lehetőségét meg kell őrizni. A hatalom segítésre, vezetésre szól. Jézus nem hagyott kétséget afelől, hogy abszolút hatalommal rendelkezik, s ezzel a tekintéllyel küldte ap-ait (Mt 28,18), s Ő ezt a hatalmat az Atyától kapta (Jn 20,21). Így küldte őket tanítani, keresztelni, az Euch-t ünnepelni és tanúskodni. Nem kétséges tehát, hogy az Egyh-ban van hatalom és tekintély, amelyet a tagok javára kell érvényesíteni. - A hatalom struktúrája is kiolvasható a Szentírásból. Jézus már földi működése idején kiválasztott 12 ap-t, majd ideigl. küldetést adott 72 tanítványnak. Később az ap-ok Jeruzsálemben maguk mellé vettek 7 diákonust. Azonkívül főleg Pál leveleiben találkozunk ilyen megnevezésekkel: ap-ok, próf-k, evangélisták, tanítók, pásztorok, episzkoposzok, preszbiteroszok. Ez a sokféleség annak a jele, hogy Krisztus adott hatalmat az ap-oknak, de gyakorlásának és átadásának módját nem határozta meg. Az első időkben nem is volt kialakult forma, hanem a szükségnek megfelelően jártak el, de az említett szerepekben benne volt az igazi ~. A 12 ap. kezdettől fogva úgy szerepel, mint elöljáró, vez. testület, amelynek élén Péter áll. Pál meghívása és alapításai még az Egyh. alapításához tartoznak, de az ap. idők lezárása után nem állhatott elő senki hasonló igénnyel. Különben maga Pál súlyt helyezett arra, hogy őt a 12 befogadja és az általa hirdetett evang-ot jóváhagyja (Gal 2,9). Küldetése tehát nem volt az ap. kollégium megkerülése. Az ún. pasztorális levelekben (1Tim, 2Tim és Tit) már kifejezetten szó van az elöljárók (episzkoposz, preszbiterosz, diakonosz) kiválasztásáról, s a sz. végére állandósul a pp., a pap és a diákonus elnevezés. Római Kelemen levele és a Didakhé igazolja, hogy az ap-ok kipróbált férfiakat bíztak meg a hiv. átvételével. Antiochiai Ignác pedig már a kialakult ppi tekintély igazi példája. -

A 2. sz-tól kezdve már az egyetemes Egyh. vezetésének nyomai is megtalálhatók, s ez nem más, mint a Péternek adott hatalom folytatódása. Egy-egy vidék pp-ei megtárgyalták a vitás kérdéseket, és döntésért v. elismerésért Rómához fordultak. Így ment 155: Szt Polikárp szmirnai pp. Anicét p-hoz a húsvéti vitában. Mivel Péter Róma pp-e volt és ott is halt meg, az ő utódai számítottak elsősége örököseinek. Azt látnunk kell, hogy a p. főségének elismerése nem jogi érzéken nyugodott, hanem az üdvtört. törv-én, amely abból állt, hogy Krisztus ígéretének teljesednie kellett. Krisztus Péterben az Egyh-nak ígéretet adott, hogy ő lesz a sziklaalap és a meg nem fogyatkozó hit képviselője. Az Egyh. csak úgy élheti meg azonosságát, ha számíthat az ígéret teljesedésére. A tört. folyamán a róm. pp-ön kívül senki sem jelentkezett, aki valamilyen címen magának követelte volna Péter elsőségét. Krisztusnak nem volt szüksége arra, hogy külön szert. keretében adja át a hatalmat az ap-oknak. Később azonban az ap-oknak ki kellett nyilvánítaniuk, hogy a tőle kapott hatalmat adják tovább. Kezdetben Jeruzsálemben a fölsztelés vsz. trónfoglalási szert. rítus keretében ment végbe, mint ahogy Mózes is így adta át a hatalmat a 70 kiválasztott férfiúnak. A Pál által alapított egyh-akban inkább a kézrátétel terjedt el, s a diákonusok esetében Jeruzsálemben is ezt alkalmazzák. Az Egyh. mindig kifejezte, hogy a lelki hatalom nem jogi fikció, hanem Krisztus ígérete, s ő maga van jelen az Egyh-ban a Szentlélek által. Így képesíti arra, hogy az üdvrend hordozója legyen. Az ap. hatalmat az egyházi rend sztsége közvetíti, s 3 fokozata van: a ppség, az áldozópapság és a diakonátus. A trienti zsin. dogmaként kimondta, hogy a sztség Krisztustól ered, és hogy a lelki hatalom isteni jogon van meg az Egyh-ban (D 1771). Megengedhetjük, hogy a ppség, a papság és a diakonátus fokozata tört. fejlődés eredménye, de olyan fejlődésé, amely még az ap-ok korához tartozik. Ezért normatív jellege van, vagyis mindig meg kell lennie az Egyh-ban, hiszen az ap-ok Krisztus akaratának végrehajtói voltak. Ezt az akaratot a Szentlélek vezetése alatt tévedés nélkül fölismerték. Az Egyh-nak tehát megvan a hierarchikus tagoltsága, s a hatalom kiterjed az evang. hirdetésére, a sztségek kiszolgáltatására és a közösség vezetésére. Ennek alapján az Egyh-nak joga van törv-eket hozni, annak megtartását szorgalmazni, s joga van saját hatáskörében bíráskodni. Krisztus csak ffiakat tett meg az ~ hordozóivá, s az ap-ok ideje óta az Egyh. következetes volt abban, hogy csak ffiakat szentelt pappá. Az ugyan nem dogma, hogy nők nem lehetnek papok, de a 2000 év hagyományának itt nagy jelentősége van. G.F.

Pallas V:754. (s.v. Egyházhatalom) - MS IV/2:490.