Magyar Katolikus Lexikon > E > egyházatya


egyházatya (lat. pater Ecclesiae): megtisztelő cím az Egyházban. - A bibliai és ősker. nyelvben a tanító a tanítványai atyja (vö. 1Kor 4,14). E cím megillette a pp-öt, mint a ker. közösség vez-jét, a 4. sz: a dogmatikus viták idején az egyh. hagyományt képviselő írókra is kezdték alkalmazni. - Lerini Szt Vince szerint (434) az ~ név mindazokat megilleti, akik az Egyh-zal egységben az igaz hitet tanították. E két követelményhez járult az életszentség és a hivatalos egyh. elismerés (egyetemes zsin-ok és p-k nyilatkozataiban), s idővel az ~k sorát K-en Damaszkuszi Szt Jánossal (†749), Ny-on Nagy Szt Gergellyel (†604) v. Sevillai Szt Izidorral (†636) zárták. A későbbiek: →egyháztanítók. A 8. sz-tól elsősorban a négy nagy Ny-i (Szt Ambrus, Szt Ágoston, Szt Jeromos, Nagy Szt Gergely) és a négy nagy K-i (Nagy Szt Vazul, Nazianzi Szt Gergely, Aranyszájú Szt János, Szt Atanáz) ~. - Ikgr. Az önálló ábrázolások mellett az ~k, főként a 4-4 nagy, bizonyos témákhoz kötődtek: Megváltó-ábrázolások (a 4 nagy próf. és evangélista mellett): Eucharisztia-ábrázolások (Bárány imádása, Gergely-mise); Mária megkoronázása, Trónoló, Köpenyes Madonna, Szeplőtelen fogantatás. **

Kirschbaum II:529. - RK 1993:8.