🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > Európai Keresztény Ifjúmunkás Szövetség
következő 🡲

Európai Keresztény Ifjúmunkás Szövetség (ang. European Young Christian Workers, EYCW, fr. JOC), Belgium, 1925-: Nemzeti szövetségként, Joseph →Cardijn kezdeményezésére, XI. Pius és XII. Pius pápák támogatásával, Jeunesse Ouvriére Chrétienne (JOC) néven alapították. 1927-: nemzetközi téren is folytatta tevékenységét. A II. vh. alatt rohamosan terjedt a németo-i kényszermunkára hurcolt aktivistái révén. 1945: az ~ segítségével alakult meg a →Keresztény Ifjúmunkások Internacionáléja, mely (részben) átvette a nemzetközi munka koordinálását. Mo-i megfelelője a KIOE. Székhelye Brüsszel (Belgium). - Célja, hogy választ találjon az ifjúmunkások mindennapi gondjaira, életvezetési, erkölcsi, lelki problémáira; felelősségteljes szerepvállalásra készítse fel őket mint állampolgárokat, dolgozókat, keresztényeket és apostolokat; képviselje érdekeiket a társadalom felé. Elősegíti az ifjúmunkások kulturális- és szakmai képzését valamint a tapasztalatcserét. Évente négyszer továbbképzési kurzusokat tart. Európai konferenciákat szervez. - Kapcsolatban áll ENSZ-szervezetekkel (FAO, ILO), az Európai Közösséggel, az Európai Ifjúsági Központtal (European Youth Center, EYC), az Európai Ifjúsági Alapítvánnyal (European Youth Foundation, EYF). Tagja az Európai Ifjúsági Csereprogram Koordinációs Bizottságának (Coordinating Committee for European Youth Exchanges), az Európai Közösség Ifjúsági Fórumának (Youth Forum of the European Communities), a Nemzetközi Ifjúsági Szervezetek Európai Koordinációs Irodájának (European Coordination Bureau of International Youth Organizations, ECB). A Katolikus Bizottság a Munkásokért (Catholic Committee Concerned about Workers) az ~ munkacsoportjaként működik. - 1990: 14 eu-i orsz-ban voltak szervezetei, de ezektől nem különülnek el élesen a Keresztény Ifjúmunkások Internacionáléjának (további 36 orsz-ban lévő) tagszervezetei. - Közleménye: Info (évente 3x). N.D.

NCE  XIV:1076. - YIO 1991. I:DD8365; 1993. I:549.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.