Magyar Katolikus Lexikon > E > esztergályos


esztergályos, tokár (lat. torneator, ném. Drechsler): ősi →kézműves mesterség. - A 15. sz. során céhesedett. Később különvált tőle a csak egyféle művet készítő csutorás, kupás, tálas. Anyaga: kemény- és puhafa gerenda, rúd, karó; szerszáma: körző, szögelő, fűrész, fejsze, kés, véső, ráspoly, fúró, satu, kalapács, ill. esztergakés és lábítós esztergapad. Az ~ a kívánt alakra előzőleg kinagyolt, az eszterga orsófejébe erősített s a lábítóval sebesen forgatott munkadarabnak szorított esztergakéssel forgácsolva alakít orsófát, tornácfát, szék-, asztallábat, guzsalt, tálat, kupát, különféle tartókat. - Mo-on 13 önálló ~céh működéséről tudunk, mert az ~ok többsége más rokon szakmákkal - asztalos, üveges, fésűs - alkotott közös céhszervezetet. Védősztjük Szt Erazmus, a 14 segítő szt egyike, akinek beleit a legenda szerint esztergaorsóra tekerve szakították ki. N.P.

Céhkat. 1-2. köt. 1975-76. - Bálint I:430. - Grenser 30. - Bogdán 1984.