Efezusiaknak írt levél, Ef: protokanonikus újszövetségi irat, Pál apostol levele. - Nem sokkal a Kol után, Kr. u. 61/62: keletkezett, Pál első róm. fogsága idején. A tanító részben (1-3) Pál bemutatja Isten üdvözítő tervét (1,3-2,11) és rámutat a zsidók és a pogányok egységére (2,11-3,13), majd imádsággal zárja (3,14-21). A második részben (4-6) az egységre (4,1-16), lelki megújulásra (4,17-5,20), családi erényekre (5,21-6,9) és a Sátán elleni harcra buzdít (6,10-24). - A Kol és az ~ között olyan hasonlóság van, mint a Gal és a Róm között. A kolosszeiek tévedése alkalmat nyújtott Pálnak arra, hogy a megváltás kozmikus jellegére rávilágítson (1,10.21; 3,10; 4,10). Az Egyh-at nem annyira Krisztus testeként szemléli (1Kor 12,12-27), inkább a különbséget domborítja ki az Egyh. megdicsőült, diadalmas Feje (Ef 1,22; 4,15) és a test között, amely még nem jutott el a teljességre (4,13-16); a szegletkő és az épület (2,20), valamint Krisztus és menyasszonya (5,23-32) között. Az „egyház” nem az egyes közösségeket jelenti, hanem az Egyh. egészét, mely „teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz” (1,23; vö. 3,19; 4,13). Ennek az egységnek egyik sajátossága a békesség zsidók és pogányok között (2,14). A gondolatot Szt Pál üdvtört-ileg taglalja, s főleg Isten üdvözítő tervének kinyilatkoztatását emeli ki, a misztériumot, mely addig el volt rejtve (1,9; 3,3.9), s melynek ő szolgája lett (3. f.). **

BL:274.