🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > ébenfa
következő 🡲

ébenfa (gör. ébenosz, lat. Diospyros ebenum): az ébenfafélék családjába tartozó növény. – Az ~ gyűjtőnév: trópusi ázsiai, afrikai eredetű örökzöld fák, amelyek sötét, színes, kemény, tömör szerkezetű, igen jól kikészíthető és polírozható fája a bútoripar legdrágább nyersanyaga volt az ókorban is. A földtörténeti harmadkortól már elterjedt Diospyros fajok fáján kívül a keresk-ben más nemzetségek hasonló fáit is ~nak nevezték. – Az ~k a d-ázsiai és afrikai esőerdőkben élő, magas, szép koronájú, örökzöld trópusi fák. Fiatalon lágy, világos farészének színeződését a benne lévő nagy mennyiségű naftokinon oxidálódása okozza. A kétlaki fák nagy, ovális, épszélű és bőrnemű levelei 2 sorban váltakozva erednek az ágakon. A ~ levélhónalji, álernyős virágzata kis harang alakú, fehér v. rózsaszín virágokból áll, amelyek pártája 3–7 tagú. A csésze éréskor megnő és több karéjban a termésen marad. 3–6 rekeszű 2 cm-es bogyótermése kemény magokat rejt. Bútor, hangszer, szerszám és dísztárgyak készítésére alkalmas sötét feketésbarna fájának értékét és szépségét elsősorban elefántcsont intarziával fokozzák. A világosabb színű ~kat megfelelően pácolt körtefával lehet utánozni. – Az egységesen sötét v. fekete színű ~ mindenhol a gyász és a halál szimbóluma, mert fájának ismert tulajdonsága a folyamatos sötétedés: először barna, majd fekete színűre vált egészen addig, amíg csillogó, finoman megmunkálható, drága, kemény anyaggá nemesül. Ky. Z.

Kereszty 1998:218.