Magyar Katolikus Lexikon > D > dicséretvágy


dicséretvágy: mások rólunk táplált jó véleményének, nagyrabecsülésének rendetlen kívánása. - Az egymás iránti nagylelkűségen, őszinteségen alapuló elismerés természetes kívánsága az embernek, s főleg a nevelésben nagyon fontos. A hiú ~ azonban tönkreteszi az embert, mert elhanyagolja az igazi képességek fejlesztését, s hazugsághoz szoktat. Megnyilvánulásai: rosszul esik, amikor azt hisszük, mások dolgainkat semmibe veszik v. nem értékelik annyira, amennyire mi óhajtjuk; tetteinkben, szavainkban tetszelgünk; sokat foglalkozunk gondolatban és szóban önmagunkkal; szívesen hallgatjuk a →hízelgést; keressük a rendkívüliséget, a nagy tekintélyű emberek társaságát, a magunk dolgát elhanyagoljuk, hogy a kedvükbe járjunk. - Orvosságai: józanság, →szerénység, a →végső dolgok szem előtt tartása. Sikereinket Istennek, a sikertelenségeket magunknak kell tulajdonítanunk (Lk 17,10). Ne keressük a népszerűséget, a jót titokban tegyük. Ne beszéljünk magunkról, legfeljebb a hibáinkról. Az emberek véleményével ne törődjünk, Isten tetszését keressük és törekedjünk őszinteségre. **

Dezső 1929. - KL II:493.