devotio moderna (lat. 'modern jámborság'): lelkiségi irányzat, melyet a kortársak nevezték újnak, modernnek (pl. 1420: Henri Pomerius), annak ellenére, hogy egyik legfőbb jellemzője épp a szigorú hűség a hagyományhoz. - A ~ a 14. sz. végén Ny-Eu-ban jelent meg, gyökerei a "középkor alkonyának" lelki, kulturális és társad. válságaiba nyúlnak. Célul a róm. Egyh. belső reformját, lelki, erkölcsi megújulását tűzte ki. A ~ fontos állomás mind az elmélyült lelki élet, a Krisztus-követés útkeresésében, mind a képzőműv-ben. Eszközei a befelé fordulás, elmélyülés, az imádság és a módszeres elmélkedés, az erények mindennapos, az állapotbeli kötelességek teljesítésében megvalósuló gyakorlása. - Kialakulása. A korábbi reformmozgalmaktól (Cluny, Citeaux, ferencesek) eltérően a ~ nem egy rend regulájára épült, hanem mint laikus mozg. jött létre. Kezdeményezőjének Geert Grootét (1340-84) tartják, aki tud. felkészülés után "tért meg". 1379: alapította az első, a világ felé nyitott, regula nélküli női, 1387: Windesheimben az első kanonoki, s hamarosan 90 más közösséget. - A ~ irod. megalapozója Florens Radewijn (†1400) Tractatus devotus, Jan Mombauer (†1501) Rosetum exercitiorum spiritualium c. műve, s különösképpen Kempis Imitatio Christije (→Krisztus követése). - A ~ jegyében jött létre 1513: Rómában az Isteni Szeretet Oratóriuma (Oratorium Divini Amoris). Tagjai között volt Sadoleto, Ghiberti, Caraffa, a későbbi IV. Pál p. is. A →sacco di Roma miatt 1527: átmenetileg szünetelt tevékenységük, de a Farnese p., III. Pál külön biz-ot hozott létre a belső reform érdekében (Concilium de emendanda Ecclesia). A vatikáni mozg-mal párhuzamosan és ugyancsak az Egyh. megújulásáért szállt síkra Savonarola és Juan de Valdés tanítását követve az a viterbói csoport, mely a Santa Caterina-ktorban rendszeresen találkozott. Közöttük találjuk a kor jeles ferences szónokát, B. Ochinót, Contarini és Pole bíb-okat, Vittoria Colonnát és Michelangelót, aki a ~ hatására szakított a keresztre feszített Krisztus-ábrázolások hagyományával, és nem a már meghalt, hanem a haláltusáját vívó Megváltót ábrázolta (ami prototípus lett El Greco, Guido Reni, Van Dyck számára). Lényegét tekintve - a ném. reformtörekvésektől függetlenül - ez a csop. is az üdvözülés dogmájának alanyi jellegét hangsúlyozta (hogyan viselkedjék az egyén Krisztus áldozatával kapcsolatban). A Megváltóba vetett hit révén történő üdvözülés túlzott hangoztatásától nincs és az ő esetükben de facto nem is volt messze a lutheri →sola fides elmélet. A ném. és az ol. reformmozg. között azonban óriási a különbség. Ez utóbbi sohasem akart elszakadni Rómától. Az egyértelmű téziseket követelő, árnyalatokat nem tűrő róm. inkvizíció miatt a reformációnak ez az Egyh-on belül tevékenykedő ága elnémult. Pole visszatért Angliába, a többiek visszavonultak, Ochinót perbe fogták és máglyára ítélték. Egyedül Michelangelót kímélték meg aggastyán kora miatt.  - A ~ képviselői a mindennapok misztikáját keresték, melyet bensőség (Szt Ágoston, ciszt-ek, ferencesek), krisztusközpontúság (Jézus embersége), a Szentírás szeretete, a kétkézi munka megbecsülése (pusztai remeték), az ifj. nevelése, s a rendszeres imádságos élet határoz meg. A lelki élet fontos segédeszköze lett a lelki napló, idézetgyűjtemények, levelek, lelki olvasmány. A cél a lelki élet személyes jellegének művelése, de nem a lexikális/spekulatív tudás, hanem az érzület vonalán ("jobb a bánatot érezni, mint tudni a tudományos meghatározását"). - A módszeres imádságra és elmélkedésre neveléssel a ~ lényeges szerepet játszott a lelki élet 16. sz-ig tartó megújulásában, pl. García Jiménez de Cisneros apát (†1510) hatása Szt Ignácra. **-B.Sz.

Barlay 1986:365. - Schütz 1993:52.