Magyar Katolikus Lexikon > D > Dante Alighieri


Dante Alighieri (Firenze, Itália, 1265. máj. 18.-Ravenna, Itália, 1321. szept. 14.): költő. - A Cacciaguida családból származott, mely nevét Alighieri-re változtatta. ~ vsz. a minoriták isk-jába járt (S. Croce), majd a domonkosoknál tanult (S. Maria Novella). Beatrice iránti rajongó vonzalma, mely Beatrice halála (1290) után misztikus formában megtisztult, a költőt egész életén át elkísérte. (A hagyomány szerint Beatrice Bice de Falco Portinari leánya volt, s később Simone dei Bardi felesége lett.) 1289: részt vett az arezzói ghibellineket megsemmisítő campaldinói csatában. Legkésőbb 1296: feleségül vette a guelf párti Gemma Donatit. A p-ellenes guelf párt "fehér" szárnyához tartozott. 1301: békeküldöttség tagjaként Rómába ment. Valois (Anjou) Károly, a béketárgyalások p. vez-je a "feketéket" segítette uralomra. ~t többek között árulással és p-ellenes pol-val vádolták, 1302: számkivetéssel és javainak elkobzásával büntették, Firenzébe való visszatérés esetén máglyahalálra ítélték. - ~ ezek után a ghibellinekhez közeledett. Átmenetileg Veronában, Bolognában, Padovában, Sarzanában élt. Lehet, hogy 1306-09: Párizsban fil-t és teol-t tanult. VII. Henrik itáliai útja rövid időre megcsillantotta előtte a hazatérés reményét, de Henrik halála után 1315: ismét száműzték. Utolsó menedéket Ravennában Guido Novello da Polenta adott neki. Itt költötte a Divina Commedia utolsó énekeit. A ferences tp. közelében temették el. Firenze többször megkísérelte földi maradványainak megszerzését. Arcképe többek között látható Firenzében a Bargellóban Giotto freskóján, Orcagnától a S. Maria Novellában; Signorelli freskóján az orvietói dómban. Az első ~-életrajzot 1362: Boccaccio írta. - ~ műveiben pol. és vallási ideáljai mellett a kk. egész tudása tükröződik. Beatrice iránti szerelmét az Új élet (Vita Nuova) c., 42 f-ből álló verses-prózai regényében mutatta be. A későbbi Canzonieri köt-ben összefoglalt Rime különböző, még pol. gondolatokról is szól. A befejezetlen De vulgari eloquentia (1305 k.) az itáliai irod. nyelv és a költői formák szolg-ában áll. A befejezetlen Convivio (1304-07) itáliai nyelven írt fil. próza, ~ 3 Canzonéját magyarázza. Ezeken kívül enciklopédikus formában, skolasztikus szemléletben összefoglalta korának fil. ismereteit. A De Monarchia Libri Tresben (1312 k.; a trienti zsin. cenzúrázta) ~ pol. hitvallását találjuk: az egyetemes monarchia szükséges; isteni rendelkezés értelmében ennek megvalósítója Róma népe; a világi-császári hatalom épp úgy közvetlenül isteni eredetű, mint a p. hatalom. - A lat. nyelvű Eklogákon és egy sorozat lat. levelén kívül fennmaradt még a Questio de aqua et terra (1320) c. termtud. traktátus. - Vsz. ~től származik a fr. rózsaregényeket utánzó 232 szonett (Il Fiore), s talán neki tulajdonítható a Detto d'Amore töredék is. - Legfontosabb műve az 1314-21: írt Divina Commedia, az Isteni színjáték. A Poklon és a Tisztítótűzön át a Paradicsomba vezető látomásszerű utazás föltételezett időpontja az 1300-i jubileumi év nagyhete és húsvétja. A Poklon és a Purgatóriumon át vez-je Vergilius (az emberi értelem), a Paradicsomban vez-je Beatrice és Szt Bernát (az üdvözült tudás). A Paradicsomban hitigazságok mélységeit és végül a Szentháromság titkát szemlélteti. Az ifjúkori szerelem emlékei itt vallási élménnyé változnak át. - ~ töretlen lendületű költői erővel mutatja be a teljes teológiát, s ebbe szőtte bele a nagyvonalú, időszerű képet Itália belső megosztottságáról, a pártharcokról, a nyomorról, az uralkodó körök erkölcstelenségéről és gyávaságáról, a p-ság és a cs-ság közti ellentétről, az Egyh-ban és különösen annak fejében megmutatkozó súlyos hiányosságokról: az anyagi javak hajhászásáról, a simóniáról és a nepotizmusról; mindez a fraticelli-irod. hangján. Az egyh-vallási követelmények bátor hangoztatása mellett ~ gyermeki tiszt-et tanúsított a legfőbb hatalommal szemben, és tökéletes összhangban áll az egyh. tanítással. Nem szektás, s nem előkészítője a protestantizmusnak. - M. m-ul: D. összes művei. Bp., 1962. - Új élet. Ford. Jékely Zoltán. Uo., 1962. - Isteni színjáték. Ford. Babits Mihály. Uo., 1940. - A Divina Commedia a m. festők közül Markó Károlyt (~ találkozása Vergiliusszal, 1865), Than Mórt (Francesca de Rimini, 1868), Zichy Mihályt (A démon fegyverei, 1878; ~ arcképe, 1898), Fáy Dezsőt (a Babits-ford-hoz fametszetek), a zeneszerzők közül Liszt Ferencet (~-szonáta, 1839; ~-szimfónia, 1855), ifj. Ábrányi Emilt (Paulo és Francesca, opera, 1907) ihlette. **

Világirod. lex. II:558. - LThK III:159.