🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > C > császárkultusz
következő 🡲

császárkultusz: 1. az ókori római birodalomban: →apoteózis. - 2. a bizánci birodalomban a hellén korszakban az uralkodói méltóság protokollszerűen rögzített elismerése. A róm. cs. a különböző vallási társulatoktól hódolatot követelt, de nem volt istentiszteletük tárgya. Bizáncban az áll. és az egyh. kapcsolatát az „Istenország utánzása” szabta meg. Ezt a Szentírástól független elképzelést Jusztinianosz cs. (†565) jogilag a „szünfonia”-modellban rögzítette: az áll-nak (gör. baszileia, lat. imperium) és az egyh-nak (gör. hieroszüné, lat. sacerdotium) a közjó érdekében egymással harmóniában kell lenniük. E modell mögött a világi és az egyh. társaság versengése húzódott meg, mely pl. a →képvitában nyílt összeütközésre vezetett. - A ~ főbb mozzanatai: a cs-tól elvárták a jó pásztor emberszeretetét (gör. philanthropia, lat. humanitas; vö. Tit 3,4), s →akklamációkkal emlékeztették rá. A birod. igazi uralkodója Krisztus, a cs. csak helyettese, s egy üres trónt (→etimászia) állandóan fönn is kellett tartania Krisztus számára. Ebből következett az Isten iránti jámborság és szolgálatkész alázatosság, amit a cs. sok olyan szert-sal fejezett ki, amit Krisztus tett (lábmosás, bevonulás Jeruzsálembe). A kereszt előtt letette koronáját. A cs. hatalom isteni eredetéből egy sor megtisztelő cím következett: pl. Theoprobletosz, 'Istentől kiválasztott', Theokübernetosz, 'Isten adta', Iszaposztolosz, 'Apostoli'. A szent jelzőt egész kivételesen kapta meg. Az Isten és a cs. közti távolság tükreként gondosan őrizték a távolságot a cs. és az emberek között. Ez legvilágosabban a cs. körüli csendzónában mutatkozott meg (gör. szilention, lat. silentium), melyet az illetékes udvari hivatalnokok, szilentiáriusok biztosítottak, s maga a cs. csak szóvivő (gör. logothetesz) által érintkezett a kihallgatásokon a résztvevőkkel. Ugyanezt a távolságot fejezte ki a kendővel takart kéz →gesztusa. - A ~ kifejeződött a csak a cs-t megillető kiváltságokban is: fáklya, tömjén, bíbor, arany pecsét, ünn. körmenet, hódolat különféle formái (→proszküneszisz), szartartásos csók, trónus, a cs. képe, korona, szó- és írásbeli dicséret, bizonyos esetekben nagy orgona. Néhány kiváltságot már Nagy Konstantin megadott a pp-öknek. - A ~ erősen hatott a bizánci egyh. lit-jára és műv-ére, de az alapvető különbség a szakrális és a profán szféra között megmaradt. Ez vált láthatóvá a cs. lit-ban való részvételében is: „apostoli felséggé” szentelését a pátr. kezéből kapta, és saját fogalmazású hitvallást kellett tennie. Szenteltsége azonban nem tette „papkirállyá”, azaz a lit-ban egyszerű hívőnek számított. Idővel azonban, hogy kiemeljék a laikusok közül, diákonusi ranggal ruházták föl. A cs. és a pátr. érintkezését szigorú protokoll szabályozta. Találkozásuk helye a Hagia Szofia szegyh. előcsarnoka volt. **

Onasch 1980:177.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.