Magyar Katolikus Lexikon > B > buzgóság


buzgóság (lat. fervor, zelus): a szeretet részerénye, mely arra tesz képessé, hogy az ember Isten dicsőségét szolgálja, még a súlyos külső és belső próbák idején is. Megnyilvánulásai az állapotbeli kötelességek készséges és szíves teljesítése, a szándék tisztasága, a bocsánatos bűnök egyre gondosabb kerülése, a tökéletlenségek irtása. - A ~ az istenszeretet lobogása a lélekben, általa az ember gyakran emeli lelkét Istenhez, gondos az élet apró dolgaiban is, azt keresi, ami Istennek kedvesebb, nagyon figyelmes a kegyelem indításaira, őrizkedik a haszontalan gondolatoktól, pontos a jámborsági gyakorlatokban, szereti a külső és belső önmegtagadásokat, zúgolódás nélkül, sőt örömmel viseli a szenvedést, kíméletlenül küzd hibái ellen, szavával és példájával apostolkodik. - A ~ a tökéletesedéssel együtt növekszik. Érdemszerzővé teszi a jó cselekedeteket, a léleknek békességet, a nagy próbák idején is háborítatlan örömet ad. - Ellentéte a →lustaság és a →féltékenység. **

Palazzini I:666.