Magyar Katolikus Lexikon > B > birtoklás


birtoklás: az akarat →cselekedete, egy tárgy fölötti szabad rendelkezés, mellyel a tárgyat valaki a →tulajdonaként kezeli. - A teremtés jogán Isten az egész világ abszolút birtokosa. A teremtmények közül csak a szellemi lények képesek ~ra, kegyelemként az →örök élet ~ára is. A Szentírás az emberi ~t az isteni gondoskodás gyümölcsének mondja. Az ember mindent, amije van (képességeit, javait, önmagát), kölcsön, sáfárkodásra kap, hogy üdvösségén munkálkodjon vele (Ter 1,29-30). Élete végén még a felesleges szavairól is számot kell adnia (Mt 12,36). A bűnnel az örök élet ~ának jogát vesztette el, ezt szerezte vissza Krisztus a →megváltással (Kol 2,14). - Salamon bölcsességet kért az Úrtól, és minden mást megkapott vele (2Krón 1,7-12). A Zsoltáros szerint aki Istenhez tartozik, annak „nincsen hiánya semmiben” (23,1). Jézus szava szerint az Isten orsz-át keresők mindent megkapnak ajándékba, amire szükségük van (Mt 6,33). Követői között vannak nők, akik vagyonukkal támogatják őt és tanítványait. A helyes ~ szabályait Jézus elmondta tanítványainak: az ember nem válhat a ~ szolgájává (Mt 6,24), a szívet nem szabad a világ kincseihez kötni (6,19-21). Amihez ragaszkodik, azt elveszíti, amit el mer veszíteni, azt negnyeri (vö. Mt 10,39). A világ dolgait úgy kell birtokolni, mintha nem birtokolnánk (1Kor 7,31). Az →evangéliumi tanácsok követői Jézus szavára minden ~ról lemondanak és a Mennyei Atya gondoskodására bízzák magukat (Mt 6,31-32). Avilai Szt Teréz jelmondata szerint a lélek számára Isten ~a egyedül elég. 88

Schütz 1988:38.