Magyar Katolikus Lexikon > B > bibliai görög


bibliai görög: a LXX, az ÚSz és a korai gör. bibliafordítások nyelve. - 1. A ~ nem tért el az akkori profán nyelvhasználattól, mint korábban föltételezték. A koinéhoz v. a hellénista gör-höz, tehát a hellénizmus korának gör. köz- és irod. nyelvéhez tartozik. - A koiné elnevezés arra a közös nyelvre utal, amelyben a gör. nyelvjárások különbségei ez időben kiegyenlítődtek. Alapjának ma legtöbben a más nyelvjárások elemeivel (szókészletében leginkább ión elemekkel) bővült attikai nyelvjárást tekintik. Ez a nyelv Nagy Sándor hadjáratai révén egész K-en elterjedt, és egységes kultúrát teremtett, mely sokkal tovább fönnmaradt, mint a hódítással létrehozott pol. egység. Később a →hellénizmus és a koiné Rómában és az egész Ny-on is elterjedt, mert a hellén kultúra győzött római fölött. A koiné egyrészt azáltal, hogy némileg egyszerűsítette a klasszikus gör-öt, másrészt az idegen hatások fogadása és belső hajlékonysága következtében alkalmassá vált arra, hogy a hellénista kor „nemzetközi” nyelve legyen; s mint ilyen nagyban hozzájárult a kereszténység terjedéséhez. - 2. Kutatásának tört-e. A ~öt a koiné külön változatának tekinthetjük, még akkor is, ha el kell fogadnunk az újabb kutatások eredményeit, melyek ezt tagadják. Ezt a ~ kutatásának tört-e bizonyítja. A humanizmus korában előtérbe került gör. tanulmányok mindenekelőtt azzal váltak hasznára a szentírástudománynak, hogy újra kiadták a Szentírás gör. szövegeit. Uakkor az ÚSz és a LXX nyelve nem tetszett a klasszikus nyelvet használó humanistáknak, akik a koinét csak a Bibliából és óker. iratokból ismerték. - A 17. sz: a ~ körül nagy vita támadt az ún. puristák és hebraisták között. A puristák azt állították, hogy a ~ egybevág a klasszikus gör-gel, a hebraisták az eltéréseket egyszerűen hebraizmusoknak minősítették. Az elsősorban prot. körökben folyó harc a 18. sz: a hebraisták győzelmével ért véget. A 19. sz. első felében fölvetődött a kérdés, hogy milyen szerepet töltött be a ~ a gör. nyelv egészének fejlődésében. Sokan még akkor is különleges szerepet tulajdonítottak a ~nek; a teol-ok is azt vallották, hogy a ~ egyedülálló, szt nyelv. Ugyanakkor a filológusok a klasszikus gör-gel szemben „zsidós”-nak tekintették, és csak szörnyszülöttet láttak benne. - A föliratok és főleg az egyiptomi papiruszok fölfedezése és tanulmányozása vezetett el a 19. sz. 2. felében a koiné fölfedezéséhez. Ezekben a világi nyelvi emlékekben számos olyan szó előfordult, amelyet addig csak a Bibliából lehetett kimutatni; a „bibliai”-nak tekintett szavak száma tehát jelentősen csökkent. Ugyanakkor a filológusok álláspontja is elavult; nem volt szó többé „zsidós” gör. nyelvváltozatról. Megállapították, hogy számos szemitizmusnak tartott fordulat már az egyiptomi papiruszokban is megtalálható. Bebizonyosodott, hogy az ÚSz és a LXX nyelve nem egyéb, mint a koiné egy változata. A legújabb kutatások némileg módosították azoknak a 19. sz. tudósoknak (G. A. Deissmann, A. Thumb, J. H. Moulton) álláspontját, akik a szemita és a nem-gör. hatást érthető módon kisebbítették, a ~ helytelenségeit a koiné sajátosságaiként kezelték és a hellénista kv-ek vulgarizmusaira vezették vissza. Ma a szakemberek véleménye az, hogy bár a gör. Bibliában előforduló szavak zöme csakugyan a koiné szókészletéhez tartozik, a Biblia szemita sajátosságai közül csak kevés található meg a papiruszokban. A ~öt nem lehet egyszerűen a vulgáris gör-höz számítani, és az egyiptomi papiruszok gör-ül író szerzőitől sem lehet az irodalmiságot megtagadni; az irod. nyelv hatása sokkal nagyobb lehetett, mint ahogy az első papiruszok fölfedezése után hitték.

- 3. A ~ sajátosságait a köv. tényezők határozták meg: a LXX esetében az eredeti héb. szövegek közvetlen hatásával kell számolni. Az ÚSz esetében fennáll a lehetőség, hogy esetenként arám v. héb. forrásból táplálkozott. Az bizonyos, hogy Jézus szavait arámul örökítették meg, és ezért a szinoptikus evang-ok szemita színezetűek. Az úsz-i szentírókra is hatott a LXX; a legtöbb úsz-i szerzőnek nem a gör., hanem az arám, sőt a héb. volt az anyanyelve. A szakemberek föltételezik, hogy a beszélt gör. Jézus korára Palesztinában eléggé elterjedt. Így ha nem is tudatosan, de közrejátszhatott a szerzők kétnyelvűsége is, minek hatása az újabb nyelvészeti kutatások szerint leginkább a mondattanban, a jelentéstanban és a hangtanban érvényesül, a szóhasználatban kevésbé. Az ÚSz-ben ezért megkülönböztetik a többé v. kevésbé tudatos hebraizmusokat, a LXX hatásának nyomait, valamint azt a kifejezésmódot és azokat a fordulatokat, amelyek általában az ÓSz hatását tükrözik (példákat lásd: Lk 1-2), végül azokat az arám sajátosságokat, amelyek a szerző anyanyelvének többnyire nem tudatos hatására utalnak. Hogy az egyiptomi papiruszokon használt gör-ben is előfordulnak ún. szemitizmusok, az egyesek szerint az egyiptomi (kopt) nyelv hatásának tulajdonítható; ez a nyelv a gör-től eltért, a héb-hez és az arabhoz viszont épp a mondattanában hasonlított. - 4. Eltérések a ~ön belül. A koinénak abból a sajátosságából, hogy átmenet a klasszikus gör-ből a modern gör-be, és a szerzők kétnyelvűségéből könnyen érthető, hogy a ~ben is vannak eltérések. Jelentősen eltér a LXX és az ÚSz nyelve; az előbbit közvetlenül a héb-ből fordították és több évsz-dal előbb keletkezett mint az ÚSz. Ugyanakkor - gör. kifejezéseiket illetően - az úsz-i szentíróknak is megvannak a maguk sajátosságai. Lukács pl., akinek csaknem biztos, hogy a gör. volt az anyanyelve, képes volt rá, hogy irod. gör. nyelven írjon, de nála is előfordulnak hebraizmusok. Még jobb a Zsid görögsége, bár itt is kimutatható a LXX hatása. Nagyjából egyforma Jak és 1Pét nyelve. Máté nyelvhasználata kiegyensúlyozott, ugyanakkor erősebb szemita hatásra vall. Márk elevenebb, népiesebb. Jóllehet János görögsége (a Jel kivételével) hibátlan, mégsem vall igazi gör. nyelvérzékre. Pál, aki diaszpórában született s minden bizonnyal gyermekkora óta tudott gör-ül, lendületesen és árnyaltan fogalmazott, és sokkal jobban ismerte a gör. nyelv kifejező erejét, mint János; ennek ellenére helyenként érződik, hogy nem gör-nek született. **

BL:157.