Magyar Katolikus Lexikon > B > bőrművesség


bőrművesség: használati és dísztárgyak készítésére vagy bevonására szánt, cserzett, pácolt, lágyított bőranyagok díszítése festéssel, domborítással, aranyozással, fonással, intarziával. Őshazájából, Kínából Indián, Perzsián, Mezopotámián át jutott Egyiptomba, majd Rómába. - A bőrművesek a tímárok által cserzett állati bőr alapanyagból dolgoznak. A bőr minősége a földolgozott állat fajtájától függ, és attól, hogy a számtalan cserzési mód közül (mely ter-enként, koronként és a fölhasználás célját figyelembe véve igen változó) melyiket alkalmazták. Bőrdíszműves munkákat a legkülönbözőbb mesterségekben készítenek. - A legelterjedtebb díszítési módok: a varrott, hímzett eljárások pl. nyergek, tarsolyok, cipők stb. kidolgozásánál jellemzőek. A 17-18. sz: jellegzetes a skófiumos-fémszálas hímzés. A metszett és domborított munkák, kv-kötések, bútorbevonatok, tokok stb. készítésénél terjedtek el. Ide sorolhatók még az önálló dekorációk, domborművek, bőrplasztikák is. Bélyegzős díszítést főleg a kv-kötéseknél alkalmaznak, de kedvelt a bútorhuzatok, tokok stb. díszítésére is. A ládára, dobozokra húzott bőrökön gyakran találunk szegecselt mintát; ennek nemcsak esztétikai, hanem gyakorlati célja is van. A bőrfestést általában egyéb díszítési eljárásokkal együtt alkalmazták, de szerepel önállóan is, főleg mint ládák, szekrények borítása. A bőrkárpitok aranyozott, ezüstözött, poncolt, színes festésű művészi alkotások, Cordobából terjedtek el Eu-ban. Ilyen módon készültek fali kárpitok, miseruhák, terítők stb. A 17. sz-tól a mintákat préselték is, s így azok plasztikussá váltak. Főleg a szecesszió korától alkalmaznak különböző bőrmunkáknál rátétet és egyéb anyagokkal, pl. csonttal, fémmel való berakást is. B.K.

Voit 1983.