Magyar Katolikus Lexikon > B > büntetőjog


büntetőjog: a kánonjognak jelentős változásokon átment, manapság sokat vitatott része. - Reformjáról a világi jogrendekben is sok vita folyik. Mivel minden →büntetés az ember jogállását, becsületét és így méltóságát érinti, életét jelentősen megváltoztathatja, a büntető hatalmat és a büntetéseket sokan teljesen elutasítják és embertelennek minősítik. Az →egyház büntető jogáról szóló meggondolások ezeken az ált. szempontokon kívül, sőt ezektől némileg eltérően hangsúlyozzák, hogy az egyházi ~ban nem elsősorban az ember, hanem inkább és talán kizárólag a megkeresztelt ember →méltóságáról, az Egyh-ban való jogállásáról és az egyh. közösségében való életéről van szó. Az egyh. ~ az egyes hívők és a közösség életében meglehetősen csekély és alárendelt gyakorlati szerepet játszik. Mégis bizonyos alapvető pontokon mind a legfőbb törv-hozó, mind a szakmai körök többségének meggyőződése szerint nélkülözhetetlennek tűnik. Nem hiányoznak azonban az egyh. büntetésekkel kapcsolatos fokozott érzékenység jelei sem. Magának az egyh. ~nak a létével szemben - mint a tört. során már nem egyszer - ma ismét kifogások hangzanak el. Ezek a kifogások és a velük kapcsolatos újabb vizsgálódások főként a következő kérdések köré csoportosíthatók: 1. Van-e hatalma az Egyh-nak büntetések kiszabására, s igazolható-e, hogy saját ~i rendszere legyen? 2. Milyen jellege van azoknak az intézkedéseknek, melyeket az Egyh. a közösségi életének alapelveit megsértő hívekkel szemben foganatosít? Szüksége van-e az Egyh-nak ~ra, v. elegendők a puszta rendező intézkedések? 3. Az Egyh. küldetéséhez mérten milyen értelme és célja lehet az egyh. büntetéseknek? Az Egyh. Törv-kv. átdolgozásának az 1967-es →püspöki szinóduson jóváhagyott elvei ezekkel a problémákkal is számolva leszögezték, hogy a külső és →belső fórumot a lehető legjobban össze kell hangolni, s összeütközésüket az új ~ban különösen is kerülni kell. Azt is hangsúlyozták, hogy a büntetések számát csökkenteni kell, de az összes büntetést nem kell eltörölni, mivel az Egyh-tól nem lehet elvitatni a kényszerítő jogot. Ezt a megállapítást az átdolgozási irányelveknek az új CIC előszavában foglalt ismertetése már nem egyszerűen azzal indokolja, hogy büntetésekkel kényszeríteni minden tökéletes társaságnak joga van, hanem arra világít rá, hogy az Egyh. mint külső, látható és független társaság nem mondhat le erről (ET 65). Mivel a ~i törvényesség elve, mely sajátos jelleggel az Egyh-ban is érvényes, megkívánja, hogy a személyt büntetésekkel csakis a törv. előírásai szerint sújtsák (221.k. 3.§), ahhoz, hogy valakit meg lehessen büntetni, előzetes →büntető törvényre, ill. →büntető parancsra van szükség. Ez összhangban áll a büntetésnek az előző p-ban jelzett fogalmával, mely a →büntetendő cselekményhez kapcsolódik. Ennek lényeges eleme a törv. v. a parancs áthágása (vö. 1321.k.). Arra nézve, hogy mikor lehet megbüntetni valakit olyan törv. v. parancs áthágásáért, mely külön büntető szankciót nem tartalmaz, az 1399.k. ált. szankcionáló rendelkezése irányadó. Büntetéseket mind törv-ben, mind parancsban csak olyan mértékben kell rendelni, amilyen mértékben valóban szükségesek az egyhfegyelem alkalmasabb biztosítása érdekében (1317.k.). - Az egyh. ~ jellegzetességei: az egyh. ~ban is a külső fórumon zajló tett számít: a büntetendő cselekmény, nem pedig a puszta bűn mint olyan (peccatum) von szankciót maga után. Uakkor azonban lehetségesek az Egyh-ban pusztán belső fórumon beálló, bár hatásaikban a külső fórumot is érintő büntetések (pl. a még ki nem nyilvánított önmaguktól beálló büntetések). Az egyh. ~ világában az emberi személy tisztelete és az üdvösség szolgálatának lpászt. szempontja abban is megmutatkozik, hogy a büntetés csak végső eszköz. Még ha a bűncselekmény megvalósult is, csak akkor kell sort keríteni büntetés alkalmazására, ha a →büntetés célja más lpászt. módon nem érhető el (vö. 1341.k.). A →büntetés alkalmazása és elengedésének során az egyh. jogrend számos ponton sajátos teret biztosít az irgalom számára. E.P.

Erdő 1991:477, 482. - Folia theologica 1991.2:116. (Erdő, P.: Aequitas im geltenden Kirchenrecht)