Magyar Katolikus Lexikon > B > Béla, IV.


Béla, IV. (1206. nov.-Nyulak-szigete, 1270. máj. 3.): magyar király (ur. 1235. X. 14.-1270. V. 3.). - II. András kir. legidősebb fia, Szt Erzsébet bátyja. Anyját, Gertrúd kirnét 1213. IX: meggyilkolták, s ~ban, látva, hogy a bűnösöket nem büntetik meg méltó szigorral, ellenérzés támadt apja iránt. 1214: mint trónörököst kir-lyá koronázták. 1220: Horvát-Szlavónország hg-e lett, és apja a niceai gör. cs., Laszkarisz Theodor leányát, Máriát szerezte neki feleségül, akivel boldog házasságban élt. (Gyermekeik [Szt] Kinga, Erzsébet, Margit (†1242), Katalin, Béla, István, [B] Jolán, [Szt] Margit, Konstancia, Anna). András kir. 1222: pol. megggondolásból szétválasztotta őket, de ~ a p-hoz fordult, akinek közbenjárása eredményes volt, s 1223 őszén visszafogadhatta feleségét. 1226 nyarán Erdély kormányzója és a peremvidéken a domonkosok segítségével a térítés egyik irányítója. 1228 k. kialakította a szörényi bánságot; a meghódolt Kunország (Moldva és Havasalföld) ~ kir-fi kormányzása alá került. 1229 őszén a megkeresztelkedett kunokat megerősítette birtokaikban és szabadságjogaikban. 1233: Kunország kir-a. Már ekkor megkezdte az apjától elidegenített kir. birtokok visszaszerzését, az adományok érvényének fölülvizsgálatát. Ezt apja halála után a trónra lépve is nagy eréllyel folytatta, ezért különösen a főnemesség körében népszerűtlenné lett. A kir. méltóság érvényére is vigyázott: megszüntette azt a szokást, hogy jelenlétében alattvalói leüljenek. Nem főbenjáró ügyekben is bevezette az írásbeliséget, fokozta a kancellária jelentőségét, amennyiben nem minden ügyben ítélkezett személyesen. Az uralkodói méltóságra sokat adó felesége mindenben hű támogatója volt. Eszményképe nagyapja, III. Béla volt, aki az írásbeliséget igazi szerephez jutatta. Jellemének szilárdsága nem a hadjáratok vezetésében tűnt ki; nem volt szerencsés hadvezér, de ügyesen ki tudta használni és a maga javára fordítani a nehéz helyzeteket is. Amikor 1241 tavaszán a tatárok (mongolok) Mo-ra törtek, IV. 11: a Mohinál vívott döntő ütközetet elvesztette, s híveivel együtt menekülésre kényszerült. A m-ok régi ellensége, Frigyes osztr. hg. ápr. végén magához csalta, majd szorult helyzetét kihasználva, azt a pénzösszeget követelte vissza tőle, melyet m. ter-ek pusztítása miatt hadisarcként még II. Andrásnak fizetett. ~ pénz hiányában Moson, Sopron, Locsmánd vm-t zálogosította el Frigyesnek, így szabadult fogságából. V. 18: Zágrábból IX. Gergelytől, II. Frigyes ném-róm. cs-tól, IX. Lajos fr. kir-tól és V. Konrád ném. kir-tól kért segítséget, eredménytelenül. 1242. I. 19: a Sztszéktől keresztes hadjárat elrendelését kérte a tatárok dunai átkelésének megakadályozására. II. 2: a m. főpapság kérte uezt, sikertelenül. ~ Trau városában talált menedéket családjával. A tatárok márc. elején egészen idáig üldözték, és kiadatását kérték, de Trau hűséges maradt, a tatárok pedig 1242. III: Ögödej nagykán halálának hírére hirtelen visszavonultak. - A tatárok pusztításától csak a Dunántúl egyes részei és a hegyeken épült várak menekültek meg. Az orsz. újjáépítése nagy gondot jelentett ~ aki a Ny-i orsz-októl és a p-tól hiába kért segítséget; csak ígéretet kapott. Mégis már a következő évben visszaváltotta az elzálogosított vm-ket, és aránylag rövid idő alatt felszámolta a zavaros helyzetet. Fölfüggesztette a birtokvisszaszerzést, s később is enyhébb módon kezelte ezeket az ügyeket. Az egyre hatalmasabbá váló főnemesség törekvéseinek azonban továbbra is igyekezett gátat vetni, és inkább a szerviensekre, várjobbágyokra (a kialakulóban lévő köznemességre) volt tekintettel. Saját bírákat rendelt nekik, s ezzel megvetette a vm. ügyintézés alapját. ~ volt az első m. kir., aki - a tatárdúlás után - a budai Várhegyen épült palotájában kezdett tartózkodni. A domonkosok ffi-szerzetét is megtelepítette Budán, a Nyulak szg-én domonkos apácáknak építtetett ktort, ahová 1252: leányát, Margitot adta fogadalomból apácának. - 1246. VI. 15: az osztrákokkal vívott - egyébként vesztes - csatájában Frigyes hg. elesett. Nagyobb, új veszélyt jelentett Mo-ra II. Ottokár cseh kir. növekvő hatalma. ~ megegyezésre törekedett vele, házassági kapcsolatokat létesítettek, s Au-n megosztozva, 1254: Stájero. átmenetileg ~ uralma alá került.

Élete végén trónörökös fiával, Istvánnal támadtak ellentétei, aki 1245-től ifjabb kir. 1247-60: Stájero-ban kormányzott Stiria hg-eként. A tart. elvesztése után ~ nem Istvánt, hanem ifj. fiát, Bélát részesítette a trónörökös szokott tisztségében, amikor őt tette Horvát-Szlavonország hg-évé. Megszerezve Ny-Bulgáriát 1255: ~ Bulgárország kir-a lett. István az Ottokár-barát cseh pol-nak ellensége volt; mint jó hadvezér, katonai gyengeséget látott e kényszerű barátkozásban. Háromszor kelt fegyverre apja ellen. 1262: Erdély kormányzóságát kapta, s bár többször is kész volt lobbanékonyságát megbánni szüleivel szemben, ~ és komor, energikus természetű felesége csak formailag engesztelődött, valójában rideg maradt. Akárcsak Margit leányával szemben, akire azért haragudott meg, mert mint a ktori élethez hűséges apáca előbb a cseh Ottokár kir-t, később Anjou Károly nápolyi kir-t utasította el mint kérőt. ~ lánya hajthatatlanságáért a szerzet vezetőit is felelőssé téve a domonkos r-től sok kedvezését visszavonta. Nagy csapás volt számára 1269 nyarán Béla fia váratlan halála. Amikor alig egy év múlva követte őt, Esztergomban temették el. A domonkosok mellett a ferenceseknek is pártfogója volt. A kir. tekintélyt az oligarchák túlkapásaival szemben mindvégig meg tudta őrizni, ami utódainak az Anjou-ház trónra lépéséig nem sikerült. A tatároktól szétdúlt Mo. helyreállításáért, a városok fejlesztéséért és a várvédelmi rendszer kiépítéséért második honalapítónak is nevezik. ~ idejében alakult ki a kk. m. kir. címe: Mo., Dalmácia, Horváto., Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország kir-a. 1257: említi először okl. e néven a Szentkoronát. - Utóda 1270. V: fia, V. István. D.D.

Rosty Zsigmond: A tatárjárás tört. IV. B. kir. idejében. Pest, 1856. - Dümmerth 1977:410. - Kristó-Makk 1988:259.