🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > autokefalitás
következő 🡲

autokefalitás (a gör. autosz, 'saját' és kefalé, 'fej' szavakból): a helyi ortodox egyházak egyházjogi függetlensége. 1054 u. a Rómától elszakadt K-iek nem alkottak egyetlen egyhfő alatt jogilag összetartozó hierarchiát. Kezdetben a régi patriárkátusok ter-én, majd másutt is a katolicitás igényével nemz. egyh-ak alakultak. Önállóságuk azonban csak egyhjogi természetű, a dogmatikai egységet őrzik. Érvényesnek ismerik el az első 7 egy. zsin. határozatait. Időközönként konferenciát tartanak, de egy. zsin-ot nem kezdeményeznek. A metrop-nak és a pátr-nak csak tiszteletbeli elsőbbsége van. A helyi egyh-ak kormányzata zsin. jellegű, azaz a legfőbb törv-hozó, kormányzó és bírói testület a pp-ök zsin-a. Azokban az autokefál egyh-akban, melyekben sok egyhm. van, a végrehajtó hatalmat a kis létszámú Szt Szinódus gyakorolja. Ezekben az egyh-akban a sztmisében mindegyik a saját metrop-járól v. pátr-járól, az autokefál egyhfő pedig a többi egyhfőről emlékezik meg. - 1989: a köv. autokefál egyh-ak léteztek: konstantinápolyi, alexandriai, antiochiai, jeruzsálemi (patriarkátusok); ciprusi, orosz (1589), görög (1856), bolgár (1870), rumén (1873), szerb (1879), grúz (1917), csehszlovák (1921), lengyel, lett, litván, észt, amerikai emigráns orosz (1923), albán (1935). I.E.

LThK I:1130. - Berki 1984.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.