Magyar Katolikus Lexikon > A > arculütés


arculütés, pofon: a Szentírásban megszégyenítő, durva bánásmód (1Kir 22,24; Iz 50,6; Mik 4,14; Zsolt 3,8; Siral 3,30; Jób 16,10; 2Krón 18,23). - Iz 50,6 jövendölése szerint Isten szenvedő Szolgájának is része lesz benne, amint Jézus megcsúfolásában meg is történt (vö. Mt 26,67; Mk 14,65; Jn 19,3). Krisztus tanítványainak nem szabad elhárítaniuk, sőt annak, aki megüti az arcukat jobbról, oda kell tartaniuk a bal felől is (Mt 5,39; Lk 6,29; 1Pt 2,20). A 2Kor 12,7 szerint Isten azért engedte meg, hogy a sátán angyala arcul üsse Pált, hogy megtartsa az alázatban. **

BL:93.