Magyar Katolikus Lexikon > A > aprószentek


aprószentek: azok a 2 év alatti fiúgyermekek, akiket Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után. - Máté evang-ában olvashatjuk a tört-et (2,1-18), amely teljesen összhangban áll Heródes egyéb véres tetteivel. Hatalmi féltékenységből feleségének és fiainak sem kegyelmezett, s ezért akarta mindenképpen megöletni az újszülött zsidó királyt is. - Az ~ számának kérdésében eltérőek a vélemények. Voltak, akik egy tucatnyi gyermekről, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144.000-ről beszéltek (7,4). A lakosság arányait figyelembe véve, mely szerint 7000 lakosból 262 két éven aluli fiúgyermek él Betlehemben (1940-es adat), ha a Jézus-korabeli Betlehem népességét kb. 1000-re tesszük, akkor a meggyilkolt kisfiúk száma 30-40 lehetett. Az Egyh. kezdettől fogva vt-ként tisztelte az ~-et, akik nem szóval, hanem halálukkal vallották meg Krisztust. A betlehemi Születés-tp. alatt megtalálták a hagyomány által őrzött barlangot, ahová eltemették e kicsinyeket. - Ikgr. Ábrázolásuk az 5. sz-tól ismert. A jelenetnek 3 összetevője van: Heródes parancsot ad a gyilkosságra (Róma, S. Maria Maggiore, mozaik, 432-40); a katonák megölik a gyermekeket; az anyák menteni próbálják v. siratják őket (Duccio, Siéna, 1300 k.; Giotto, Padova, 1305; Fra Angelico, Firenze, San Marco, 1430 k.). A késő kk-ban drámai erővel ábrázolták a tört-et (L. Cranach, 1515.), a barokk fest-ben a végsőkig részletezték kegyetlenségét (G. Reni, Bologna, 1610 k.; Rubens, 1635). - Néprajz. ~ napjának vallásos tartalmához Eu-szerte néphagyományok fűződnek. Németalföldön a fiatalság ünnepe. A legelterjedtebb ~ napi szokás a fiú- és leánygyermekek, ill. a pásztorok vesszőzése, korbácsolása. A gyermekek, pásztorok egy-egy nyaláb vesszővel, gallyal járják végig a falut, s a házaknál, a gazdáknál bőség-, egészség- és szerencsekívánó mondókákat adnak elő. A rövid szert. végén a gazda kap egy szál vesszőt, amellyel végigvesszőzi őket. A szokás a róm. →Lupercalia ünnepek része volt, s a betlehemi gyermekgyilkosság képzetkörének analógiái révén kapcsolódott e naphoz a ker. évkörben. - Az ~ napi vesszők megáldása szerepelt a kk. Egyh. gyakorlatában. M. nyelvter-en a napot már a 11. sz-tól a gyermekek ünnepeként említik a rituáléban. A vesszőszentelések első adatai a 14. sz-ba nyúlnak vissza, a benedictio virgarum a jászai prépság egyik kz-ában szerepel. Az ezt követő emlékek közül említést érdemel az 1528-ból származó áldásszöveg, amelynek végén háromszoros Dávid! felkiáltás olvasható. Ez a feltehetően a vesszőzéskor ismételt szó napjaink szokáshagyományában is a korbácsütésekkel, a vesszőzéssel egy időben fordul elő. Az ~ napi vesszőzés a zöld ággal kapcsolatos téli szokásokkal együtt kerség előtti termékenységvarázsló rítusokra vezethető vissza. Ezt a jelentését mindvégig megőrizte, de számos vidékünkön átitatódott a naphoz fűződő ker. hagyomány, a betlehemi gyermekgyilkosság emlékezetével. Bibliai alaphangulatú verses köszöntőket ismerünk pl. a Székelyföldről. - A csallóközi Szentmihályfán ~ napján a legények vesszőből korbácsokat fonnak és a végére csomót kötnek. ~ reggelén a tp-ajtótól a falu közepéig sorfalat állnak. Főleg a fiatalokat és a javakorabelieket vesszőzik meg. Vesszőzés közben ezt mondogatják: egészséggel, üdvösséggel, több jóval, kevesebb rosszal; keléses ne legyen a helye. - A budaörsi ném-ek körében is virágzott a vesszőzés. Korán reggel, amikor a gyerekek még aludtak, az apjuk v. édesanyjuk, esetleg a szomszédassz. a →borbálaággal v. az ünnep előtti pénteken vágott gyümölcsfavesszővel megveregette a lábukat, efféle szavak kíséretében: friss légy, egészséges légy, ne bántson a veszett kutya! Valamikor a jószág vesszőzéséről sem feledkeztek meg. - Torbágyon a pásztor karácsonykor körülhordozott vesszőcsomójából kihúzott ágakkal járnak a gyerekek házról házra,s ezekkel korbácsolnak. - A vesszőzésnek más módja a mustármag kérése, osztogatása. Az egész szegedi nagytájon, így Alsóvároson, Tápén, Algyőn, Újkígyóson, Törökkanizsán az édesanya gyanútlan gyermekét el szokta küldeni a szomszédba, rokonokhoz mustármagot kérni. Itt nyírfavesszővel, bottal, esetleg nyújtófával megverték, hogy „gilvás” ne legyen. Utána ajándékkal engesztelték meg. - Székelyföldön, Csíkszentgyörgyön a vesszőzők e szavakkal állítanak be: egy kis mustármagot hoztam, el szabad-e hinteni? Székelykocsárdon a mustármagért küldött gyereket az ágy alá bújtatták, hogy onnan hozza ki. Nem talált semmit. Előbújva szalaggal átkötött nyírfaseprővel megverték, végül almát, diót kapott engesztelésül. A mustármagozás nyilván még sokfelé ismeretes. Nem kétséges, hogy a szokásnak ezt a változatát a mustármagról szóló evangéliumi példázat (Mt 13,31) ihlette: az Isten orsz-a hasonló a mustármaghoz, amely kisebb ugyan minden magnál, mégis hatalmas fává nő, és az ég madarai raknak rajta fészket. A gyermek növekedésében hasonlítson a mustármaghoz, hiszen arra hivatott, hogy vele is teljesedjék Isten orsz-a. B.E.

Pallas I:776. (s.v. ~ ünnepe) - KL I:102. - Teológia 1943. (Radó Polikárp: Az ~ és a m. liturgiatört.) - Dömötör 1964. - Arrabona 1966:241. (Németh Imre: A népi közösségben élő fiatalok életmódja és kultúrája) - Bálint 1976:125. - MNL I:117. - BS VII:819. - Sachs 1980:60. - Kroll 1985:63.