Magyar Katolikus Lexikon > A > apostoli hitvallás


apostoli hitvallás: az ősi keresztségi hitvallás, amelyet az Egyház ma is használ, s amelyet a trienti zsinat a hittanítás alapjaként jelölt meg. A keleti egyh. inkább a →nicea-konstantinápolyi hitvallást használja, a protestáns egyházak ellenben megtartották az ~t is. - Az ~ először Szt Ambrusnál fordul elő (Ep 42,5), s kétségtelen, hogy az ap. tanítás lényegét foglalja össze, de az jámbor legenda, hogy az ap-ok állították volna össze, mielőtt szétváltak missz. útjaikra. Az ap. korban ui. még nem volt ilyen kibővített hitvallási formula. A hívőnek a keresztség előtt azt kellett megvallania, hogy Jézus az Úr, a Messiás, az Isten Fia. Ez az egyszerű hitvallás idővel kibővült, ahogy Antiochiai Szt Ignácnál, Szt Jusztinnál, Szt Ireneusznál és Tertullianusnál látjuk. A Krisztus megvallását tartalmazó kijelentés a 2. sz. végén már úgy módosul, hogy a keresztségben a háromszori alámerítésnél 3 kérdést tesznek fel az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hit kifejezésére, összhangban a Mt 28,19-cel. Különösen Tertullianus leírásában érezhető, hogy a kérdéseknek már határozott formájuk van (De baptismo, 2). Ezeket a feleleteket foglalták aztán összefüggő hitvallásba. A róm. keresztségi hitvallás gör. szövegét az ankürai Markellosz, lat. szövegét Rufinus őrizte meg a 4. sz-ban: „Hiszek az Istenben, mindenható Atyában, és Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, aki fogantaték a Szentlélektől, születék Szűz Máriától, s akit Poncius Pilátus alatt keresztre feszítettek, meghalt és eltemették. Harmadnapra föltámadt a halálból, fölment a mennybe, ül a mindenható Atya jobbján, s onnan eljön ítéletet tartani élők és holtak fölött. Hiszem a Szentlelket, a Szentegyházat, a bűnök bocsánatát, a test föltámadását.” - A formula bizonyára úgy keletkezett, hogy a régi egyszerű szövegbe beleillesztették a krisztológiai kibővítést (talán I. Viktor p. idejében). A 2. sz-ból származó Apostolok levelében még csak ez áll: „Hiszek a mindenség Atyjában és Jézus Krisztusban és a Szentlélekben, az Egyházban és a bűnök bocsánatában.” A róm. formula a 6. sz-ig keresztségi formula maradt. Akkor terjedt el Ny-on, és egyes helyeken kezdték kibővíteni: az Atya nevéhez hozzátették: „az ég és a föld teremtőjében...” Jézus Krisztuséhoz: „aki szenvedett, meghalt, alászállt a holtak országába”. Az Egyh. fogalma kibővült a szentek egyességével (először az oltár titkában részesedőkre értették [Nicetas], később pedig Krisztus misztikus testének tagjaira), s a bűnbocsánat mellett megemlítették az örök életet. Nagy Károly birod-ában egységesítették a keresztségi formulát, s e hitvallás került át a 9. sz: Rómába is. Eredetileg az Atya, a Fiú és a Szentlélek neve csak pozitív fölsorolás akart lenni a Szentírás alapján, Rufinus azonban már szentháromsági értelemben magyarázza. A Fiúnál a született, keresztre feszítették stb. szavak az ősi katekizmusból valók, s jelezték Jézus valódi emberségét a →dokétákkal szemben. Az „alászállt a holtak országába” Jézus diadalát fejezte ki a halál és a Sátán fölött. A 4. sz: a katolikus egyház említése már az egyetemesség meglátása volt. - A mai hagyományos forma: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És a Jézus Krisztusban, ő egy Fiában, a mi Urunkban; aki fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától, kinzaték Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és eltemetteték; szálla alá poklokra, harmadnapon halottaiból föltámada; fölméne a mennyekbe, ül a mindenható Atya Istennek jobbja felől; onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek Szentlélekben; egy katolikus keresztény Anyaszentegyházat; szenteknek egyességét, bűnöknek bocsánatát, testnekföltámadását; és az örök életet. Amen.” G.F.

Trilhaas, W.: Das Ap. Glaubensbekenntnis. 1953. - LThK I:760.