🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > AIDS Betegeket Támogató Afrikai Jezsuita Hálózat
következő 🡲

AIDS Betegeket Támogató Afrikai Jezsuita Hálózat, African Jesuit AIDS Network, AJAN: az Afrikában népbetegségként elterjedt AIDS társadalmi, családi, kulturális, lelki csapásait enyhíteni kívánó szervezet. – Az Afrikai és Madagaszkári Jezsuita Elöljárók Tanácsának (Jesuit Major Superiors of Africa and Madagascar, JESAM) határozata alapján 2002. VI: alapította Michael F. Czerny SJ. Célja, hogy támogató, bátorító, felvilágosító hálózatként működjék a HIV-fertőzöttek, az AIDS-betegek és környezetük, hozzátartozóik, özvegyeik, árváik számára. A betegség által érintettek teljes társadalmi, sőt családi kiközösítésével szemben az Egyház befogadóként vállal szerepet, a meggyógyított leprás története szerint: „Kinyújtotta kezét, megérintette és így szólt hozzá: akarom, tisztulj meg!” (Mt 8,3; Mk 1,40–42). – A járvány elleni küzdelemben az ~ olyan megoldásokat keres, amelyek megfelelnek a helyi hagyományoknak, támogatják az együttműködést más hasonló célú (főleg egyházi) szervezetekkel, szolgálják a stigmatizálás és kirekesztés elleni fellépést, erkölcsi neveléssel és oktatással növelik a megelőzés és a felelősségteljes életmód esélyét, hozzásegítik az emberhez méltó élethez a már megbetegedetteket, lelki vígaszt nyújtanak a haldoklóknak. Beteg gyermekek számára iskolákat hoztak létre. Kulturális-, egészségügyi-, ifjúsági intézményeket tartanak fenn a felvilágosító munka központjaiként. – Az ~ egész Afrikában egységes hálózatba foglalja a Jézus Társaságnak a járvánnyal találkozó tagjait, akik ennek megfelelő kiképzést is kapnak. Közülük egyesek teljes idejüket az ~nak szentelik, mások rész-időben teszik ezt Afrika 27 országában, ahol a rend jelen van. Kutatásokat folytatnak, melynek koordinációs központja az AJAN House-Documentation Centre, Nairobi szegénynegyedében, Kangemi-ben és folyamatosan új kezdeményezésekkel járulnak hozzá az AIDS elleni küzdelemhez. – Az ~ más szervezetek felé, főleg az információ-, a tapasztalatok-, és az anyagi források megosztása terén épít kapcsolatokat. A plébániákon, iskolákban, közösségi központokban és kórházakban folyó, ~-vezette küzdelemnek egyre nagyobb jelentőséget ad az a sajnálatos tény, hogy lanyhul a nemzetközi figyelem az afrikai AIDS iránt, ezen belül az orvosságok beszerzése egyre kevesebb támogatást kap más forrásokból, a betegség erős terjedése ellenére (2008: 1,4 millió halott, 1,9 millió új fertőzött Fekete-Afrika országaiban). – Székhelye: Nairobi, Kenya. Közleményei: AJANews (e-mail híradó havonta angolul, franciául, portugálul) és AJANotices (e-mail híradó elsősorban a jezsuita munkatársak számára). Programjelentések évente. N.D.