Magyar Katolikus Lexikon > A > átmeneti kőkorszak


átmeneti kőkorszak, mezolitikum: Az utolsó jégkorszak végén (Kr. e. 10.000 k.) Eu-ban, az Alpoktól É-ra gyökeresen megváltozott az éghajlat. Az állatvilág a gleccserek visszahúzódását követve É-ra vándorolt, és a sarki sztyeppéket fokozatosan beborították az erdők. A vadászok a vadat követve elhagyták megszokott életterüket, s életmódjukat jelentősen át kellett alakítaniuk. Ettől kezdve beszélnek a tudósok ~ról, mely a felsőpaleolit kor nagyszerű alkotásaival összehasonlítva Eu-ban egyértelmű visszaesés volt. A kulturális súlypont DNy- és DK-Ázsiában, ill. a Közel-K-en volt, mert itt valósult meg legszembetűnőbben és leggyökeresebben az átmenet a vadászkultúrából a megtelepült életmódba: megkezdődött az állatszelidítés, haszonnövények termesztése (földművelés), városok és államok alapítása. - A korábbi nagyon egységes kultúrával szemben a különböző ter-ek egyenlőtlen fejlődése véget vetett az őskőkori emberiség viszonylagos „egységének”, differenciálatlanságának és kiváltotta azt a sokrétűséget és differenciáltságot, amely azóta is a különböző kultúrák fő ismérve. Természetesen 10.000 után is léteznek még tipikus őskőkori vadásztársad-ak, de ezek mindinkább a peremter-ekre és a nehezen megközelíthető pusztákba, nagy erdőségekbe, hegyekbe húzódtak vissza. A letelepedett falusi lakosság körében az állattenyésztők és a földművelők között is voltak vadászok, akik gondoskodtak a vadhúsról, s a megszokott módon oldották meg a létfenntartás egy részét. Vsz. ezek az emberek vállalták a falvak védelmét az ellenséggel, főleg a közösséget fenyegető vadállatokkal szemben. Bizonyára közülük verbuválódtak a katonai szervezetek is, amelyeknek nagy szerepük volt az államok (birodalmak) fölépítésében. Így a vadászkultúrára jellemző lelkiség is fennmaradt, de kivétellé, kisebbséggé vált. Az →indoeurópaiak és a turk-mongolok nagy hódító hadjárataiban világosan megnyilvánul a ffiszöv-ek és a nomád lovasok régi életformája. - Az észak-európai vadásznépek életmódjáról keveset tudunk, mert ebből az időből szinte semmi sem maradt fönn. Az bizonyos, hogy a nyíl és az íj használata (a menekülő, ritkuló és félénkebbé vált vadakkal szemben!) ezen a területen fejlődött ki és terjedt el. Ezek a népek vallásilag lényegében megtarthatták azokat a szokásokat és elképzeléseket, amelyek a legrégebbi embereknél figyelhetők meg. - Két, ebből az időből származó fontos lelet a zsengeáldozat szertartására utal: a Hamburg melletti Stellmoorban egy tó iszaprétegében 12 tökéletesen konzerválódott rénszarvast találtak, mell- és hasüregük kövekkel voltak kitöltve. Nyilvánvaló, hogy az Indiából és a későbbi időkből is igazolható „elsüllyesztett áldozat” bizonyítékát találták meg: ez a gesztus, ti. az értékes vadászzsákmány föláldozása, arra hivatott, hogy az „Állatok Urát” további vadászszerencse adományozására késztesse. A másik egy ahrensburgi lelet: egy fenyőkaró csúcsára rénszarvaskoponyát tűztek, vsz. az állatok húsát (rituális?) étkezések alkalmával ették meg, a fejet pedig egy kultikus karón föláldozták egy isteni lénynek. - Barlanglakók a mai Spanyol- és Franciaország területén. A mai K-Spo. ill. D-Fro. (Pireneusok) sziklafal-műv-ében gazdag anyag maradt fenn ebből az időből. Az őskőkor naturalisztikus fest-ét azonban szigorú, formalisztikus, inkább geometrikus műv. váltotta fel. A Sierra Morena sziklafalai emberek és szarvasok v. kőszáli kecskék képeit őrzik: az ábrák néhány vonalra vannak redukálva és különböző jelvényeket viselnek (hullámvonalakat, köröket, pontokat, Nap-ábrákat), jelentésüket mindmáig nem sikerült egyértelműen tisztázni; nem tudjuk, hogy mágikus jelekről, íráselemekről v. termékenységi szimbólumokról van-e szó? Összevetve a D-amerikai v. ausztráliai leletekkel, e jelek értelmezése az ősök kultusza irányába mutat: a mitikus ősök haláluk után csillagokká változtak v. fölmentek az égbe, hogy a Napban v. a csillagokon lakjanak. Az ősökkel való kapcsolat erős hangsúlyozása vsz. a jégkorszaki „vadászparadicsom” emlékének utóhatása. - Falu- és „város”-lakók a Közel-K-en. DK-Ázsiában (pl. Thaiföld) és a Közel-K-en (pl. Töröko. és Palesztina) az ~ különösen élénk alkotó periódus volt. Noha itt is világosan fölismerhető az átmenet a vadászó-gyűjtögető kultúrából a földművelő-állattenyésztő kultúrába, mégis különlegesen korai és gazdag utalások találhatók a letelepedett életformára való áttérésre. Einanban pl. kiástak egy ~ból származó települést, és köralakú kunyhókat tártak föl, mindegyikükben volt tűzhely. A Natuf-vádiról, ahol a legrégebbi és legjelentősebb leleteket találták, e periódust natufi kultúrának nevezték el; már Kr. e. 9000 e. kősarlóval arattak vadon termő gabonát, a magot döngölő segítségével kőmozsárban zúzták apróra. 8000 és 7000 között háziasították a juhot és a kecskét. Nemrégiben fedeztek föl a Felső-Nílus völgyében egy gabonán alapuló táplálkozási formát, melyet Kr. e. 13.000-re datálnak. A natufi kultúrában már megtalálhatók a keresk. kezdetei is. Ennek az időszaknak a műv-e naturalista, néhány döngölő stilizált formája (Ain Sakri) vallásos termékenység-elképzelésekre és szokásokra utal. Az Einanban talált két sír egyike vsz. a világ legrégebbi megalitikus emlékműve (→megalit-kultúra). - A zsinórok, hálók, horgok előállítása, csónakok készítése, amelyekkel hosszabb utakat is megtehettek, a már nagyon kifinomult kőszerszámok segítségével készült használati tárgyak, ruhák, kunyhók és sátrak ugrásszerű előrelépést jelentettek a mezőgazd. kultúra irányába.

- Az ~ emberének szellemi forradalma. Az anyaggal való szakszerű bánásmód, annak megmunkálása, „művészi” formálása és díszítése az ~ embere számára fokozatosan kialakított egy mikrovilágot, amelyben otthonosan érezte magát, amely felett „uralkodhatott”, amely meghitt volt számára s mely tőle függött. Már nem volt a vadra és a gyümölcsökre utalva, mint a vadászok és a gyűjtögetők, hanem egymással logikus kapcsolatban álló cselekvések révén maga tudta előállítani, alakítani, nemesíteni az élethez szükséges dolgokat. Gondolkodása a „zsákmány” és a „gyűjtés” helyett egyre inkább az „aratásra” irányult. Vallásilag is nagy átrétegződés ment végbe: a vadászok és az állatok misztikus összetartozásának helyébe az ember és a vegetáció misztikus szolidaritása lépett. Most már minden emberileg jelentős eseményt (születés és halál, felnőtté válás és házasság, bőség és szükség, szexualitás és közösség stb.) az önmagukat odaadó (v. meggyilkolt) istenekkel hozta kapcsolatba az ember (eredetmítoszok). Ennek az időszaknak a szert-ai (ifjúváavatási szert-ok, állat- és emberáldozatok, kannibalizmus, temetkezési szert-ok stb.) nem egyebek, mint az ősgyilkosság ünnepélyesen emlékező megismétlései (memória). A mítoszok jelentése világos: a haszonnövények sztek, mert az istenség testéből származnak. Az ember, aki velük táplálkozik, végső soron isteni valóságot fogyaszt; a haszonnövények nem eleve adottak, mint a term. növényei, hanem egyrészt egy drámai ősesemény (ajándék), másrészt emberi képességek és tevékenységek eredményei. Már nem csont és vér, hanem mag és vér képviseli az élet lényegét és sztségét. Jobban középpontba kerül a nő is; döntő szerepe lett a kultúrnövények termesztésében, termékenysége titokzatosan utal a föld termékenységére, ezért kiváltképpen ismeri a teremtés „titkait”. A nő e „megváltozott” szerepét különböző szinteken fejezi ki a Partenogenezis („szűzi szülés”), hierosz gamósz (szent vőlegény) és a rituális orgiák. Nyilvánvaló szimbolizmus hozza kapcsolatba a nőt a holdváltozásokkal, a földdel (amelyet anyaméhnek tekintenek) és a vegetáció misztériumával (a termékenységgel). Keletkezés és elmúlás, a vetőmag halála, amely új életet szül, évezredeken át adott szárnyakat a költők, filozófusok és imádkozók szavainak. Az ~ vallásossága kozmikus vonásokat hordoz; hittek a világ periodikus megújulásában, ami „tulajdonképpen” a kozmogónia (= a világ keletkezése) rituális megismétlésével valósul meg. **

König 1985:40.