Magyar Katolikus Lexikon > A > átlényegülés


átlényegülés (lat. transsubstantiatio): a teológiában a 12. sz. óta az Eucharisztiával kapcsolatban az a természetfölötti változás, amelyet Krisztus szavai - „ez az én testem, ez az én vérem” - idéznek elő. - Magának a termfölötti változásnak a ténye mindig benne volt az egyh. meggyőződésében, hiszen csak így lehetett igaznak tartani Krisztusnak az utolsó vacsorán a kenyérre és a borra tett kijelentését. A kenyér a termfölötti rendben nem maradhatott kenyér, a bor nem maradhatott bor, még ha a külső látszat ezt is mutatta. - Az ~ szó használatának előzményeként tudnunk kell, hogy az Egyh. mindig vallotta Krisztus valóságos jelenlétét a kenyér és a bor színe alatt, s a teol. reflexió is hamar jelentkezett. Már Szt Jusztin úgy tekinti az Euch-t, mint sztségi megtestesülést, mint Jézus testben való küldetésének folytatását szentségi formában. Szt Ireneus után az →alexandriai iskola úgy gondolja, hogy amint a Logosz saját létrendjébe fölvette az emberi term-et, uígy tesz a kenyérrel és a borral. Ez a magyarázat inkább Jézus emberségéből indult ki, s azt hirdette, hogy a kenyér színe alatt jelenlevő test azonos a tört., ill. föltámadt testtel. Az azonosságot a kenyér és a bor átváltozása (metabolé) magyarázza, amit a Szentlélek eszközöl. Ezt a reális változást és jelenlétet a lat. atyák közül leginkább Szt Ambrus vallotta. Szt Ágoston is vallotta a jelenlétet, de magyarázatában inkább a jelkép felé fordult: a kenyér és a bor jelképezi a termfölötti titkot, és valamiképpen jelenvalóvá is teszi. Ágoston az átváltozásra nem adott további magyarázatot. A 11. sz: a tours-i Berengar a puszta szimbolizmust képviselte, vagyis azt, hogy a kenyér és a bor csak jelképezi Krisztus testét és vérét. Ezzel szemben a hagyomány képviselői hangsúlyozták a reális jelenlétet. 1059: a lateráni tart. zsin. kimondta, hogy „a pap keze és a hívő foga Krisztus testét érinti”. A két véglet között elfogadható magyarázatot kellett találni, amely a jelenlét termfölötti módjára is utal. Itt Lanfranc és Guitmund voltak az úttörők: mind a kenyérben, mind Krisztus testében megkülönböztették a lényeget és a járulékot. A kenyér lényege átváltozik Krisztus testének lényegévé, de a külső jegyek (species) megmaradnak. Ezt nevezték szubsztanciális változásnak. Ezzel valójában az ~ tana adva volt a 11. sz. második felében. Imitt-amott még visszatért az a vélemény, hogy a kenyér is megmarad (impanatio, consubstantiatio). A hivatalos egyh. szövegbe a transsubstantiatio szó először a IV. lateráni zsin-on került bele (D 430). Aquinói Szt Tamás is ezt fejtette ki. Duns Scotus még azt tette hozzá, hogy az ~ valóságát nem annyira a Szentírásból, mint inkább a hagyományból vezethetjük le. Később egyesek, mint Ockham, újra kétségbe vonták az ~t, és tanították a kenyér és a bor megmaradását is Krisztus testének és vérének jelenléte mellett. A prot-ok is erre az álláspontra helyezkedtek, bár közöttük sokféle a misztérium magyarázata. - Az ort. egyh. vallja, hogy az áldozati kenyér Krisztus Teste, a bor Krisztus Vére, de arra a kérdésre, hogy a Szt Adományok mikor lényegülnek át Krisztus Testévé és Vérévé, az ort. egyh. nem ad és nem is akar választ adni, mert a misztériumhoz ragaszkodik. Aranyszájú Szt Jánossal vallják, hogy az Euch. olyan parázs, amelynek tüze alakítja a benne részesülőket (Iz 6,6). Az ort. ker-ek tehát osztják az ~t, elfogadják a kenyér és bor átváltozását Krisztus Testévé és Vérévé, de tudják, hogy a Szt Adományok külső alakja megmarad. Ezért van lényegében más kapcsolat a r.k. és az ort., ill. a kat. és a többi ker. egyh-ak között! Az ort-ok azt is megengedik, hogy a Szt Adományokat ne csak betegekhez juttassák el, hanem távoli útra indulóknak is csomagoljanak belőle. - A trienti zsin. ezért mondta ki dogmaként, hogy Krisztus szava csak akkor igaz, ha a kenyér és a bor valóban átváltozik, és ennek a változásnak a jelölésére alkalmasnak ítélte a transsubstantiatio szót (D 884). - Az ~ tehát afféle kulcsszó volt, amellyel a reális jelenlétet kellő módon lehetett magyarázni, és egyúttal rámutatott a kenyér és a bor külső színeinek megmaradására is. Azt is jelezni akarta, hogy a kenyér és bor lényege átváltozik, s nem megsemmisül, hogy helyet adjon Krisztus testének és vérének, mint ahogy azt az ún. adductio-elmélet mondja. A hagyományos teol. sokat foglalkozott ezekkel a fil. kérdésekkel, s a term-bölcselet fogalmai nagy szerepet kaptak a magyarázatban: a szubsztancia és a járulék szétválaszthatósága, a hely betöltése stb. Ma azonban egyre jobban visszatérünk a misztériumhoz. Ami az Euch-ban végbemegy, az termfölötti és sztségi folyamat, azért fil. fogalmakkal kimerítően nem írható le. Az átváltoztatás szavaira, amelyek a Szentlélek hatékonyságát hordozzák, Krisztus megdicsőült teste és vére jelenik meg, de úgy, hogy a kenyér valóban Krisztus teste, a bor az ő vére lesz. Ezt az igazságot csak a hitben foghatjuk fel, s valójában a trienti zsin. is csak ezt akarta állítani, amikor a transsubstantiatio szót használta. A dogmát ugyan fil. fogalmakkal fejezte ki, de maga a dogma nem azonos a fil-ilag leírható folyamattal. Az Egyh. azt hangsúlyozza, hogy a sztségi színek alatt Krisztus teste és vére lényeg szerint, azaz valóságosan jelen van, nem csak valamilyen hatás szerint. Az ~ tehát annak a hitnek a rövid összefoglalása és kifejezése, amit az egyh. hagyomány is vall, hogy a kenyér valóban Krisztus teste lesz, a bor pedig Krisztus vére. Az ~ termfölötti jelenség, de nem érzékelhető csoda. A mai teol. a valóságos jelenlét mellett rámutat a sztségi szimbolizmusra is. A sztségek jelképezik és megvalósítják a kegyelmi tartalmat. Az Euch-nál a jelkép elsősorban az áldozatra (a test és a vér különválasztása a kenyér és a bor színe alatt), továbbá a táplálékra mutat rá. Ezért a valóságos jelenlétet is innen kell megközelíteni: Krisztus az ~sel is végeredményben Egyh-ában való jelenlétét biztosította és fejezte ki. G.F.

Söhngen, G.: Christi Gegenwart im Glauben und Sacrament. Leipzig, 1968. - Schriften IV:357. - MS IV/2:210. - Berki 1984:296.