Magyar Katolikus Lexikon > A > árnyék


árnyék, beárnyékolás: Az ÓSz említi a tető (Ter 19,8), a sátor (Jón 4,5), a szikla (Iz 32,2), a hegy (Bír 9,36), de főleg a magas növények és a fák ~át. A fa ~a védelem az ember számára a nap és a hőség ellen (vö. 1Kir 19,4; Jób 7,2), az almafa ~ában találkoznak a szerelmesek (Én 2,3). Amikor a fa az uralkodót és a hatalmakat jelképezi, akkor az ~ oltalomra, menedékre utal (Bír 9,15; Zsolt 8,9; Sir 14,27; Ez 17,23; 31,6.12.17). Olykor önmagában is oltalom az ~ (Szám 14,9), különösen Istené (Zsolt 91,1; Oz 14,8), mint a felhő (Iz 4,5 skk.; 25,4), Isten keze (49,2; 51,16), ill. szárnya (Zsolt 17,8; 36,8; 57,2; 63,8). Jahve fölkentjének ~a szintén oltalom (Siral 4,20). - Az ~ mozgása (vö. Bír 9,36; Préd 8,13), amely a →napórán követhető (2Kir 20,9; Iz 38,8) a gyorsan elmúló, tovatűnő idő képe (Sir 34,2: csak a balga kapkod az ~ után). Az ember (Jób 14,2; Zsolt 109,23), az ember napjai (1Krón 29,15; Jób 8,9; Zsolt 102,12; 144,4; Préd 6,12), az élet (Bölcs 2,5), egyáltalán a mulandó dolgok (5,9) ~hoz hasonlíthatók. - Az ÚSz a halál ~aként adja vissza az Iz 9,1 „sötétségét” (Mt 4,16; Lk 1,79). Az ÓSz csak ~a a jövendő valóságnak, Krisztusnak (Kol 2,17; Zsid 8,5; 10,1). Ugyanakkor az ~kal beborítás (beárnyékolás) az angyali üdvözletben (Lk 1,35) és Jézus színeváltozásakor (Mk 9,7) Isten jelenlétének jele (vö. Kiv 40,35). **

BL:96.