🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > általános feloldozás
következő 🡲

általános feloldozás (lat. absolutio generalis): egyházi gyakorlat, amely szerint a hívők egész csoportja egyszerre részesül feloldozásban, mégpedig egyéni →gyónás nélkül. - Régebben az egyhjog életveszély esetén adott rá lehetőséget, amikor gyónásra nem maradt idő, v. ott, ahol gyóntató pap csak ritkán, rövid időre jelenhetett meg. Az ~ föltétele volt, hogy a hívők bánják meg bűneiket, valamiképpen (letérdelés, mellverés) kifelé is jelezzék ezt, és vállalják az elégtételt. - Korunkban a gyónástól való idegenkedés miatt és a bűnbánat szellemének ápolása érdekében eléggé elterjedt az ún. bűnbánati ájtatosság, sőt a II. vat. zsin. óta a sztmise is közös bűnbánattal kezdődik, s egyesek az ilyen alkalmat is fölhasználták ~ megadására. Az illetékes róm. kongr. ezért instrukciót adott ki a kérdés tisztázására (AAS 1972:510), mely szerint az ~nak 4 feltétele van: 1. bűnbánat, 2. a bűnbánat külső jele, 3. elégtétel, 4. később pótolni kell az egyéni gyónást, ha erre alkalom adódik. Az utóbbi követelmény jelezni akarja azt, amit a trienti zsin. is hangoztatott, hogy a halálos bűnök feloldozása az egyéni gyónásba tartozik, mert itt válik láthatóvá az Istennel és az Egyh-zal való kiengesztelődés, vagyis itt van meg a teljes szentségi jelkép. Az instrukció kimondja, hogy a bűnbánati ájtatosságot nem látja szentségi jellegűnek, azaz súlyos bűnök esetében nem pótolja az egyéni gyónást. Az ~ utáni egyéni gyónási kötelezettség komoly kötelesség, de nem szabad úgy értelmezni, mintha a jogosan megengedett ~ nem törölte volna el a bűnt; azt sem lehet mondani, hogy a bűn utólag föléled, ha valaki nem pótolja az egyéni gyónást. Itt inkább az Egyh. iránti engedelmességről és a szentség formájának teljességéről van szó. Az utólagos gyónás akkor kötelező, ha a hívőnek rendes lehetősége adódik, vagyis az ált. mentő körülmények és nehézségek mentesítik alóla.  G.F.


általános feloldozás: Lásd MKL I:197. – „A MKPK álláspontja szerint az ~hoz szükséges súlyos szükség nálunk gyakorlatilag sohasem fordul elő, tehát az ~ csak a 961.k. 1.§ 1. p. szerinti fenyegető halálveszélyben adható indokoltan. Ha egész rendkívüli esetben – a halálveszélyen kívül – az ~ mégis súlyosan szükségesnek bizonyulna, arra egyedül a mpp. előzetes megítélése alapján kerülhet sor.” **

KSZ 1994:20.