Magyar Katolikus Lexikon > Ü > üldöztetés


üldöztetés: A Szentírásban az üdvösség történetének egyik legalapvetőbb jelensége: az első bűnbeeséstől (Ter 3) egészen a világ végéig, az üdvösség teljessé válásáig (Jel 12; 17,19) minden Isten-ellenes erő megkísérli, hogy az Istenhez kötődő embert elszakítsa Urától. A műszóhasználatot a katonai nyelvből veszik át Izr. fiai (pl. Józs 23,10), jóllehet Izr-nek mint Isten választott népének az ~ legősibb megtapasztalásai közé tartozott. Elsősorban a nép vezetőinek (pl. Mózes) és a próf-knak (Illés, Amosz, Jeremiás) kellett sok ~t vállaniuk. – Az ~ az idők teljességének (→idő) közeledtével egyre fokozódik: a gonosz hatalmába esett világ kifejezetten ellenséges magatartást tanúsít, és minden erővel igyekszik →Isten országának elérkeztét feltartóztatni (→apokaliptika). Így az ~ek a végső pusztulás előjelei közé tartoznak (Lk 21,12;. 1Pt 4,12). Némelyik kumráni iratban világosan megfogalmazódik az az eszkat. szerep, melyet az üldözések az idők végén betöltenek (elsősorban: 1QpHab,1QM és 1QH, de kevésbé: 1QS), úgyhogy a teol-ra és az erkölcstanra is kihat (az „~ etikája”, mely kizárja az állhatatlanságot, ingadozást). – Az üldözések sora Jézusban üdvösségtört-ileg eléri a tetőpontját (vö. Mt 23,24; ApCsel 7,52): Jézus üdvösséget szerző tettével teljesen egyértelművé válik, hogy az üldözéseknek értelmük volt, fontos szerepet játszottak Isten üdvözítő tervében. Jézus követése szükségszerűen ~t von maga után (Jn 15,20), melyet nemcsak Jézus tanúinak, az evang. hirdetőinek kell vállalniuk (Mt 10,23; Lk 21,12;. Mt 13,21), hanem azoknak is, akik a tanításukat befogadják, ha azt akarják, hogy az megteremje a gyümölcsét is bennük (vö. 13,21); gyakran a közösséget, az Egyh-at veszi célba az üldöző hatalom (pl. ApCsel 8,1). A hegyi beszéd szerint boldogok, akik üldözést szenvednek (Mt 5,10). Az 5,44: arra szólítja föl Jézus a tanítványokat, hogy üldözőikért is imádkozzanak (vö. Róm 12,14). A szinoptikus hagyományban Jézus egyfelől állhatatosságra és bátorságra buzdít az ~ közepette (vö. Mt 10,24–39; Mk 10,30), sőt arra tanít, hogy a halálra is készen kell állni (Mt 10,21), másfelől viszont óva inti a tanítványokat, nehogy könnyelműen vitákba bonyolódjanak, inkább meneküljenek el (10,23;. ApCsel 13,50). – Pál ap. jól ismeri az ~t, hiszen kezdetben ő maga is üldözte Krisztus híveit (9,5; 22,7; Gal 1,13; Fil 3,6), majd az Úr akaratából neki is bőséges része lett az ~ben (1Kor 4,12; 2Kor 4,9; Gal 5,11; 2Tim 3,11). Személyes tapasztalatából fakad a meggyőző erő, amikor az ~ről ír (Gal 4,28–31; 6,12; 2Tesz 1,4.6–8;. 2Tim 3,12). Az üldözőket az evang-ok nem határozzák meg közelebbrő1; az ApCsel szerint elsősorban a zsidók közül kerültek ki (4,1; 5,17; 8,1), akik Pálnak sem tudták megbocsátani, hogy megtért Krisztushoz (13,50). Olykor az üldözés a családból indul ki (vö. Mt 10,21.36) v. a zsidóker. testvérek köréből (vö. Gal 5,11); a rómaiaktól csak ritkán és közvetve (Jel 17,5–6). →keresztényüldözés  R.É.

BL:1893.