Magyar Katolikus Lexikon > Ö > őrangyal


őrangyal: személyek, közösségek védelmére rendelt →angyal. - 1. A Szentírásban. Az ÓSz-ben szerepelnek olyan angyalok, akik az embert védik a veszélyben (Ter 24,7.40; 48,16; Kiv 23,20; Zsolt 91,11; Dán 3,40; 2Mak 11,6; 15,22), de nem olyan állandó kísérők és védelmezők, ahogy azt ma értjük. A késői zsidó irod-ban (apokrifok) tűnik föl a nézet, hogy minden ember mellett van egy jó és egy rossz, v. csak egy jó angyal. Ennek alapja lehetett az a hit, hogy Isten angyalok által segíti az embert, s belejátszhatott a belső tapasztalás is: az ember megéli jó és rossz szenvedélyeit. - Az ÚSz először a hagyományos régi fölfogásnak megfelelően beszél angyalokról, akik segítik a hívőket (ApCsel 5,19; 12,7-10; Zsid 1,14), s olyanokról is, akik állandó kapcsolatban állnak az emberrel (Mt 18,10; ApCsel 12,15). - 2. Az ap-ok után ebből alakult ki az ~ról szóló tanítás (Alexandriai Kelemen, Órigenész, Pszeudo-Dionüsziosz, Nazianzi Szt Gergely). Olykor visszatér az a vélemény is, hogy a jó angyalok mellett rosszak is kísérik az embert (Hermész, Órigenész). A kk. teol. rendszeres tanítást adott az őrző angyalokról, de az Egyh. formálisan nem tette hittétellé. - 3. Dogmatikailag úgy foglalhatjuk össze a tanítást, hogy az angyalok a mi teremtett világunkhoz tartoznak és annak üdvtört-ében van szerepük, vagyis az üdvösség útján segítik az embert. A kinyilatkoztatás beszél arról, hogy az angyalok dicsőítik Istent és védik az embert, s ezzel az utóbbival is Istent dicsőítik. A kettős szerep tehát összetartozik, mint ahogy az embernél is Isten dicsőségére válik, ha gyakorolja a szeretetet. Hogy minden embernek külön angyala lenne, az csak konkretizálása az angyalok ált. szerepének, ami akkor is kiterjed minden emberre, ha nincs is mindenkinek külön őrangyala. Nem bizonyítható az a föltevés, hogy egyes országoknak és intézményeknek is lenne őrangyaluk. Ez természetesen nem zárja ki, hogy intézmények válasszanak maguknak őrangyalt. - 4. A lit-ban az ~ok ünnepét először a 16. sz. elején Spo-ban III. 1-jén, Fro-ban a Szt Mihály nyolcadában az első szabad napon, X. 2: ülték. Az V. Pius p. (ur. 1566-72) által kiadott lit. kv-ekből az ünnep hiányzott, ezért XIII. Gergely 1582: a valenciai (Spo.) egyhm. számára, V. Pál 1608: az egész Egyh. számára engedélyezte IX. 27-én. II. Ferdinánd cs. kérésére birod-ában IX. Kelemen p. (ur. 1667-69) szept. 1. vasárnapját jelölte ki az ~ok ünnepének, Mo-on is egész 1913-ig ezen a napon tartották. X. Kelemen 1670: egyéb ter-ekre X. 2-t jelölte meg, s ezt a napot X. Pius 1913: az egész Egyh. számára kötelezővé tette. - 5. Ikgr. Az óker és kk. műv-ben Szt Gábort és Szt Mihályt ábrázolták Dávid kir. v. a Szűzanya ~aként. A →menekülés Egyiptomba-képeken ~ok kísérik és óvják a Szent Családot. Az egyes embereket védő ~ ábrázolása a 14-16. sz: jelent meg: az ~ kézenfogva vezeti védencét, s oltalmazza az ördögöktől. A 17-19. sz: gyakori lett. - 6. Mo-on. Az ~hoz néhány jámbor hiedelem fűződik. Úgy tartják, hogy az ~ mindig az ember jobbján áll, Sármellék zalai faluban az utcán menve az ~nak jobb felől helyet hagynak. Régi szegedi hagyomány szerint a halott ~a egészen elföldeléséig a koporsó tetején ül, nyilván, hogy a gonoszok el ne ragadják a lelket. - Ábrázolásai: A régi váli tp. barokk ~-oltárának (1747) felírása: én elviszem és visszahozom (Tób 5,15); a simontornyai tp. egyik barokk mennyezetfreskóján őrangyal vezeti a lelkeket a mennyországba. Zombor városában az egykori ferences klastrom, ma plébániaépület falán napóra látható, amelyet barokk ~ tart a kezében; felirata: EGY EZEKBŐL VÉGÓRÁD. Magyaralmás harangot szentelt (1761) az ~ tiszt-ére. - Titulusként az ~ csak a barokk időkben bukkan föl. Jellemző, hogy különösen filiák, továbbá nagyobb közösségből kiszakadt, elvándorolt kis települések választják patrónusnak. Nyilvánvalóan azzal a jámbor megfontolással, hogy Oltáriszentség nélküli tp-aikban, távol a paptól, különösen rászorulnak az ~ oltalmára. A szegedi dohánykertészek által alapított (1777), egyetlen utcából álló bánáti Térvár falucskának tp-a nincs, de búcsúja van, ~ok ünnepén. - A régi Mo. ~-titulusai: esztergomi egyhm.: Bussa (kpna), Kolozsnéma, Korlátkő, Nagyjóka (kpna), Nagyölved, Nagysáró; rozsnyói egyhm.: Murányhuta (1835), Csomatelke (1910); egri egyhm.: Atkár (1860); kassai egyhm.: Alsólászlófalva (1760); szatmári egyhm.: Petróc (1882); veszprémi egyhm.: Csékút, Kaposfüred, Sárhida, Zalaújlak; székesfehérvári egyhm.: Cece, Gyúró (1767, kpna); szombathelyi egyhm.: Nagypali, Szepetnek; győri egyhm.: Edve (Szák leányegyháza), Osli (1870, temetőkpna), Porládony (leányegyház), Sopronhorpács (kpna); pécsi egyhm.: Magyarszék (1758), Ellend (1893); váci egyhm.: Szirák (1721), Szokolya (1894); kalocsai egyhm.: Magyarkanizsa (1768), Szemzőszállás (kpna), Titel (1868, temetőkpna); csanádi egyhm.: Angyalkút, Kisősz (1865), Németcsernye (kpna); nagyváradi egyhm.: Nagyvárad (1760, irgalmasok); erdélyi egyhm.: Csíkverebes, Deményháza. R.É.-G.F.-**

Jung György: Az ~tan tört. a kk. theol-ban (IX. sz.-XIII. sz-ig). Pécs, 1933. (Dissz.) - Radó II:1390. - LThK IX:522. - Kirschbaum IV:127. - Bálint II:351.