🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Ü > üdvtörténet
következő 🡲

üdvtörténet, üdvrend: Isten az üdvösséget az emberi tört-ben alakította ki, s így az egész tört. végső célja az üdvösség felé való menetelés. Ez a tudat csírájában már ott van az ósz-i vallásban. A zsidó gondolkodás dinamikus volt, vagyis őket nem a lét és a lényeg érdekelte, hanem a cselekvés és a történés. Amellett a nép az életet úgy tekintette, mint ami alá van vetve Isten akaratának. Amikor a törzsek egyesüléséből kialakult az egységes nép, már úgy értelmezték magukat, mint Isten népe. Az Egyiptomból való kivonulás után saját tört-ükben tapasztalták meg Isten vezetését. Azt is tudták, hogy Isten minden nép ura, tehát igazában náluk nincs meg a világi és a vallásos tört. megkülönböztetése. Amennyiben Isten velük szöv-et kötött és kiválasztotta őket, annyiban megtapasztalták azt is, hogy Isten gondolata nem a pusztulás, hanem a reményteljes jövő (Jer 29,11). – Az ~ mint teol. fogalom a 19. sz-tól kezdve használatos, de megvan a bibliai alapja. Izr-ben Mózes idejét lehet megjelölni az ~i gondolkodás kezdetéként. Az Egyiptomból való szabadulás úgy élt tovább, mint Isten nagy tette. Isten megmutatkozott mint a nép vez-je és ellenségeinek legyőzője (Kiv 21,21). A szöv-kötés emlékeztetett Ábrahámra, s a honfoglalásban a neki adott ígéret teljesedett (MTörv 4,1; 6,18). A jahvista tört-írás az emberiség őstört-ét is bevonja ebbe a szemléletbe. A Pentateuchust egészen átfogja az ~i elgondolás. Istennek az emberiségre vonatkozó tettei az üdvösségre irányulnak, még akkor is, ha a bűnt keményen bünteti. Amikor az emberiség reménytelenül eltévelyedik a bálványimádásban, Isten hívja Ábrahámot, a választott nép atyjává teszi, és ivadékában áldást ígér minden népnek (Ter 12,3). A későbbi tört-et is úgy írták le, hogy a fő téma mindig az Istennel való kapcsolat (deuteronomista szemlélet, Krónikák kv-e). A kir-okat aszerint ítélik meg, hogy teljesítették-e Isten törv-ét. A fogság a nép bűne miatt következett be. A próf-k föllépése is elősegítette az ~i gondolkodást. Ők Isten nevében a pol-ba is beleszóltak, sőt már az eszkat. szemlélet is jelentkezik náluk. Isten ígéretei véső fokon majd a végső időkben teljesednek, s akkor lesz a tört. lezárása is. Sok tört. esemény előképnek számít Isten későbbi beavatkozásához. Külön hivatkoznak arra, hogy mindig lesz egy „maradék”, amely túléli a tört. csapásokat és továbbviszi Isten tervét. A késői próf-k apokaliptikus színekkel vázolták a jövőt, s náluk az eszkat. szemlélet is erősödött (Ezekiel, Dániel, Zakariás). – Az ÚSz gondolkodásmódja lényegében eszkat., Jézussal elérkezett az üdvösség, tehát az ósz-i előkészületet fölváltotta a teljesség. Ker. Jánosig tartott a törv. és a próf-k időszaka. Jézus bejelenti az →Isten országának megérkezését (Mt 11,13). Ezért a megtérésre és az engedelmességre való fölhívását ~i és eszkat. értelemben kell venni: nem kell más közbelépésre várni, az üdvösség ideje itt van. Isten további beavatkozása már csak a végleges termfölötti állapotot hozza meg (Krisztus 2. eljövetele, feltámadás, ítélet). A Szentlélek eljövetelét is úgy értékelik, mint a végső idők megérkezését (ApCsel 2,17; Tit 3,6). Jézus tettei meghozták a megváltást (Zsid 9,26), szavai pedig a végső kinyilatkoztatást. Az üdvösség rendjében tehát már minden megvan, s az Egyh. ideje az eszkat. közbeeső idő, amit majd a →parúzia zár le. Krisztus már most uralkodik, az Egyh. elismeri uralmát, de dicsősége csak az ítéleten mutatkozik meg. Lukács érezteti, hogy Krisztus működése valamilyen közbeeső idő Izr. ideje és az Egyh. ideje között, s ebbe beletartozik a pogányok megtérése is. Pál mintegy belülről nézi az ~ kifejlődését. A hívő a keresztséggel elérkezett a Krisztusban gyökerező létezési módhoz, új teremtmény lett, s ezzel már a végső időkhöz tartozik. Krisztust úgy lehet tekinteni, mint második Ádámot, akitől a megigazulás és az új élet származik (Róm 5,12–21). Krisztust szembe lehet állítani Ábrahámmal és Mózessel is, és Isten új népének tagjai már nem Ábrahám testi leszármazottai, hanem azok, akik Krisztushoz tartoznak, Őbenne alkotnak közösséget. Mózessel szemben Ő az igazi közvetítő, aki már nem a törv-t hozza, hanem a kegyelmet és az örök életet. Végül Pál utal Izr. üdvrendi szerepére is: ők hordozták az előkészületet, de megtorpanásuk alkalmat adott a pogányoknak az Egyh-ba való belépésre. Isten azonban az atyák érdemei miatt majd őket is elvezeti Krisztushoz. – Az ~ fogalmát teol-ilag elemezve első megállapításunk az, hogy az üdvösség oldaláról van benne többértelműség. Magába foglalhat mindent, ami az ember üdvössége szempontjából a tört-ben lejátszódik. Jelentheti csupán azt is, ami kimondottan Istennek és az embernek a tette az üdvösség érdekében. Az ~ megértésének és magyarázatának vannak előföltételei (pl. az embert magát úgy kell tekinteni, mint tört. lényt, akinek élete a közösség tört-ében bontakozik ki; az emberi nem egysége, hiszen az üdvösség mindenkinek szól; annak elfogadása, hogy Isten külső jelekkel és belső kegyelemmel irányítani tudja a tört-et). Kétségtelen az is, hogy az ember az Istennel fönnálló transzcendens kapcsolatát csak konkrét életében és tört-ében realizálhatja. S mivel Isten üdvözítő akarata egyetemes, azért el kell ismerni, hogy valamilyen formában az egész emberiség tört-e ~, s így a kerségen kívül álló népek életének is van valamilyen kapcsolata az Egyh-zal. Ennek alapján megkülönböztetjük az egyetemes és a különleges ~et. Az utóbbi ott játszódik le, ahol a kinyilatkoztatás által Isten tapasztalható módon beleszól a közösség életébe, és azt irányítja. Ez a különleges ~ a jele és bizonyítéka annak, hogy az egyetemes tört. is az üdvösség felé van irányítva. Az ált. ~ben is kell, hogy legyenek olyan jelek, vallási események, amelyeken keresztül az emberek kifejezik Isten előtti hódolatukat, s így ezeknek van valamilyen üdvszerző erejük. Nem önmaguktól, hanem azért, mert Isten kegyelme ott működik, ahol az ember kifejezi üdvösségi vágyát. A különleges és ált. üdvrend viszonyát így jellemezhetjük: a kettő különbözik egymástől, egymás mellett van, ill. a különleges benne van az ált-ban. Ennek jele az is, hogy az ÓSz-ben a zsidó nép tört-ét visszvezették az első emberhez. Hogy van ált. üdvrend, azt csak a különleges üdvrendből tudjuk, mert ott a kinyilatkoztatás beszél az egész emberiség üdvéről és meghívásáról. A különleges ~ megjelenési formája a szöv., a megtestesülés és az Egyh. Amellett dialogikus jellege is van, amennyiben Isten közeledését az embernek hitben el kell fogadni és válaszolni rá. A földi megnyilatkozási formák azonban a végső kifejletre mutatnak. Az ált. ~ terjedelmében egybeesik a világi tört-mel, különleges eseményei kimondott ~i jellegét csak a hitben lehet fölismerni. G.F.

LThK V:148. – Schütz 1993:404.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.