öltözet (lat. habitus): a testet fedő kelmék összessége, mely rendes körülmények között összhangban van az egyéniséggel. Az ~ az ember ismertetőjele, lelkének tükre, bensőjének kifejezése, helyzettől, feladattól, állástól függően (hivatali, szolgálati, munka-, ünnepi, liturgikus, egyenruha). - A Szentírásban. Mint az egész ókori K-en, Izr-ben is a méltóság kifejezője volt. Legfontosabb darabjai: kötény, alsóruha, köntös, →öv, fejfedő (→kendő), →fátyol és →saru. Ádám és Éva „amikor fölismerték, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak” (Ter 3,7). - 1. ÓSz. a) A férfiak ~e. A késői bronzkorban szokásba jött és a vaskorban általánosan viselt alsóruha lenből v. pamutból készült, és lehetett ujjatlan is; közvetlenül a test fölött viselték és leért egészen a lábikráig. Munka közben v. járáskor fel kellett kötni (Kiv 12,11; 2Kir 4,29). Fajtái: ketonet, melyet a ffiak (Ter 37,3.23.32) éppúgy viselték, mint a királylányok (2Sám 13,18); lehetséges, hogy azonos volt azzal az ókori K-en főleg a hettiták által viselt hosszú, keskeny, tarka ruhadarabbal, melyet csigavonalban közvetlenül a testre tekertek; a sadin vsz. ing volt, melyet a felsőruha alatt viseltek, ritkán fordult elő (Bír 14,12; Iz 3,23; Péld 31,24). - A felsőruha v. köntös héb-ül legtöbbször simlah; ezenkívül még más kifejezésekkel is találkozunk, melyekről nem lehet pontosan megállapítani, hogy mire utalnak. Rendszerint a mai ábajével azonosítják; ez egy kb. 130x120 cm nagyságú, durva fonálból szőtt, csíkos kendő, melyet úgy viseltek a vállon, hogy hosszan lelógott, oldalt pedig elég nagy nyílás maradt szabadon a karoknak. Később főleg ezen a ruhadarabon mutatkozott meg az idegen hatás (pl. Szof 1,8). Alváskor takaróul szolgált, és nem volt szabad →zálogként ott fogni (Kiv 22,25; MTörv 24,13). Mielőtt elindultak v. munkába fogtak, letették (Mk 10,50; Mt 24,18). Olykor pl. tészta (Kiv 12,34), zöldség (2Kir 4,39), hús (Ag 2,12) v. különféle értékek (Bír 8,25) szállítására is használták. - Különleges felsőruhának számított a mehil; rendszerint finom kelméből készült, pl. bisszusból (1Krón 15,27); a kir-ok, fejed-ek és más előkelőségek viselték (1Sám 2,19; 18,4; Ezd 9,3.5; vö. Jób 1,20; →főpap) a simlah alatt. Az adderet egy közelebbről meg nem határozható köntösféle lehetett; drága kelméből készült (Józs 7,21.24); a kir-ok (Jón 3,6) ~e volt, de próf-k is viselték (1Kir 19,13.19; 2Kir 2,13); vsz. nem vált általánossá, mert a kései héb-ből hiányzik a kifejezés; →imaköntös. - b) A nők ~e vsz. finomabb és élénkebb színű kelméből készült, hosszabb volt a ffiakénál, a fejüket pedig befedték (→kendő, →fátyol). Az Iz 3,18-23: felsorolt ruhadarabokat, ékszereket ma már nem tudjuk pontosan meghatározni ill. azonosítani (vö. Ez 16,10-13). A MTörv 22,5 szigorúan tiltotta, hogy a nők ffiruhát, a ffiak női ruhát hordjanak. A gyerekek meztelenül v. ingben jártak. - c) A papok öltözete: →papi öltözék. - d) Az ünnepi ruha vsz. csak abban különbözött a hétköznapitól, hogy drágább, finomabb kelméből készült (Ter 27,15; Mt 22,11; Lk 15,22), s főleg fehér színű volt (Préd 9,8; Jel 3,4; Mk 9,3). A kelmék közül keresettnek számított a bisszus és a bíbor (2Sám 1,24; Péld 31,22; Sir 6,30-31; Jer 4,30; Siral 4,5; Ez 16,13; 27,7). Különösen a nők kedvelték a különféle arany és ezüst →ékszereket (2Sám 1,24; Zsolt 45,10.14; Ez 16,11.13). A MTörv 22,11 tiltja a kétféle fonálból (gyapjú és vászon) vegyesen szőtt kelméből készült ruhát. - e) Gyászukban v. bűnbánatuk kifejezésére mind a ffiak, mind a nők „zsákot” öltöttek magukra (Ter 37,34; 2Sám 3,31); bűnbánattartáskor olykor közvetlenül a testükre vették fel (1Kir 21,27; 2Kir 6,30), de ilyenkor legalábbis a felsőruhát letették (Jón 3,6; Iz 32,11). Talán durva, szőrből készült darab volt (szőrruha!), alakját nehéz meghatározni. Vsz. a nőknek még egy minden bizonnyal sötét színű gyászruhájuk is volt (2Sám 14,2; Bár 5,1; vö. Iz 50,3), mely a nagyon egyszerű özvegyi ~hez (Ter 38,14.19; Jud 8,5; 10,3) lehetett hasonló. - f) Az ~ megszaggatása volt a zsákba öltözés mellett a bánat másik jele (Ter 37,34; 2Sám 3,31; Jób 1,20; 2,12; 2Sám 13,19; Jer 36,24; Mt 26,65; ApCsel 14,14). Legtöbbször a felsőruhát, a köntöst (Ter 37,34; Jób 1,2) szaggatták meg, de olykor az alsóruhájukat is (2Sám 15,32). A főpap fel volt mentve a ruha megszaggatása alól (Lev 21,10). - g) Az ~tel Isten lefoglalja magának az embert (vö. MTörv 32,10; Ez 16,8-14; Kiv 28,4; Iz 61,10; Szám 20,28; 1Kir 19). - 2. ÚSz. Jézus levetette dicsőségének ~ét és a szolgáét öltötte magára (vö. Fil 2,7). E folyamat a gúnyból ráadott „királyi köntösön” át (vö. Jn 19,2) a ruhától való megfosztottságig vezetett (vö. Mt 27,35; Jn 19,23). A feltámadáskor az Atya a dicsőség és a halhatatlanság ruhájába öltöztette (vö. 1Kor 15,53). A feltámadtban „az új ember” és az „új ruha” elválaszthatatlan egységgé lett (vö. Gal 3,27; Róm 13,14; Ef 4,24). A hit útja hasonlít a beöltöztetéshez v. az Úr magatartásának magunkra öltéséhez, és a mennyek országában válik tökéletessé (vö. 2Kor 5,2-4). A győztes ragyogó fehér ruhája és a mennyasszony esküvői dísze a hívő és az Egyház képe a beteljesüléskor (vö. Jel 3,4; 18; 6,11; 7,9; 14; 19,8.14; 21,2). - 3. Az ~ szentírási képe az Egyh. imádságos hagyományában jelképe a megkeresztelt új állapotának, mely magában foglalja a megdicsőülés reményét is. Ezért viseltek fehér ruhát a kereszteléskor a →katekumenok mint a megújulás, az újjászületés, a változás (→megtérés) jelképét. - 4. Ikgr-ban az ~ anyaga, színe (→színszimbolika), szabása attrib-hoz hasonló ismertetőjegy. →liturgikus ruhák **-R.É.

Kirschbaum II:149. - BL:1363. - Schütz 1993:291.