villőzés (a szláv vila, vily ‘tündér’, v. a lat. villus ‘lomb’ szóból), kiszejárás: a virágvasárnaphoz kapcsolódó, nem szakrális fogantatású népszokás Nyitra, Hont, Nógrád, Pest és Heves m. egyes községeiben. – Fő kelléke a különböző nagyságú zöld ág, a villőág/villőfa, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. A villőág a tavasz hirnöke, körülhordozása a tavasz meghirdetése. Mérete és diszítése szinte falvanként változott a másfél m-es fától a gallyakig. A 8–10 fős csoportok egyetlen villőfát vittek magukkal. Másutt valamennyi lány kezében volt kisebb villőág. Énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról, megveregette vele a lányokat: „Mind menjetek férjhez!” szavak kíséretében. – A palócoknál a ~ kísérője, ill. megfelelője fekete-, s főleg virágvasárnap a kiszejárás, kiszehajtás, mely az archaikus pogány téltemetésnek, tavaszvárásnak színes megnyilatkozása. A kisze szalmával tömött, felöltöztetett és a falun keresztülhurcolt, végül elégetett vagy vízbe dobott fabáb. Lányok, menyecskék, gyerekek énekszóval kísérik. Egyes falvakban a két szokás összekapcsolódott, de a sorrendjük különbözhetett. Béden pl. előbb villőztek, azután vitték a kiszét. Bodokon azonban a kiszejárás után villőztek. – A kiszejárás és ~ dallamát, szövegét világszerte ismertté tette →Kodály Zoltán kórusfeldolgozása. **

MN 1990. VII: 150. (Tátrai Zsuzsanna) – Bálint 1989:333.