vagonlakók: 1918. XI: a katonai összeomlás után az utódállamoknak ítélt ter-ekről a m. értelmiségieket és hivatalnokokat hűségesküre kötelezték, az ezt megtagadók állásukat vesztették. 1919. VIII. 9: Erdélyben az esküt megtagadókat, ha nem a megszállt ter-eken születtek, idegeneknek nyilvánították. X. 29: az idegeneknek 5 napon belül el kellett hagyniuk a várost. A vasúton menekülő családok az anyagiak és a lakáshiány miatt rendszerint a nagyvárosok (elsősorban Bp.) pályaudvarainak külső vágányaira tolt vasúti (marha)vagonokban éltek mindaddig, amíg munkanélküliek, államsegélyen tengődők voltak, s a gazdaságnak a hadigazdálkodásról sikerült átállni s a ~ munkahelyet találtak. 1920. VII. 1: Bpen már 16 ezer vagonlakó élt. – A menekültáradat a →trianoni béke aláírása után tetőzött, 1921. IX: kb. 50–55.000 menekült család lakott 4601 vagonban, melyből 2212 vagon Bp. pályaudvarain (Császár fürdő, Ferencváros, Kőbánya-alsó, Nyugati, Rákosrendező, Rákospalota, Budafok és Pestszentlőrinc) vesztegelt. A főv. a volt barakk-kórházak épületeinek fölhasználásával (Auguszta-, Mária Valéria-, Zita-telep), annak helyén v. környékén épített komfort nélküli kislakásokkal próbált segíteni (Madarász u. kislakás-telep, Juranics u. MÁV-telep). Ezek részben a főv. nyomortelepei lettek, lakóit vallásos segélyakciókkal (pl. Egyetemi Mária Kongregáció, MANSZ, stb.) rendszeresen támogatták. 88

Bpi Hírl. 1920. VII. 4. – Nemzetgyűlési Napló 1920/22: 208. ülés. – Kiserdő 1935–36. – Telepünk 1937–38. – Zilahy Lajos: A földönfutó város. (Reg.) Bp., 1939. – Bp. lex. 1993. II:588. – Viczián 1995:79. (974.)