tévedhetetlenség (lat. infallibilitas): a →tévedés lehetetlensége. - Személyről állítható általában, ill. részleges ismeret és cselekvés viszonylatában. Mindkettő eredhet az illető lényegéből v. Istentől kapott kiváltságából. - →Isten lényegéből fakad, hogy minden ismeretben tévedhetetlen, az ember az →áteredő bűn előtti állapotában, kegyelmi kiváltságból hasonlóképpen tévedhetetlen volt a végső ontológiai és etikai alapelvek fölismerésében. - A ~et nem szabad összetéveszteni a mindentudással. A véges megismerőképesség sohasem tudja kimeríteni a létezők minden összefüggését és létük titkait, s innen van a tévedés lehetősége. A kegyelmi megvilágosítás elvezetheti az embert a tisztább látásra, a teljesebb igazságra (Jn 16,13; 1Jn 2,20). Annál inkább, mivel magának a szellemnek a term-éből fakad a valóság és az igazság fölfogása. A termfölötti segítség erre épül és ezt tökéletesíti. - A teol-ban a ~ kérdése ilyen tételek kapcsán merül fel: →Isten mindentudása, Ádám szellemi megismerése az eredeti ártatlanság állapotában (→ember állapotai), Krisztus emberi értelmének megismerő képessége, a →Szentírás megbízhatósága a kinyilatkoztatás közlésében, a →Tanítóhivatal ill. a →pápa ~e a hittételek és erkölcsi alaptételek megfogalmazásában, v. hogy pl. az ateizmus kérdésében lehetséges-e a teljes tévedés (→Egyház tévedhetetlensége). - A hatályos jog szerint tévedhetetlen tanítóhivatali döntést hozhat a pápa, ha: 1) egy hitbeli v. erkölcsi tanítást, 2) mint az összes hívők legfőbb pásztora és tanítója, 3) véglegesen elfogadandónak jelent ki (DS 3074; LG 25; 749.k. 1.§). Ugyanígy tévedhetetlen a püspökök testülete is, ha ilyen tárgyú és jellegű döntést hoz egyetemes zsinaton, v. ha a pp-ök az egész világon szétszóródva, de a közösségi kapcsolatot egymással és a p-val fenntartva egyöntetűen véglegesen elfogadandóként adnak elő egy hitre ill. erkölcsre vonatkozó tanítást (479.k. 2.§; vö. 336.k.; LG 25). Az ilyen megnyilatkozásokat - akár ünnepélyes formában, akár rendes és egyetemes tanítóhivatal gyakorlásaként kerül rájuk sor - az összes hívőknek hitbeli engedelmességgel (assensus fidei), vagyis isteni és kat. hittel kell fogadniuk. Ebből következik, hogy kötelesek elkerülni minden olyan tanítást, mely ezekkel ellenkezik (DS 3011; 750.k.). Tévedhetetlenül meghatározottnak csak azt a tanítást kell tekinteni, amelyről ez nyilvánvalóan biztos (749.k. 3.§). G.F.-Sz.Sz.A.

LThK V:770. - Erdő 1991:312.