Magyar Katolikus Lexikon > T > Tengermelléki bánság


Tengermelléki bánság, Banatus-Maritimus: az Adriai-tenger északkeleti partvidéke (a 19. századi Lika-Krbava, Modrus-Fiume vármegyék) és a dalmát tengerpart Almissa, Clissa, Spalato városokkal. - É-i tengermenti részében terült el hosszában, a kk-ban Vallis-vinaria (Vinodol) gyümölcs- és bortermő vidéke Veglia szg-ével szemben, Cirkvenica és Novi között. - A Trpimirović dinasztia kihaltával kezdődött horvát trónharcokban 1091 tavaszán I. (Szt) László kir. (ur. 1077-95) elfoglalta a fővárost, Tengerfehérvárt, Álmos hg-et, I. Géza (ur. 1074-77) fiát megtette horvát kir-nak. ~i bánokat III. Béla kir. (ur. 1172-96) nevezett ki először, akiket horvát-szlavón-dalmát albánoknak tekintettek, ezek: Dénes tengerparti gróf, Calanus, 1259: Vonich és 1259: Butleco. Nevezetes az 1288: kelt Vinodoli törvénykönyv. Az Árpád-ház kihalása (1301) után kiváltságképpen a Zrínyiek elődei, a brebíri grófok viselték e méltóságot. Székvárosa: Tengerfehérvár (későbbi nevén Zára, horvátul Zadar). 88

Századok 1869:4. sz. (Kenézy Csatár: A bánságok eredete és a bánok hatásköre)