sörfőző (lat. braxator, ném. Bierbreuer): ősi →kézműves mesterség. - A 16. sz: céhesedett. Alapanyaga árpa, komló, víz; eszközei: áztatóvályú, kemencés szárítópad, falapát, katlanos üst, hűtőhajó, élesztőkád, faedény, hordó. Az árpát az áztatóvályúban kicsíráztatta (szalad), a szárítópadon egyenletes forgatással megpörkölte: malátát készített (erősebb pörköléssel barna, enyhével világos lett a sör). A malátát a →molnárral megőröltette. A malátalisztet vízzel, komló hozzáadásával megfőzte. E sörlevet (virics) hütőhajóban állasztotta, majd szűrve élesztőkádba merte. Másfél hét után hordóba fejte, és 3-4 heti utóerjedésre pincében tárolta. Különféle minőségű, színű sört készített. - Mo-on 11 céhszervezetükről tudunk. Védősztjük a minden égetéssel, tűzzel összefüggésbe hozott Szt Flórián. B.I.-N.P.

Bevilaqua-Borsody Béla: A m. serfőzés tört. Bp., 1931. - Céhkat. 1-2. köt. 1975-76. - Bálint I:351. - Bogdán 1984.