száműzetés, fogság: 1. Az Ószövetségben. A legyőzött népeket az asszírok és a babilóniaiak részben v. egészben gyakran elhurcolták. Ez az ált. régi K-i szokás elsősorban a legyőzöttek népi erejének gyöngítését célozta, de lehetséges, hogy saját lakatlan területeik benépesítésére is törekedtek. Tört-ileg I. Tiglat-Pilleszer (ur. Kr. e. 1115-1076) korától mutatható ki elhurcolás, III. Tiglat-Pilleszer idejéből (ur. Kr. e. 745-726) egyre gyakrabban említenek az asszír feliratok elhurcolást. Izr-t többször is sújtotta a ~; tört-ében határt is jelöl a fogság (a fogság előtti, a fogság utáni idő). - Izr. kir-ának, Pekachnak III. Tiglat-Pilleszertől elszenvedett veresége után Kr. e. 734: az elfoglalt izr. városok lakóit Asszíriába hurcolták (2Kir 15,29; vö. 1Krón 5,6; 5,26). Nem lehet tudni, mi lett a sorsuk. Tóbiás tört-e ehhez a ~hez kapcsolódik. - Az Izr. királya, Hósea és Asszíria királya, V. Szalmanasszár közt lefolyt csata és Szamaria főv-ának elfoglalása után Izr-ből sokakat elhurcoltak és Halachban, valamint a Hábor mellé, Gozánban és Média városaiban telepítették le őket (2Kir 17,6; 18,11; 1Krón 5,6-26; Tób 1,2; 3,7; 5,8). Az asszír évkv-ek szerint az elhurcoltak száma 27.290 fő volt. Ezek további sorsáról nem tudunk; vsz. beolvadtak a környező népbe. Helyükre Kutából, Avvából, Hamatból és Szefarvajimból való embereket telepítettek Szamariába (2Kir 17,24). - Kr. e. 597: Jeruzsálem elfoglalása után Nebukadnezár sok izr. elhurcolását elrendelte. Jojakim kir-t, a kir. család tagjait, az udvari tisztségviselőket, a nemességet, a katonákat, a kovácsokat és a lakatosokat (fegyverkészítőket) vitték el, a papokat nem (2Kir 24,8-17). Az elhurcoltak számát nem lehet pontosan tudni (24,14: 10.000; 24,16: 7000). Sorsukról a 2Kir hallgat. Ez 3,15 alapján feltehető, hogy az elhurcoltak →Tel-Abibba kerültek. Jeremiás levélben figyelmeztette őket, hogy Bábelben hosszabb időre kell berendezkedniük, s főleg a hamis próf-któl óvta őket, akik arról jövendöltek, hogy ~ük hamarosan véget ér (Jer 29). - Kr. e. 586: Cidkija uralkodásának 11. évében Nebukadnezár újabb elhurcolást rendelt el: Izr. maradékát, akik a városokban még maradtak, valamint a hozzájuk átpártoltakat vitték el. Magát Cidkiját is elfogták, s fiait a szeme láttára megölték. Csak a jelentéktelen embereket engedték vissza, akiknek nem volt semmijük; ők kaptak a babilóniai főparancsnoktól földeket, szőlőket (2Kir 25,7.11; 2Krón 36,20; Jer 39,9; 52,15). A családtagjaikkal elhurcolt férfiak számát kb. 15.000-re becsülik. Ezd 2,59 alapján feltehető, hogy Tel-Melahban (helye ismeretlen), Tel-Harsában (helye ismeretlen), Kerubban(?), Addanban(?) és Immerben(?) telepedtek le. Egy levita kolónia Kaszifában (helye ismeretlen) élt. Bár 1,4 szerint a Szud(?) folyó mentén is laktak elhurcoltak (→babiloni fogság) - Az érintettek a ~t súlyos büntetésnek tekintették; elvesztették hazájukat, állásukat, vagyonukat, és - Izr-ben is uralkodó (1Sám 26,19) K-i felfogás szerint - a vallásukból is kiszakították őket (a vallás és a haza elválaszthatatlan volt egymástól). Az út Babilonig megalázó volt és fárasztó (Iz 45,14; Jer 40,1). A külső elnyomásnál nehezebben viselték a száműzöttek a honvágyat és a messzekerülést a szt várostól, a Templomtól (Zsolt 137). Ha már beletörődtek sorsukba, a legtöbbjük helyzete elviselhetőbbé vált. Közbeeső helyzetben voltak a szabad babilóniaiak és a rabszolgák között. Félszabadokként joguk volt tulajdonhoz, de a szabad polgárok kiváltságai nem illették meg őket. Eleinte főfoglalkozásuk a földművelés és az állattenyésztés; később egy részük átköltözhetett a városokba és ipart űzhetett, kereskedhetett. Némelyek magas tisztségekbe jutottak és meggazdagodtak, amint az az I. Artaxerxész (ur. Kr. e. 464-424) és II. Dárius (ur. Kr. e. 424-404) idejéből fennmaradt szerződésekből kiviláglik. Amikor Cirusz kiadta ediktumát, melynek értelmében a zsidók és a többi elhurcoltak hazatérhetnek és felépíthetik a jeruzsálemi tp-ot, sokan maradtak a →diaszpórában. A főleg Júda törzséből való hazatértek száma több mint 50.000-re becsülhető. Helyzetüket illetően Dán, Tób és Bár adataival óvatosan kell bánni. - 2. Az újkori Oroszországban (or. szszilha) gyarmatosítási célokat is szolgáló büntetési mód, melyben az elítélt meghatározott időt, kijelölt kényszerlakhelyen töltött. 1917. II: a forradalmi kormány eltörölte. XI. 7: a bolsevik államcsíny után előbb a viszilka (kitelepítés) enyhébb formáival helyettesítették, majd szűkítve a kitelepített személyek szabad helymegválasztásának jogát, helyreállították a ~t. 1926: a szovjet Büntető Törvénykvben a ~ 3-10 év közötti önálló, 5 év időtartamra kiegészítő büntetésként szerepelt; amit kb. 1937-től 25 évre is kiterjeszhettek. 1948: visszaállították az örökös ~t. A száműzötteket szszil noposzelenyecként tartották nyilván a hatóságok. A büntetését letöltött, lágerből szabadultak többsége kényszerlakhelyre került, ahol időközönként jelentkeznie kellett az állambiztonsági szerveknél. - Mo-on a ~t nem alkalmaztak; kiutasítás (1878: 5. tv.) csak külf. állampolgárral szemben mondható ki, kitiltás (1978: 4. tv.) csak az orsz. meghatározott részéből megengedett.  R.É.-88

BL:1642. - Dupka 1993: 139.