Magyar Katolikus Lexikon > S > szofisták


szofisták (gör, 'mesterek', 'szakértők', 'bölcsek'): ókori görög vándortanítók. - A Kr. e. 5-4. sz: a demokratikus államforma megnyitotta a közéleti érvényesülés lehetőségét mindenki előtt, aki rátermettséggel (areté) és megfelelő képzettséggel rendelkezett. A jelöltek mesterei voltak a ~. Működésük központja Athén, de városról városra is jártak, tandíj ellenében oktatták az ifjúságot, s az érdeklődő közönségnek is ismeretterjesztő előadásokat tartottak. Mivel a demokrata államban, ahol a nép szavazatától függ az ügyek intézése, a →szó hatalma nagy, a →retorika lett a ~ oktatásának fő tárgya, de a szónoki működés előfeltételét képező ált. műveltséghez szükséges etikai, vallási, pol., műv. ismereteket is tanították. - Azonban a ~ sokoldalúsága nem állt arányban a gondolkodás mélységével. Az →igazság kutatásától felmentve érezték magukat, mivel az egymásnak ellentmondó kozmológiai elméletek kételkedést ébresztettek aziránt, hogy az ember képes lenne az igazság hiánytalan birtokába jutni. A tárgyilagos igazságban való hit megingásával az alany, az ember lett az igazság mértékévé. Így a ~ legfontosabb tudománya, a retorika, melynek lényegét a vitatkozás művészetében (erisztika) látták, különben is az alanyhoz igazodik, az ember pillanatnyi érdekeit szolgálja. Ügyes szónoki fogással a ~ szerint mindent elfogadhatóvá lehet tenni, s annál nagyobb a szónok sikere, minél inkább tudja a tárgyilagosnak vélt szempontok tarthatatlanságát, ill. az ellenkező állítás lehetőségét bizonyítani, s ezzel ellenfelét zavarba hozni. - Így lettek a ~, kiknek működéséhez az ált. műveltségre szomjazó gör. demokrácia adta meg a létfeltételeket, s akiknek a műveltség terjesztésében tagadhatatlan érdemeik vannak, a bölcseletben a →szubjektivizmus és a →relativizmus terjesztői. E felületes fil. következtében, s mert a bölcsességet pénzért árulták, Platón és Arisztotelész megbélyegezte őket: a ~ „szellemi áruval kereskedő szatócsok”. - Az abderai Protagorasz (Kr. e. 481-411) az érzéki megismerés kizárólagosságát, s a folyton változó alanyi és tárgyi világban érzeteink folytonos változását vallotta. Maradandóság nincs, a dolgokat önmagukban véve nem ismerhetjük meg. E szenzualizmus alapján jutott a relativizmus tételéhez: „minden dolog mértéke az ember”. Szerinte az ember csak lassan fejlődött ki az állati sorból s alkotta meg a nyelvet, a vallást, az államot; erkölcs és jog a társad. érdekében fenntartandó, azonban annak szabályai nem maradandók, hanem a társad. igények szerint alakulnak; vallási agnoszticizmust hirdetett: az istenekről semmi bizonyosat nem állapíthat meg az ember. - A leontinói Gorgiasz (483-375) kezdetben a termtud-okkal foglalkozott, Empedoklész tanítványa volt. Majd megismerkedett Zénon dialektikájával, s annak felhasználásával a teljes →nihilizmust hirdette: semmi sem létezik; semmi sem ismerhető meg; az ismeret nem közölhető. - Protagorasz és Gorgiasz szkepticizmusa nem érintette a hagyományos erkölcsi és társad. rendet. A későbbi ~ (Prodikosz, Hippiasz, Kalliklesz, Kritiasz) a gyakorlati →szkepticizmus terjesztésével az erkölcsi rendet is megbontották, s kétségbe vonták a fennálló társad. rend természetjogi alapjait. Szerintük a →törvény, a →vallás az ember zsarnoka, a természet alapján mindenki szabad és egyenlő, az állam szerződéssel jött létre. - A ~ mint a beszéd művészetének a mesterei, nagy hatással voltak a gör. próza fejlődésére, amint azt főleg a drámairod. (Szophoklész, Euripidész) és a történetírás (Hérodotosz, Thuküdidész) mutatják, melyek a külső forma mellett a társad. tényezők különös figyelemre méltatásával jelzik a ~tól eredő új világszemléleti irányt. A →szellemtudományoknak is a ~ voltak a megalapítói, s a tervszerű nevelés jelentőségére is ők irányították rá a figyelmet. Működésük tehát nem jelentéktelen a gör. művelődés történetében. Bölcseleti jelentőségük, hogy a gondolkodásnak az élettel való kapcsolatát hangsúlyozva, a fil. kérdéseket a nagy nyilvánosság elé vitték, s ezzel az érdeklődés körét jelentékenyen kiszélesítették. De tartalmi tekintetben is gazdagodást jelent működésük. Kritikus magatartásukkal kiélezték az ismeretelméleti kérdést, s ösztönzést adtak a lélektani és etikai vizsgálódáshoz. Szkepticizmusuk hozta létre a nagy ellenhatást, melyet →Szókratész indított meg s →Platón és →Arisztotelész segítettek maradandó győzelemhez. R.Z.

Uránia 1908:518. (Nagy József: Protagoras) - Kecskés 1943:89. - 22 híres beszéd. Bp., 1995. (Iszokratész: A ~ ellen. Ford. Adamik Tamás.) - Figal, Günther: Sokrates. München, 1995. - Malero, A.: Sofistas. Testimonios y fragmentos. Madrid, 1996. - Rokay Zoltán: Filozófiatört. Bp., 2002. I:39.