szibillák (a gör., sibylla, vsz. 'isten akarata' szóból): görög istenek, főleg Apolló jósnői. - Úgy képzelték őket, mint barlangban v. ihlető erejű forrásnál remetéskedő, jóstehetségű fiatal lányokat, akik rajongó őrjöngésükben jövendőt mondanak. A hagyomány szerint a ~ Apolló papnői, leányai v. kedvesei. Nem tudjuk hányan voltak, hazájukat és működésük korát sem ismerjük határozottan. Platón csak egyet, Plinius hármat, Aelianus négyet, Varro tizet ismer: erüthreai, számoszi, perzsa, líbiai, delphói, kimmeriai, kumaei, helleszpontoszi, phrügiai és tiburi. Pausanias (10,12,9) egy hébert is említ, kinek Sabbe a neve. - Leghíresebb volt az erüthreai, kinek sok vándorlás után Kumae lett a hazája. A monda szerint Apolló szerelemre gyulladt iránta, s minden kívánságát hajlandó volt teljesíteni; erre a szibilla azt kívánta, hogy annyi évig éljen, ahány porszemet tart a kezében, de elfelejtett kérni egyúttal örök ifjúságot és egészséget, s mivel nem akart az isten kedvese lenni, idő múltával öreg és beteges lett, alakja összeesett, szeme réveteggé, arca ráncossá és fakóvá vált. Már 700 éves volt, amikor Aeneas Itáliába jött, és még 300 évig kellett élnie, míg éveinek száma elérte a kezében tartott porszemek számát. Jóslatait szokása szerint száraz falevelekre írta, melyeket barlangja szájánál helyezett el, s a kérdezőnek nagyon kellett sietni, hogy azokat felszedje, mielőtt a szél összekeverné. - A tiburi szibilla Augustus cs-nak (ur. Kr. e. 31-Kr. u. 14.) jövendölte meg Jézus születését. - Ikgr. A leggyakrabban ábrázolt ~ a kumaei, az erüthreai (Jan van Eyck genti oltára, 1432) és a tiburi. Gyakran a próféták társai, mondatszalagot v. kv-et tartanak kezükben (Michelangelo, Sixtusi kpna boltozati freskója, 1509-11). Attrib-uk jóslatukra utalhat: jászol, kard, kereszt v. a tükör, amely hű képével az igazság fölismerésének jelképe. **-T.I.

Pecz II/2:777. - Kirschbaum IV:150. - Sachs 1980:313. - KML 1986:293.