🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > szerető
következő 🡲

szerető (lat. amator): 1. pozitív értelemben a szeretet aktív alanya, aki szeret. A Szentírásban Jeremiás a testvérei és a nép ~je volt (2Mak 15,14). A lit-ban Isten a szüzesség, az ártatlanság, a tisztaság ~je. - Az 1930-as években még élő m. népszokásban a ~ (bejárólegény, kifogott szerető) a leány szeretője, kedvese, ártatlan kapcsolatot jelent. Az esti beszélgetések alatt a fiatalok közt van a kerítés, figyelik őket a családbeliek, a szomszédok s az utcán járókelők is; a házban ott bóbiskol a nagyanyó v. valamelyik öreg nőrokon. A pitvarban azonban már magukban vannak. Szokás szerint a kézfogást és derékon ölelést nem tartják megrovandónak, csókot azonban, kivéve a fonóban leejtett orsóért járót, ~jének is csak titokban enged meg a leány. Az ettől eltérő kivétel az egyéni természet kitörése, amit a nép igen szigorúan ítél meg. - A matyó és palóc leány egyedül, hálókamrájában fogadja a legényt, felöltözve beszélgetnek a sötétben, sőt az ágyra is ráfeküsznek, de a legénynek nem szabad túllépnie a határt, mert azonnal „kimondanák” a házból, sőt hírét is terjesztenék, s az ilyen legényt aztán egy anya sem engedné házába. - E szokás kétségtelenül néha bajra vezet, és a bejárólegény, különösen a szlávokkal és svábokkal vegyes községekben, kifogott szeretővé válik, de azért a bejárás mégsem hasonlítható össze a germánságnál és szlávságnál szinte intézményesen szokásos próbaházassággal, az ún. elhálással. - 2. negatív értelemben a →házasságon kívüli nemi érintkezés aktív alanya. A Szentírásban az Istenhez hűtlen Izr. (Jer 3,20), ill. a bálványok képe, melyekkel Izr. paráználkodott (Jer 3,1; 4,30; 22,20; 30,40; Ez 16,37; 23,5; Oz 2,5). **

MN IV:155.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.