szabadegyházak (ang. free churches), kisegyházak: a protestáns egyházakból sarjadt szövetségek, közösségek csoportja. Az alkotó közösségek tagjai gyülekezetüket önként választották, anyagi terheit áldozataikkal saját erejükből viselik, állami támogatást nem igényelnek, tanbeli és szervezeti kérdésekben önállóak. Lelkiismereti és vallásszabadságuk védelme érdekében összefognak, ha erre szükség mutatkozik. - Mo-on a →Magyarországi Hetednapi Adventista Egyház, a →Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház és a Keresztyén Testvérgyülekezetek néhány azóta megszűnt közösséggel 1944: alapították meg a →Szabadegyházak Szövetségét. Ennek jogutódja átszervezéssel 1951-: a →Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa (SZET), amelyhez később a Szabadkeresztyén Gyülekezet, az →Isten Egyháza, az →Evangéliumi Pünkösdiek Közössége, az Őskeresztyén Apostoli Egyház és az →Élő Isten Gyülekezete is csatlakozott. 9 tagegyházán kívül kapcsolatot tart 1985-: a →nazarénusokkal, a Késői Eső mozg-mal és az Új Apostoli Egyházzal. - A ~ közösségének (→metodisták kivételével) felnőtt korban, tudatos döntés, „megtérés" alapján lehet a tagjává válni. E megtérés a hívő egész életmódját befolyásolja, s a keresztelkedés pecsételi meg, melyet oktatás előz meg. Alámerítéssel keresztelnek régebben szabadban történt, a 20. sz. végén már tp-okban lévő medencében. - A ~ liturgiája egyszerű, kevés előírással, középpontban az igehirdetés áll, de az éneklésnek és a közös imádkozásnak is jelentős szerepe van, a pünkösdista közösségekben a fő hangsúly erre kerül. Az úrvacsorai istentisztelet prot. típusú, két szín alatt, kenyérrel és borral adják; az adventisták kovásztalan kenyeret és mustot használnak, s az Úrvacsorát a testvéri összetartozás jelének tekintik. - A hívő ember életvitele puritán normákra épül. Kötelező a szorgalmas munka, az ételben-italban való mértékletesség. A legtöbb szabadegyházi közösség antialkoholista v. legalábbis nagyon kis mértékben fogyaszthatnak szeszes italt, csak annyira, hogy meg ne részegedjenek. A dohányzást káros szenvedélynek tartják és tartózkodnak tőle. Igyekeznek az ünnepet teljesen az istentisztelet céljára fordítani és ünnepnapon a hétköznapi munkától tartózkodni. A rendetlen életű, a közösség hit- és erkölcsi normáival szembeszegülő tagokat soraikból kizárják. Egyh. szervezetüket, gyülekezeteiket a tagok szabad adakozásból tartjak fenn, mely sokszor a tagok összjövedelmének a 10%-át is eléri. - A ~ az élő gyülekezetek közösségére épülnek, bár van közösség, amely demokratikusan választott képviselők irányította világszervezettel rendelkezik (pl, adventisták, metodisták). - A ~ közösségei az egyetemes papság elvét vallják, azaz nem tesznek különbséget →laikusok és →klerikusok között. A feladatok ellátására a gyülekezet választja meg a tisztségviselőket, a legtöbb közösségben jelöléssel és demokratikus választással, a nazarénusoknál közmegegyezéssel. A gyermekek megszületésekor névadót nem tartanak. Elviszik bemutatni az imaházba, a lelkész imádkozik érte, és „felajánlják az Úrnak”. A legtöbb közösség törődik a gyermekek vallásos nevelésével, amelyik ezt elmulasztja, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy kihal, elnéptelenedik. - A ~ közösségei tagjainak szórakozása is puritán. Legtöbbjük elítéli a mulatozást és „a hangos dínomdánomokat”. Korábban nem jártak színházba, moziba, nem olvastak kétes értékű irodalmat, nem hallgattak rádiót, és nem néztek televíziót sem. E fenntartások a 20. sz. végén lassan megszűntek, de egy „hívő ember megválogatja a maga szórakozását is”. A lakodalomban is törekednek a szerény egyszerűségre, helyette a baráti társaság, a közös kirándulás, a közös éneklés, a különböző gyülekezeti rendezvények, a szeretetvendégségek és a hittestvéri segitség töltötte ki a hívek szabadidejét. Az öltözködésben is megnyilvánul a puritán szellem, óvakodnak a divat túlzásaitól, régebben tilos volt a nyakkendő, a színes, „divatos” női ruha, a dauerolt frizura. - A ~-ban a 20. sz. végén is él a családi istentiszteletek hagyománya. A gyerekeknek bibliai történeteket mesélnek, naponta közösen olvasnak Bibliát, imádkoznak és megszokott énekeiket énekelik. A temetéseken igyekeznek a népszokásokat visszaszorítani, és a sírás helyett a vigasztalásra helyezni a hangsúlyt.  Sz.O.

Békehírnök 1984:6-7. sz. (Kiss Emil: Lényegünket érintő fogalmak tisztázása) - Ne félj, te kicsiny nyáj! Bp., 1984. (Szebeni Olivér: A reformáció és a ~) - Szakács József: A mo-i ~. Ért. Bp., 1984. (Kz. a SZET tulajdonában) - MN 1990. VII:495.