Magyar Katolikus Lexikon > S > szőlő


szőlő (gör. ampelosz, lat. Vitis vinifera): a szőlőfélék családjába tartozó növénynemzetség. Ősszel érő, bogyós gyümölcsének kipréselt és megerjesztett levéből készül a →bor. Részei: →szőlőtő, →szőlővesszők, és a bogyókból (szemekből) álló →szőlőfürt. A m. nyelvben ~nek mondjuk a ~vel betelepített sík területet (~kert), ill. domb- v. hegyoldalt (~hegy). - 1. A legrégibb és legelterjedtebb termesztett növények egyike. Már az óbabiloniak „az élet füvének” nevezték. Előfordul a Gilgames eposzban (a babiloni Noah „musttal, szézámborral, olajjal és szőlőborral” itatja a népet), istenek lakomáján kevert és édes bortól részegedtek meg; a sok régészeti lelet közül a karnaki Ámon-tp. 'növénykamrájában' is tekintélyes helyet foglal el. - Őshazája vsz. Örményo. volt, ahol a régészek a Kr. e. 5. évezredtől találtak ~művelés nyomait igazoló épületeket (prések, pincék). I. Argisti, Urartu kir-a (K. e. 8. sz.) a ~skertek létesítését hőstettei felsorolásánál is fontosabbnak tartotta, minthogy a bort a halhatatlanság italának tekintették. Örm. történetírók szerint Szemiramisz (Sámirám) kirnő Szép Ara örmény kir. halála után a Van-tó mellett „sok bőtermő bor~t ültetett”. Örményo. közp. részét (Ávetjác, azaz Ararát tart-t) már a 11. sz. hagyományok a →vízözönnel és Noé ~ültetésével hozzák kapcsolatba. A Nagy-Ararát lejtőjén fekvő Akorr falu nevének jelentése: „~t ültettem”, mert Noé a bárkából kiszállva itt ásta a földbe a növényt. Ennek alapján az Arax folyót azonosították az édenkerti Gichonnal (Gehon), magát az Ararát-fennsíkot pedig az elveszett édeni hazával, s benne az emberiség 2. őshazáját látták. Örm. hagyomány szerint ~tőke nőtt annak a borjúnak a csontjaiból, mellyel Ábrahám a három angyalt vendégül látta (vö. Ter 18), azok ajándékaként. -

2. A Szentírásban. a) Palesztinában a legfőbb gyümölcsök egyike. A vsz. D-eu. vad~kből válogatott, a mediterrán éghajlathoz jól alkalmazkodó bor~fajtákat már a korai bronzkorban nagy mennyiségben termesztették Kis-Ázsiában, ahol minden falusi ház évi munkájának megszokott része volt. Dioszkoridész szerint a vad~k (helyi nevén „földi ~k”) közül a legszebbek Szíriában, Föníciában és Kilíkiában teremtek. - A köves hegyoldalakon teraszos művelést alkalmaztak komoly talajelőkészítő munkálatokkal. A nagyobb kövekből peremet, kerítést és őrkunyhókat építettek a tolvajok és madarak ellen. A ~termesztés ismert közp-jai voltak Szikem ('gazdag ~skertek'), Siloah, Eskol és Engedi. A Kármel-hegy és a mai Jeruzsálem külvárosát képező Ain-Karim völgye is a lejtőin művelt híres ~skertekről kapta nevét. Teraszaik máig őrzik az egykori intenzív ~művelés nyomait. Mivel a D-i lejtők és a forró völgyek trópusi klímájában egyes fajták szinte vastag törzsű fává nőttek és hatalmas fürtöket hoztak dió nagyságú bogyókkal. - Az asztali ~ket gyümölcsként fogyasztották v. aszalták. A hosszú arab, majd tör. uralom alatt a ~termesztés az iszlám szesztilalma miatt visszafejlődött annak ellenére, hogy a ~sgazdák földjeiket megtarthatták. A →szőlőszüret nagy ünnep volt. A termést főként mazsola formában értékesítették. Az itt termesztett fajták vsz. a keresztes háborúk idején behozott, főként sp. és fr. fajtákból szelektálódtak. A 20. sz: a ~termesztés korszerűsítésével, a nagyüzemi módszerek és az öntözés bevezetésével újraélednek a híres régi izraeli borvidékek. - A ~ rokon faja a keleti borostyán~, 7-11 levélkéből összetett levelű, kacs nélküli, sziklás talajokon, kerítéseken és sövényeken egykor az egész térségben közönséges évelő, futó növény, 2000: már csak Szíriában található vadon; ribizli nagyságú, savanyú, fekete bogyója enyhén bódítóan mérgező hatású. - b) Az ÓSz tanúsága szerint a ~t dombok és hegyek kedvező fekvésű lejtőin telepítették (Iz 5,1; Jer 31,5; Oz 14,8; Ám 9,13). Talaját felásták, a köveket kiszedték belőle (Iz 5,2; 7,25). Sövénnyel kerítették, hogy az állatok ne férjenek hozzá (Szám 22,24; Péld 24,31; Iz 5,5; Mt 21,33); pl. vaddisznó v. róka (Zsolt 80,14;. Én 2,15). A csősz kunyhóban v. toronyban tartózkodott (Jób 27,18; Iz 1,8; 5,2; Mt 21,33). A tövek mellé karót vertek, v. fügefára kötözték föl a ~t, innen a szólásmondás békére és jólétre utalásul: a ~je és fügefája árnyékában ül (1Kir 5,5; Mik 4,4; Zak 3,10; 1Mak 14,12). A töveket rendszeresen meg kellett tisztogatni (Iz 5,6; 18,5; Jn 15,2) és a ~ből is ki kellett irtani a gazt (Iz 5,6; 27,4; Péld 24,31). - A ~be tilos volt egyebet is vetni (MTörv 22,9). Akinek a jószága más ~jében kárt tett, annyi kártérítéssel tartozott, amennyit a saját ~je a legjobb esztendőben hozott (Kiv 22,4). Aki ~t telepített, s még nem szüretelt, azaz nem élvezte munkája gyümölcsét, fölmentették a hadba vonulás alól (MTörv 20,6). Más ~jében egy-egy fürtöt meg lehetett enni, de elvinni nem volt szabad (23,25). Szüret után a saját ~jében a gazda nem böngészhetett, a tőkén maradt fürtök és az elhullajtott szemek a szegényeket, az idegeneket, az özvegyeket és az árvákat illették (Lev 19,10; MTörv 24,21). - →Szombatévben és a →jubileumi évben a ~t pihentették: nem dolgoztak benne, nem is szüreteltek; ami magától termett, abból bárki ehetett annyit, amennyi egy napra való eledelnek elég (Kiv 23,10; Lev 25,3-11). - Noé földműves volt és ~t ültetett, nevének jelentése egyes kutatók szerint: 'az újbor hajósa' (Ter 9,20). A bibliai jelképek között Izr. ~tő, melyet Jahve Egyiptomból áttelepített Kánaánba, hogy ott gyökeret verjen és elterebélyesedjen (Zsolt 80,9-12). Más helyen Izr. ~, melyet Jahve telepített és gondozott (Iz 5,1-4). A próf-knál a ~termés elmaradása Isten büntetése (Iz 16,10), ill. azt jelenti, hogy ez a ~ pusztulásnak indul, elvadul (Zsolt 80,13; Iz 5,5). - A ~ vére gyakori kifejezés (Törv 32,14), arra utal, hogy elterjedtebb volt a vörös fajta (Iz 63,2), de Betlehem és Hebron környékén inkább a fehér fajtákat kedvelték. A ~ fája csak tüzelésre volt alkalmas (Ez 15,2-6). - Az ÚSz-ben Jézus áldozatának a ~, vérének a bor a jelképe: a ~ a szentmisében használt bor nyersanyaga, ezért eucharisztikus növény. Istennek (Jézusnak) az Ő népével megélt közössége a szőlőtő és a szőlővesszők allegóriájában jelenik meg (Jn 15,1-18). -

3. A ~ szimbolikája. A ~ a →fügével és az →olajbogyóval együtt a bőség, jólét és gazdagság, az áldás és az öröm szimbóluma (Ám 9,13); Kánaán 7 fő terményének egyike (Joel 1,11). Az élet jelképeként kezdettől díszítőeleme volt Izr. minden művészeti irányzatának. A ~ültetés/ültetvény képét mind ort., mind heterodox zsidó-ker. körökben ismerték és használták. A ~ültetvény kollektív valóságot fejez ki, a paradicsomot betöltő palánták sokasága az Egyh. új tagjait jelenti. Ez-ben a cédrusfa hajtása növekszik dús ~vé (17,1-8), a Zsolt 79: a ~tő az Egyiptomból kihozott Izr. A 3. sz. ker. írásokban az Egyh. egészében az Atya ültetvénye, ~skert (vö. Iz 5,1). - A lugasban alvó Noé jelképesen az első tőke, amelyből Krisztus, az isteni a Sarj fakad; a ~ a kereszténység 'életfája', gyümölcse Jézus vérének és a benne való újjászületésnek és a feltámadásnak szimbóluma (Ám 9,13). Jézus maga mondta magát ~tőnek. Több festményen a kis Jézus kezében tartott ~fürt Mária „termését” jelöli. Ezért lett Mária a kk-ban a ~sgazdák pártfogója. A mózesi kémtörténetben a Kánaánból hozott óriásfürtök tartórúdja Krisztus keresztjének lett a jelképe: „Júda ~tőhöz köti szamarát, ruháját borban mossa, köpenyét a ~ vérében” (Ter 49,11). Jézusé lesz Júda „fejedelmi pálcája”, Ő lesz az igazi ~tő, amelynek termése, a ~bogyó feláldoztatik, hogy életet, boldogságot adó borrá (Jézus kiontott vérévé) váljon, és mi, ~vesszők (Jn 15,1-2) ebből folyamatosan táplálkozunk. - A ~ültetvény szimbolikája kapcsolatos az →élet fájával. Ker. szerzőknél a ~ (ampelosz) az új telepítéssel (neophütosz) azonos. Hermasz Pásztorában a ~dugványok egy-egy ker-t jelképeznek: A ~t az Isten ültette, ez azt jelenti, hogy megteremtette népét és átadta Fiának. A Fiú angyalokat állított melléje, hogy mindegyikre vigyázzanak, majd sok fáradozással megtisztította azokat bűneiktől, ezzel sok fáradozást szenvedett el, mert a ~t senki sem képes felásni fáradozás és küszködés nélkül. A szántóföld jelenti ezt a világot, a szántóföld ura pedig az, aki mindent megteremtett, elrendezett és megerősített. A fiú a Szentlélek, a szolga az Isten fia, a ~tőkék az Isten népe, amit maga az Isten ültetett. - A ~ szimbolikus jelentései: Izrael népe (Jer 2,21; Iz 5,1-9; Zsolt 79,9-17), a családanya (Zsolt 128,3), a bölcsesség (Sir 24,17), Krisztus és a tanítványok (Jn 15,1-8). Máriára is vonatkoztatták, aki a kk-ban a ~sgazdák oltalmazója volt. I. Orbán és II. Sixtus p. attrib-a. -

4. Ikgr. Az örményo-i Van-tó szg-én építette Arcruni Gagik kir. rendelkezésére Manuel építész a Szt Kereszt-tp-ot, a külsején végigfutó ~inda-frízzel, amely mint életfa magát a világot szimbolizálja. Fürtjei alatt szakállas öregek pihennek, fiatalok hízlalt bárányt hoznak, imádkozik a pap, de véres csaták is folynak a medve által szimbolizált ellenséggel, sőt maga a bort kóstoló kir. is megjelenik rokonaival, elég szerény öltözékben, nem trónon ülve, hanem a lugas hűvösében, jobb kezében „az élet kelyhével”, a ballal ~t szüretelve „az élet fájáról”. Előtte a szépséges, üde növényzet, a gyümölcsöt érlelő Éden panorámája. - A Krisztus az igaz ~tő és a ~fürtök allegória szorosan kapcsolódik a kereszt ábrázolásához: Krisztus életadó vérét ontja a kereszten, mint a ~ a sajtóban, hogy azzal itassa-mossa a bűnös emberiséget. Krisztus eggyé válik a kereszttel és a világmindenség szervezője lesz, mint a dvini szemöldökfa faragásán megjelenik, vagy a keresztre „sajtolódó” ~fürt képében jelenik meg, mint a chácskhárok százain, amelyekre ~fürtök v. gránátalmák fonódnak. Egy khaszaghi domborművön vsz. a Zsolt 42,1 szerepel: a mester szarvasokat ábrázol a ~skertben, a forrást a kereszt, ill. a sajtó helyettesíti. - Az örm-ek gyakran az emberi test és lélek s az emberi élet kérdéseit is „~nyelven” ábrázolták. „És elérte a jó öregség ősz hajban bővelkedő napjait, és ahogy az érett ~ a sajtóba kerül, Szt Jánost is úgy helyezték sírjába, örök nyugalomba” (az örm. ap. egyházban szentként tisztelt Hovhán Odzneci életrajza, 8. sz. katholikosz munkája). Sőt a mai örm. mesterek épületein és használati tárgyain ismét megjelenik a ~fürt-, gránátalmaág- és gyümölcs-szimbólumok „elfelejtettnek hitt nyelve”. - A Dura-Europoszban talált zsinagógában, a tóraszekrény melletti freskón a festő egy fát ábrázol. Talán ~, ugyanaz, mely a heródesi tp. ormát díszítette, v. amely zsidó pénzeken is látható. A pénzeken ábrázolt ~tőn nem volt fürt, ami azt jelzi: a termés a végidő reménye. A fürt nélküli ~tő azonos lett Izr. népével, a fürtös ~tő a Messiással. A Domitilla-katakomba egyik freskóján is látható egy nagy ~tő. Az ültetvény ősi téma volt, a kerség a judaizmusból vette át, azután a ker. katekézis hatására bevonult a képzőműv. jelképtárába. A ~fürt Jézus kezében v. kosárban Jézus áldozati halálára és az Utolsó vacsorára utal. A ~levél ellenben, mely a könyvfest-ben gyakran szerepel a keret díszítéseként, különösen Dávid-ábrázolásoknál, az „életet” jelöli. **

Vanyó 1988:122. - Gerő 1989:44. - Kereszty 1998:469. - Kirschbaum IV:484. - Armenia 2004:3. sz. 12. (H. Petroszján, örményül)