sorsanalízis: →Szondi Lipót sorselemző lélektani iskolája. – A Sigmund →Freud-fél pszichoanalízis és a Carl Gustav →Jung-féle komplex-analitikus pszichológia mellett a harmadik legjelentősebb mélylélektani irányzat, az egyetlen magyar lélektani rendszer. – I. Jellemzői: 1. Szondi toleráns személyiségének és szintetizáló képességének betudhatóan, markáns ellentétben a többi mélylélektani iskola szokásos polemizálásával, kirekesztő, szektás attitüdjével, saját elméletét jól el tudta helyezni a mélylélektan egészén belül, anélkül, hogy az egyéb elképzelések létjogosultságát tagadta volna. Így pl. a jungi ősi, kollektív tudattalan és az ontogenezis korai, gyermekkori szakaszában kialakult, Freud által kiváltképpen tanulmányozott személyes tudattalan között nagyon is elfért az általa felfedezett családi tudattalan. – Hasonlóképpen helye van az ősi tapasztalatok lecsapódásának tekintett archetípusok segítségével álmokat, szimbolumokat értelmező és segítségükkel gyógyító Jung-féle komplex-analitikus pszichológia mellett, valamint a tudattalan belső konflikutusait szabad asszociációval feltáró és kezelő Freud-féle lélekelemzés mellett a más elvek alapján dolgozó sorsanalitiku terápiának is. Ezek kiegészítik egymást. Olyannyira így van ez, hogy pl. a jelenleg a zürichi Szondi-Institutban folyó ötéves sorsanalitikus képzésben kiemelt helyet foglal el a pszichoanalízis, a kurzus ezzel kezdődik, s a jelöltektől megkívánják, hogy saját magukat analizáltassák. – 2. A ~ kiindulását Szondi azon meglátása képezte, hogy fölismerte az ösztönös választások mögött rejlő törvényszerűségeket. Vagyis hogy a közeli vagy távolabbi ősöktől örökölt és latenciában lévő gének, ill. az általuk meghatározott és a tudattalanban lappangó nyolcféle ösztönszükséglet, vagy azok kombinációi, amelyek a családi tudattalan lényeges elemei, irányítják az ember életének összes lényeges választását. Így pl. döntő szerepet játszanak a szerelmi párválasztásban, a barát, a hivatás, a szórakozás, a bűnözés, a betegségformák, a halálnem, de még az öngyilkossági módok megválasztásában is. Ez a sorsterek. – Szondi szerint egy embert legjobban a választásaiból lehet megismerni. Az ember sorsa a választásaiból adódik. – Az örökletesen megalapozott ösztön-affinitást Szondi genotropizmusnak nevezte. Így a ~ szorosan kapcsolódik az örökléstanhoz és a biológiai ösztöntanhoz, amelyek (új elemként a mélylélektanban) feltételezett alapjait képezik. – 3. Emellett azonban (Junggal rokoníthatóan) Szondi nyitott tudott maradni az ember magasabb kultúrális és spirituális dimenziói iránt is, felismerve a kultúrák és vallások jelentős szerepét. – 4. A ~ fő módszerét a vizsgált személy, rokonsága, valamint az általa párként, barátként, stb. választott személy kiterjedt családfájának a felkutatása, s ennek kapcsán a kérdéses személyek sorstereinek a lehető legrészletesebb feltárása képezi. Hangsúlyozandó, hogy a családfakutatás legfőbb diagnosztikai értékét a folyamatosan finomított Szondi-teszt mellett sem veszítette el. – 5. A pusztán az ősökre utaló, rejtett örökletes hajlamoktól vezérelt választásokból eredő életsorsot nevezte Szondi kényszerválasztásokból eredő kényszersorsnak. De emellett szintén felismerte, hogy van egy döntési képességgel rendelkező Én is, amely állást tud foglalni, rendelkezni tud atekintetben, hogy adott esetben a választás milyenségére késztető ösztönzést igenelje, vagy megtagadja-e. Bármely lehetőséget fogadja is el az egyén, akkor már az Én által választott sorsról beszélünk. Ilyen értelemben a ~ az irányítható fatalizmus, vagy a mérsékelt determinizmus elvét képviseli. Ebből következik, hogy úrrá lehetünk saját természetünk felettt, képesek vagyunk tevőlegesen részt venni sorsunk alakításában, nem vagyunk az ősök gének által közvetített örökségének a foglyai, a determináció kiszolgáltatottjai. – 6. Az irányítható fatalizmus szemléletéből következnek a sorsanalitikus nevelés irányelvei. Ezek lényege: az ösztönöket semmiképpen sem szabad elfojtani, azokat hagyni kell felszínre törni, kielégülni. Ellenkező esetben ui. az elnyomásuk éppúgy patológiás v. aszociális, antiszociális sőt kriminális manifesztációkhoz vezethet, mint gátlás nélküli, korlátlan kiélésük. Az ösztönkiélés történhet azonban natív, szocializált vagy szublimált formában. Szemléletesen illusztrálják mindenzt a férfias agresszivitás ösztönének a sorsterei: natív realizlálása pl. az erőszakos testi beavatkozás, parancsoló határozottság, fölérendeltséget mutató magatartás. Szociálizált, operotrop megoldásra utal pl. a mészárosság, sebészség, állatidomárság, stb. pályaválasztása. Szublimációs variáció az agresszió valamilyen magasabb, eszmei cél szolgálatába állítása, pl. a kereszteslovagság. A sorsanalitikus nevelés principiuma: nevelni annyit tesz, mint társasértékű kielégítéshez vezetni a lappangó ösztönszükségleteket. – 7. Hasonló elveken nyugszik a sorselemző pszichoterápia is. Minthogy a választás alakítja a sorsot, a beteg, rosszsorsú embereket mint választásbeteg egyéneket kell felfogni. A sors, a választás, az egészség és a betegség ui. szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ebből adódnak a sorsanalitikus terápia speciális feladatai. A terápia során a páciensnek mindenkelőtt szembesülnie kell az őt rossz választásokra késztető, az ősöket szimbolizáló, latens gének által létrehozott ösztönszükségletekkel, káros hajlamokkal. S miután a beteg felismerte, hogy ez a nem kívánatos örökség balszerencsés választásain keresztül rossz sorsának és betegségének az alakítója, döntenie kell. A negatív ösztöntendenciákat szocializált formában kívánatos kiélnie, az ősök örökségének pozitív ösztöntőkéjét viszont a jó, egészséges genotropisztikus választások révén célszerű kamatoztatnia. A sorsanalitikus terapeuták között az a mondás járja, hogy a beteg akkor tekinthető gyógyultnak, s a terápia akkor fejezhető be, ha átértékelve korábbi életvezetését jó választásokat kezd hozni, s így már rálépett a jobb sors felé vezető útra. Szondi szerint iu. „a sorsanalitikus pszichoterápia a páciens részére jobb sorsot akar biztosítani annál, amit eddig megélt... Új sorsot tudtam adni a páciensnek, a rosszat levettem róla, a jót segítettem kiépíteni.” –

II. A ~ első látásra zseniális meglátásnak és impozáns rendszernek tűnik. Mélyebb elemzése során azonban kritikusai rámutattak e felfogás kevésbé bizonyítható vagy problémás elemeire is. Ilyen vitatható kérdések pl. a következők: az emberi sorsot nem csupán örökletes ösztönszükségletekből eredő választások döntik el, hanem gyakran szerzett dispoziciók és tudatos akarati elhatározások is. Emellett olykor a külső eseményeknek meghatározó szerepe lehet; Szondi idejében a genetika és az ösztöntan még nem érte el azt a fejlettségi szintet, amelyre egy átfogó elméletet lehetett volna ráépíteni; a genetika tudománya nem bizonyítja a személyiségtényezők olyan mértékű örökletes meghatározottságát, mint ahogy azt a sorselemző lélektan feltételezi; semmi bizonyíték nincs arra, hogy a morális viselkedésnek, az önkontroll funkciójának vagy az un. felettes Énnek genetikai determináltságot lehessen tulajdonítani. Szondi 8 ösztönféleséget számontartó rendszerében túl tágnak tűnik az egyes alapösztönök, s még inkább azok sorsterének értelmezése, holott azok természete és működése inkább ösztönkombinációknak látszik megfelelni, stb. Ennélfogva sokak szemében úgy tűnik, hogy a Szondi-féle sorsanalitikus elmélet a tudomány tömör és impozáns épülete helyett inkább jól-rosszul összetákolt kulisszák halmazára emlékeztet. – Nehezen érthető, hogy Szondi miért ragadt le a fényképekből választó teszt módszerénél, s építette azt túlméretezett aprólékosságal szinte számmitológiává, holott a ~ tartalmi gazdagsága számos lehetőséget kínál sokkal korszerűbb és hatékonyabb felmérő módozatok kidolgozására. Ezért hangsúlyozni kell, hogy a Szondi-teszt nem azonos magával a ~sel, hanem az eredetileg családfa kutatáson alapuló, átfogó koncepciónak csupán egy eljárási módja, ahol is a módszer minősége koránt sincs arányban az elmélet magas minőségével. – Mindezen kritikai szempontok ellenére mégis úgy tűnik, hogy Szondi intuiciója valami lényeges összefüggést ragadott meg, s a látszólag heterogén alkotóelemek (mélylélektan, pszichopatológia, kriminológia, ösztöntan és genetika eredményei) összekapcsolása révén egy olyan koncepciót hozott létre, amely alkalmasnak látszik e diszciplinákban rejlő meglátások szintézisbe hozására. Rendszere csúcsteljesítmenyként pedig megkísérelte, hogy az emberi sors értelmezéséhez jelentős adalékokat szolgáltasson, feltárva a sors meghatározásában (pontosabban behatárolásában) szerepet játszó, genetikailag megalapozott, s latenciában lévő ösztönszükségletek által irányított választások szerepét. 1973-ig Szondi megalkotta életműve javát. 55 tud. dolgozatot és könyvrészletet, 25 önálló monográfiát publikált. Róla és a ~-ről viszont csupán 1939–53: több, mint 700 cikk jelent meg a legkülönfélébb nyelveken. – Az 1940-es évek elején Szondi tanitványa volt szinte minden m. pszichológus és gyógypedagógus. 1945–48: Mo-on a pszichológia majd minden fontos posztjára az ő isk-jában felnőtt tanítvány v. legalább szimpatizáns került. Tanítványai közül többen kivándoroltak, és az öt kontinensen mindenütt terjesztették a ~ tanait.Tanítványai és munkatársai közül a legismertebbek: a pszichiáter Benedek István, a gyermekorvos-pszichológus Sándor Klára és Pfeiffer Margit, a gyermekorvos-kriminálpszichológus György Júlia, a pszichológus Kardos Lajos, Molnár Imre, Lénárd Ferenc, Gleimann Anna, Mérei Ferenc és Noszlopi Margit, a kultúrfilozófus-pszichológus Noszlopi László, apszichoanalitikus Hermann Imre és Liebermann Lucy, a gyógypedagógus Kozmutza Flóra és Groák Vera. – A kat. vonal képviselői közül a filozófus-moralista Zemplén György OCist, és Ervin Gábor, akit 1944: származása miatt (egyedül a sorsanalitikus isk. jóformán valamennyi zsidó tagja közül) meggyilkoltak. Megemlítendő még, hogy egyes források szerint a ciszt-ek és jezsuiták jelöltjeik alkalmassági vizsgálatánál alkalmazták a Szondi tesztet. P. F. M.

Ciszterci Hittudományi Főisk. és a Ciszt. Tanárképző Főisk. Évkve. Veszprém, 1942–43 (Zemplén György: Jellem és sors a modern karakterológiában). – M. Pszichológiai Szle. 1947: 1–2 (Zemplén György: Recenzió Szondi Lipót „Schicksalanalyse” Basel, 1944. c. művéről). – Katolikus Nevelés. 1942:267 (Ervin Gábor: A sorselemző nevelés). – Lélektani Tanulmányok. 1947:91 (Fiam József: Asztrológia és sorselemzés). – Psyche. 1951:578 (Ellenberger, H.: Das menschliche Schicksal als wissenschaftliches Problem). – Szondi Leopold: Heilwege der Tiefenpschychologie. Bern/Stuttgart, 1956. – Melémata. Festschrift für Werner Leibbrand zum siebzigsten Geburtstag. Mannheim, 1967 (Uő.: Wandlung der Schicksalbegriffes in der Tiefenpschychologie). – Uő: Freiheit und Zwang im Schicksal des Einzelnen. Bern/Stuttgart, 1968. – Uő.: Die Triebentwischten. Bern/Stuttgart, 1980. – Noszlopi László Sorselemzés és kísérleti ösztöndiagnosztika. Bp., 1989.