Magyar Katolikus Lexikon > S > Szkicó


Szkicó   →Kicő

szkíták, szittyák: 1. A Szentírásban kegyetlen nép (2Mak 4,47); Kol 3,11: a →barbárokkal állnak párhuzamban. Iráni nomádok a mai D-orosz síkság területén, ahonnan sokfelé portyáztak. Hérodotosz szerint Kr. e. 625 k. nagy fosztogató portyára indultak Ny felé, és egészen Egyiptom határaiig eljutottak, de itt I. Pszammetik feltartóztatta őket. Sok egzegéta a ~at látja az É felől érkező ellenségben, akiket Jer 4-6 és Szof 1 említ; H. Cazelles úgy véli, hogy az utolsó asszír kir-ok szolgálatában álltak. A. Malamat Jer 47 esetében is a ~ra gondol, s több más szerzővel (C. J. Gadd, E. Dhorme, M. Noth) együtt az umman mandával azonosítja őket, akik részt vettek Ninive elpusztításában (Kr. e. 612). M. Avi-Yonah szerint →Bet-Seán hellén neve, Szkütopolisz (vö. Bír 1,27: LXX) a Ptolemaioszok uralma idején történt veteránletelepítésre (íjászok és lovasok, azaz „~”, a szó voltaképpeni értelmében) vezethető vissza. - 2. Őstörténészeink szerint az eurázsiai sztyepes vidék, vsz. az Iráni-magasföld iráni nyelveket beszélő őskori népeinek együttese. A perzsák szakáknak, a 'szarvas népének', nevezték őket, önmagukat szkolotnak hívták, a babiloni felíratok ummanmanda néven említik a harcias lovas népet. Életmódjukról és szokásaikról számos gör. és róm. forrás számol be. Az előkelőbb ~ sírja fölé nagy földhalmokat (→kurgán) emeltek. Kultúrájuk szorosan kapcsolódik Mezopotámiához és azon belül is Asszíriához. A Kr. e. 6-4. sz: a Kárpát-medence is a szkíta fejedelemség - mondhatjuk, a szkíta állam - része volt; Kárpát-medencei jelenlétüket számos szkíta sír (Zöldhalompuszta, Mezőkeresztes-Tápiószentmárton stb.) bizonyítja. Régebben úgy vélték, hogy afféle „nomádok” voltak, újabban azonban erődítményeiket, településeiket és váraikat tárták fel. Nagyállattartó lovas életmódjuk sok tekintetben hasonlított őseinkéhez; ruházatuk a háromnegyedes rátétes kazak és a csúcsos sapka (baslik) volt; nagy szerep jutott a díszes öveknek; „oldaldeszkás” nyergekben ültek és fegyverük a visszacsapó reflexíj volt. A ~ „találták fel” az oldalpálcás zablát, a bőr nyerget, a bőrszíjból készült kengyelt és a díszes lószerszámot. Művészetükben az állatábrázolások uralkodtak; a megtermékenyülés pillanatában ábrázolt szarvasok és a „griffmadarak”, harci jelenetek és állatábrázolásos csörgőik a Kárpát-medencéből is szép számban kerültek elő. Ismerték a csodaszarvas-mondát, a fehérló-áldozatot és a részleges lótemetkezést. - →Szkithia felbomlása után a szkíta népesség egy része tovább élt a →hunokban, az avarokban és közvetve a →magyarokban is. - Mivel a magyarok, ha nem is az Iráni-magasföldről, de Belső-Ázsiából származnak, majd a ~ által lakott Közép-Ázsián keresztül érkeztek K-Eu-ba, ezért életmódjukban, kultúrájukban és művészetükben sok a ~kal közös elem. A Kárpát-medencébe érkezett ~at, majd a szauromatákat és a szarmatákat soha egyetlen nép ki nem irtotta; ők itt maradtak, kultúrájuk, életmódjuk, szókincsük és biológiai jelenlétük természetesen nem múlt el nyom nélkül; az autochton Kárpát-medencei őslakosságban a mai napig köztünk élnek. A m-ok „szittya” eredete főleg Janus Pannonius és Bonfini révén vált m. hagyománnyá. „Valóban Belső-Ázsia - a középkori történeti írók terminológiájában Szkítia - az a politikai és kulturális háttér, amelyből a magyarság származott. Szkítia középkori tana mitikus megfogalmazása volt a magyarság keleti származástudatának, és ugyanazt mondta mitikus formában, amit ma tudományos eszközökkel próbálunk feltárni a magyarság kialakulásának vizsgálatában” (Vásáry István, 1993). Ky.I.