Szent Márton lúdja: régi római étkezési hagyomány továbbélése Tours-i Szent Mártonhoz kötve. - A rómaiaknál a gyógyítás istene, →Aesculapius kultuszkörének része volt a libaáldozat, ill. hogy évszakzáró lakodalmas ünnepén. mely épp Márton napra esett (XI. 11.), liba került az asztalra. Egy másik hagyomány szerint a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallok a várost éjnek idején el akarták foglalni. Innen a lúd avis Martis ('Mars madarai') neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini (Márton madarai) lett. - Ehhez utólagos legendás magyarázat is született: Márton pp. alázatból a ludak óljába bújt, hogy pp-ké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a ppséget elvállalni. Ezért Márton napjának (főleg a Dunántúlon) a frissen tömött, szépen kihízlalt lúd volt az ünnepi eledele. - A szombathelyi egyhm. kispapjai a szt patrónus napján hagyományosan ~t ettek és bort ittak rá. Csököly r.k. tp-ának Márton a védőszentje. A búcsút a ref-ok is ~val ünneplik meg, ami ősi hagyomány. Écs falu regulája szerint aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik. Zalalövő tanítása: aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. Mohács sokácai Márton napján ludat v. legalább valami aprójószágot vágnak, ill. esznek (mint mondják: vért eresztenek), hogy a szt megvédje a család kis majorságát a vésztől. A bánáti bolgárok ~nak zsírját régebben eltették és orvosírnak használták. A szigetközi Kisbodak asszonyai Márton napjára tömték az első ludat. Az ünnepen ez került asztalra. A libatenyésztő asszonyok Márton napja körül misét szoktak mondatni, hogy a jövő évben is szerencséjük legyen a libaneveléshez. Akadtak öreg asszonyok, akik Márton napján szitába parazsat tettek, vízzel leöntötték, és a füstjével megfüstölték a magnak való, banyalúd néven is emlegetett tojókat, hogy a következő évben sok tojásuk legyen és bőségesen költsenek. Halászi faluban emlegetik, hogy valamikor a bíró és egy esküdt minden Márton-napra kukoricával és dióval tömött szép kövér ludat vitt föl Bécsbe a kir. asztalára. Dugonics jeles mondása szerint sok ~ telt már el azúta, vagyis elmúlt, régen volt. **

Bálint II:468.