Szent János második és harmadik levele, 2Jn, 3Jn: deuterokanonikus újszövetségi irat, az 5. és a 6. a →Katolikus levelek csoportjában. - I. Keletkezésük. Küldőjük öregnek (presbiter) nevezi magát. Ezt a megtisztelő címet a kat. hagyomány szerint János ap. magára vonatkoztatta, néhány 3. és 4. sz. szerző (Euszébiosz, Szt Jeromos) azonban más valakire, így a Papiasz-töredék presbiterére is lehet gondolni. Mindkét levél ugyanattól a szerzőtől való (vö. 2Jn 2 és 3Jn 13); 2Jn tartalma és formája szempontjából rokon 1Jn-vel (vö. pl. 2Jn 7 és 1Jn 4,1-3; 3Jn és Jn 19,35). A szerző tekintéllyel lép föl, hangvétele éppen olyan határozott, mint Jn-é és 1Jn-é. Az újabb kritika mindkét levelet elismeri „jánosi”-nak. Bár a szerzőséget nem lehet teljesen egyértelműen eldönteni, többen vallják azt a nézetet, hogy János ap. egyik tanítványa képviselte és adta tovább a „jánosi hagyományt”. Mivel régen az Egyházban a kánoniság és a hitelesség szorosan összefüggött, némelyik ker. felekezet egy időben kétségbe vonta a 2Jn és 3Jn kánoni voltát. Vsz. 3Jn a legkorábbi. - II. Tartalmuk. 1. A 2Jn a „kiválasztott úrnő”-höz, azaz egy kis-ázsiai ker. közösséghez szól, és a testvéri szeretetre (2Jn 4-6), a hitbeli hűségre és a tévtanok hirdetőitől való óvakodásra (7-11) figyelmeztet. - 2. A 3Jn címzettje a szerző egyik bensőséges barátja, Gájusz. János ap. dicséri, amiért az úton lévő hithirdetőket vendégül látta, majd felszólítja, hogy a helyi közösség vezetőjével, Diotrefesszel továbbra is szegüljön szembe, mert nem kifogástalan a magatartása. R.É.

BL:1693.