🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > S > Soltész
következő 🡲

soltész (lat. scultetus, advocatus, locator, populator, ném. Schultheiss): a →tatárdúlás (1241-42) után német nyelvterületről a Felvidékre és Nyugat-Magyarországra telepített községek vezetője. - A ~ megállapodott a földesúrral, hogy földművelő jobbágyokat hoz néptelen ter-ére, a telepesek kiirtják az erdőt, falut alapítanak. E falunak a ~ lett a bírója. Beszedte az adót, gondoskodott a földesúri szolgáltatások ellátásáról, ezért pl. nagyobb telket, malomjogot, a jobbágyoktól természetbeni ajándékokat kapott. Rendszerint a ~ jelölte ki az építendő falu helyét, a telepítési megállapodást írásba foglalták. Az első 2 megmaradt ~levelet (literae scultetiales) 1322: Jakabfalva, 1329: Kamjonka (mindkettő Szepes vm.) ~e számára állították ki. A ~nek tilos volt más jobbágyát elcsábítani, ezért inkább a szomszédságban toborzott; az elnyomott galíciai, lodomériai és podóliai ruszinok között könnyebben talált vállalkozókat, egy-egy ter. benépesítésére 3-8 évet kapott. - Az ilyen falvak Mo-on először a 13. sz. derekán, az ÉNy-Kárpátokban tűntek föl, s a m-morva határ, valamint Bars, Nógrád és Gömör vm-k közötti ter-en főként a 14. sz: terjedtek el, de telepítésük még a 15/17. sz: is folyt. A telepítőket a földesurak és a városok bízták meg. A ~ek többnyire ném-ek, a telepesek ném-ek és szlávok. A telepesfalvak 6-20 évig mentesek voltak a földesúri terhek alól. Az ilyen falvak néha megváltották a ~séggel járó jogokat és városokká lettek, máskor a ~ a falu földesurává, nemessé vált. B.A.-88

Eperjessy Kálmán: A m. falu településtört. Bp., 1940. - Bonkáló 1940. - Eckhart 1946:68. - Szabó István: A falurendszer kialakulása Mo-on a X-XV. sz-ban. Bp., 1966.

Soltész Béla (*Jolsva, Gömör és Kishont vm., 1889. márc. 7.): plébános. - A gimn-ot Rozsnyón és Losoncon végezte. 1908. X. 29: a CGH növ-e lett. 1914: pappá szent. A háború miatt 1915. V. 7: hazatért, Putnokon (Gömör vm.) kp. és Serényi gr-nál nev. Kivándorolt az USA-ba, 1933-42: a homesteadi (Penn.) Árpádházi Szt Margit-tp., 1947: a connellsville-i (Penn.) Szt Imre-tp. plnosa. 88

Veress II:284. - CGH Kat. 1968. - Török 1978:92, 174. (†1942)

Soltész István: amerikai magyar plébános. - Hirling István plébános halála miatt ~ fejeztette be Clevelandben (Ohio, USA) az 1905. I. 22: fölszentelt Szt Imre-tp. építtetését, melynek 1904-1908. X: plnosa. Isk-t is alapított, de annak 2. évében már külön házat béreltek a gyermekek elhelyezésére, és 2 tanítót alkalmaztak; betegsegélyző és hitbuzgalmi egyes-et is alapított. 1911. XI-1913. XI: Lorainban (Ohio, USA) a Szt László-tp. plnosa. - Clevelandban 1909-12: a Haladás szerk-je. 88

Török 1978:114, 188. - Gulyás-Viczián XXVI. (kz-ban)

Soltész István (Losonc, Nógrád vm., 1894. jan. 23.-Esztergom, 1969. nov. 18.): plébános. - A gimn-ot Losoncon, a teol-t Esztergomban végezte, 1917. V. 13: pappá szentelték. Szereden (Pozsony vm.) kp., 1918: tábori lelkész, Dunamocson kp., adm., 1919: Szentendrén, 1920: Érsekvadkerten, 1922: Esztergom-Belvárosban kp., 1923: Nagysápon lelkész, 1926: Bajnán plnos. - Írásai: Alkotmány (1917:231. sz. Jegyzetek a cseh-tót kérdéshez; 1918:174. A Világosság páholyban). - M: Hitünkben az erő. Vígasztaló írások a falu népe sz. Bp., 1935. - Emberismeret az írásból. A grafológia módszeres kézikv-e a modern individuálpszichológia és a karakterológia elvei alapján. Bajna, 1936? (2. kiad. Grafológia. Emberismeret az írásból. c. Bp. [é.n.] - 1919. VIII. 31-XII. 7: a Szentendrei Néplap társad. hetilap fel. szerk-je. 88

Schem. Strig. 1936:211; 1947:262. - O'sváth 1938:878. - Kemény 1942:279. - Diós 1999:195. (3982.) - Gulyás-Viczián XXVI. (kz-ban)

Soltész Zoltán (Prikopa, Ung vm., 1909. júl. 21.-Ungvár, 1990. dec. 16.): parókus, festő. - 1929: a gimn-ot és 1933: a teol-t Ungvárt végezte, ahol pappá szent. 1933-39: Uzsokon lelkész. Kárpátalja Mo-hoz való visszacsatolása mellett agitált, ezért a Volosin-kormány 1939. XI. 20: letartóztatta, 4 hétig a nagybereznai börtönben tartotta. Szabadulása után büntetésből Nagyszöllősre helyezték kp-nak. 1943: Nagyturjaszögön parókus. Mint festő a Kárpátaljai Képzőművészek Egyes-ének választmányi tagja. 88

Ker. m. közél. alm. II:938. - Pilinyi 1943:66.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.