🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > R > Rozmán
következő 🡲

Rozmán Alajos (Bő, Sopron vm., 1907. jún. 4.-Szombathely, 1967. okt. 26.): plébános. - Kőszegen éretts. a bencés gimn-ban. Veszprémi egyhm-sként Innsbruckban (Au.) tanult. 1933: szent. pappá. Lengyeltótiban, majd Kaposvár-Jézus Szíve pléb-n kp. Közben hittanári vizsgát tett. 1938: →Homokkomárom plnosa, 1940: áldották meg a felújított, →Medveczky Jenő freskóival díszített kegytp-ot. Védelmébe vette az erdei munkásokat, kishaszonbérleti földeket szerzett a szegényeknek, gondoskodott az isk. fűtéséről. E szoc. beállítottsága miatt sok összeütközése volt. A →KALOT és az →Actio Catholica körzeti titkáraként került kapcsolatba →Mindszenty Józseffel, akinek kérésére 1944: befogadta és bújtatta →Varga Bélát. 1945: magához vette a húga árváit, akit férjével együtt megölt egy szovjet katona, mivel hitvesi hűségüket és tisztaságukat védték. - A homokkomáromi búcsúkon 1945 u. is tömegek vettek részt, ezért 1948. V. 11: az ÁVH letartóztatta. Az Andrássy úton és a Markó u-ban tartották fogva. A Vidovics-perben (a →Mindszenty-per előpere) el akarták ítélni, de bűntény hiányában fölmentették. Ajkarendek, majd Bakonygyepes plnosa. 1956: nevelt unokaöccse lett az ajkai Nemz. Forr. Tanács titkára, ~ az ő segítségével mentette meg a lincseléstől az ajkarendeki tanácstitkárt. A megtorlás idején ezért nem börtönözték be, csak áthelyezték Balatongyörökre, majd (mivel nem vett részt a →békemozgalomban) Romándra. Betegség miatt nyugdíjazását kérte, utolsó éveiben Szombathelyen élt. **

Nagy Alajos (MSZV tb. eu. elnöke) közlése

Rozmán Erik István, OSB (Bő, Sopron vm., 1911. febr. 25.-Győr, 1990. szept. 30.): tanár. - 1930. VIII. 6: lépett a r-be, 1930: Pápán éretts., a teol-t Pannonhalmán végezte, 1935. VI. 28: ünn. fog-at tett, 1936. VI. 21: pappá szent., m-lat. szakos tanári okl-et szerzett, drált. Győrött, 1938: Pápán, 1940: Esztergomban gimn. tanár, 1943. X-1947. X: táb. lelkész és hadifogoly, 1947: Zalaapátiban gazd. vez., 1948. X: Vásárosmiskén hitokt., 1948: Gyalókán 1964: Hidegségen, 1976: Sopronban lelkész és a soproni bencés tp. ig-ja, 1983. XII: Pannonhalmán nyugdíjas. - M: A török kérdés a m. irod-ban. (Bölcsészdri ért.) Pannonhalma, 1940. (Pannonhalmi füz-ek 27.) 88

Jámbor 1938/42. - PN 1987:198. (1506.) - Gaál 1987:124. - Diós 1995:178.

Rozmán János, SJ (Egyházasfalu, Sopron vm., 1906. jún. 26.-Bp., 1996. jún. 28.): hithirdető. - 1922. VII. 29: lépett a r-be, Szegeden és Innsbruckban tanult, 1935. VII. 26: itt pappá szent. Több helyen lelkész, 1939. III-IX: a No-ban 532 csoportban mezőgazd. munkásként dolgozó kb. 6500 m. ffi és nő lelkipásztora Schwerin központtal. 1939: a veszprémi, 1943-51: az egri papnevelde lelkiig-ja. Nem rházban élt, ezért a föloszlatáskor megmenekült az elhurcolástól, de 1952. III: állása és az egri főegyhm. ter-ének elhagyására kényszerítették. Ezután Feldebrőn sekrestyés és kántor. 1955-58: Egyházasfaluban élt és „illegálisan” lelkipásztorkodott. 1956 végén jezsuita kispapok menekülését segítette, ezért 1957. II. 12: „embercsempészés” vádjával letartóztatták, 10 havi börtönre ítélték; végül Győrött, Sopronban és Csornán csak 3 hónapig raboskodott. 1958-77: Csepregen kárpitos munkával, kv-kötészettel és órajavítással foglalkozott. 1991: Tahitótfaluban, 1993: Bpen az Árpádházi Szt Erzsébet Szociális Otthon lelkésze. - M: Engesztelő szentóra, ahogy azt az egri főszegyh-ban végzik. Összeáll. Eger, 1944. 88

Provincia Hírei 1939. X. 30. - Cat. SJ 1947:59. - M. jezsuiták vall. III:270. - Havasy 1990:424. (3 hó börtönben) - Pálos 1992:187. - Szántó 1992:124. - Üldözött jezsuiták 1995:239. - Diós 1999:184. (3366.) - M. jezsuiták vall. III:270. - Hetényi Varga 2002. II:314.

Rozmán Sándor (Bő, Sopron vm., 1900. febr. 25.-Iván, 1953. jan. 4.): plébános. - 1923. I. 31: győri egyhm-s pappá szent., Szilben, 1923: Kapuvárott, 1932: Bőben kp., 1933. XI. 26: Ivánban adm., 1934. IX. 28: plnos. Haller Lajosné sajtoskáli adatközlő szerint 1951: a tanácsház épületébe idézték, ott a rendőrök bántalmazták, veséjével súlyosan megbetegedett. 88

Schem. Jaur. 1943:159. - Hetényi Varga 1999. I:316. (†jan. 5.) - Diós 1999:184. (3370.)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.