pányva, árkány: 1. ló és szarvasmarha →kifogására szolgáló dobóhurok, ujjnyi vastag, 6-8 m hosszú kenderkötél, a végén →hurokkal. Régebben lószőr és csepű keverékéből készült.- A Hortobágyon, ha lovat akarnak kifogni, rendesen a kúthoz terelik a ménest, mert itt jobban megáll. A ~t a csikós leveszi hátas lova nyakáról, hurkos végét jó hosszan a kútba eresztve megnedvesíti, hogy a hurok jobban csússzék, a másik véget balkarjára, kezefejére tekeri. Ezután óvatosan a kifogandó felé közeledik és megriasztja, hogy fejét fölkapja, majd a hurkot messziről a nyakába veti, s lefojtja. A csikós megveti a lábát, s erősen tartja a menekülni akaró lovat, majd rövidebbre fogja a kötelet, miközben társa a kötőféket a ló fejébe húzza. A szilaj csikóval nehezebb elbánni, ez nem egykönnyen engedi magát megfékezni. Ezért míg egyik pásztor erősen tartja a csikót a ~s kötélen, a másik nehéz kalapjával orrba vágja, mire a huroktól amúgy is fuldokló csikó szédülten bukik el, s a pásztor a kötőféket a fejébe vonja. - A gulyások, béresek a rideg szarvasmarhát szintén ~val fogják, de nem dobják reá a hurkot, hanem villás rúdon nyújtják föléje, s úgy teszik a szarvaira. A m. marha szétálló, hatalmas 2 szarvát ugyanis az elhajított hurok nagyon nehezen találná el egy dobásra. - 2. a legelő állat mozgását korlátozó hosszú kötél. Egyik végét a ló fékjéhez, a szarvasmarha szarva tövére, a bárány, juh, kecske v. disznó nyakszíjához kötik, a másik végét a földbevert pányvás cövekre v. karóra hurkolják. A kötél egyik v. másik végére forgókarikát iktatnak, mely megakadályozza, hogy a kötél visszacsavarodjék. A kipányvázott jószág csak akkora körben legelhet, ameddig a kötél elér. A kezes jószágot ~s kötél segítségével kézen is legeltetik. **

MN II:96.